Circulares litterae dioecesanae anno 1939. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

III.

12 nemcsak testi, de lelki javáért is, mert bár tudta, hogy a lelkek üdvének munkálása hivatásszerűen az Egyház, a püspökök és papok dolga, mégis meg volt győződve arról is, hogy az igaz vallás terjesztése és megerősítése nem lehet közömbös a népek földi boldo­gulása szempontjából sem. Hitte, hogy amikor püspökségeket alapít, népnevelő kolostoro­kat létesít, és így a krisztusi tanok uralmát biztosítja, akkor évezredekre szóló alapokat rak le nemzete számára is. Bár megszívlelnék e példát minden időben a magyar nemzet sorsának intézői Bár megszívlelnék a Szentírás szavait: „Az igazak áldása által emelkedik a város, de a gonoszok szája lebontja azt.“1 Továbbá: „Ha az igazak ujjonganak, nagy a dicsőség, ha pedig a gonoszok jutnak uralomra, az emberek tönkremennek.“2 Hogy pedig az emberek a vallás által lesznek igazak, arról tanúságot tettek már a pogány bölcsek. A vallás erő­sítése első gondja legyen az államnak, mondta Aristoteles.3 És Plutarchos szerint a val­lás minden emberi társaság összetartó köteléke és minden törvényhozás alapja.4 Sőt a modern élet egy nagy, sajnos hitetlen államférfiára, a francia Clemenceaura is hivatkoz- hatom, ki élete végén barátjának, Hervének ezeket írta: „Most elhagyom a világot. Ön tudja, hogy egész életemben gúnyolódtam a vallás felett és ugyanezt teszik összes köz- társasági kortársaim. De most már biztos vagyok, hogy lehetetlen társadalmi rendet a hitetlenségen felépíteni. Ha korábban jutottam volna erre a meggyőződésre, akkor azt félelem nélkül bátran képviseltem volna. Felhatalmazom, hogy ezen végső nyilatkozatomat nyilvánosságra hozza az ifjú nemzedék okulására.“5 Igen nagy tehát a felelőssége azoknak az államférfiaknak, kormányzati embereknek és törvényhozóknak, akik a vallás szabad­ságát korlátozzák, akik az Egyházat missziója teljesítésének eszközeitől megfosztják, és azoknak az íróknak és szónokoknak, kik annak hitelét elvenni, tekintélyét lerontani törekszenek, mert amily eredménnyel munkájuk előhalad, oly mértékben kevesbednek az igazak, kiknek erényei által emelkedik és szilárdul az állam, és ugyanoly mértékben szaporodnak a gonoszok, kiknek önzése és megbízhatatlansága tönkreteszi azt. És ha ez bekövetkezik, ha összeomlik a ház, mely homokon épült és marad a „ruina magna“, a nagy romhalmaz,6 akkor a pusztulásnak nem akad felelős gazdája. Épen azért mert sokan felelősek, azt hiszik az emberek, hogy senki sem felelős. A kollek­tív, a társas felelősség érzése szintén kiveszett a lelkekből. Hogy például egy rossz és végzetes hatású törvény megszavazásánál felelősséget kell váilalniok nemcsak a törvény alkotóinak, de minden egyes törvényhozónak, aki azt megszavazza, sőt azoknak is, akik a szavazástól elmaradnak és így távolmaradásukkal a törvényt érvényre jutni segítik; hogy az istenellenes törvényekért felelősek nemcsak a törvényhozók, hanem az egyes választók is, akik az ily törvényhozókat tudva és akarva szavazatukkal mandátumhoz juttatják, arra a polgárok keveset gondolnak. Talán épen azért, mert napjainkban annyira hirdetik, hogy a vallásnak, ennek a nagy lelkiismeret-ébresztőnek és irányítónak a politi­kához semmi köze! — És ami a törvényhozó testületről áll, az érvényes a legkisebb községi vagy egyházközségi képviselőtestületről vagy akármely más önkormányzati szerv­ről is. Akikre embertársaik valami közös ügyüket vagy javukat bízták, illetőleg akikre Isten embertársaiknak ilyen javait bízta, azok felelősséggel tartoznak Istennek a rájuk bízott ügyek és javak kezeléséért és intézéséért. A felelősség mértékét lelkiismeretük, ille­tőleg végeredményben Isten fogja megállapítani. Csak azt ne gondolják, hogy bűnös intéz­kedéseikhez vagy mulasztásaikhoz a vallásnak vagy Istennek semmi köze! Az örök Bíró számonkérő hatalmát nem lehet a magánéletre korlátozni! Örökérvényű elrettentő példája a kollektív (társas) felelősség hiányának a zsidók esete, kik Krisztus felfeszítését követelték! Mivel sokan voltak, azt hitték, hogy az Isten­I Pd. 11, 11. * Pd. 28, 12. s pont. 7, 8. * Adv. Colot. 31. 5 Id. Anton Koch, Horn. Hdb. III. 327. « Mt. 7, 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom