Circulares litterae dioecesanae anno 1936. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
V.
24 463. i. sz. Iskolai fásítás és erdősítés eredménye. 464. i. SZ. Tanítók álláscseréj« alkalmával felterj esztendő iratok. Felhívom tehát az érdekelt iskolák helyi hatóságait, hogy a határozatot kellő időben hozzák meg és a jegyzőkönyvet 3 példányban terjesszék fel hozzám jóváhagyás végett. Esztergom, 1936. május 30. Az iskolai fásítás és erdősítés eredménye tárgyában kelt 68.996/1935. számú VKM-i rendeletet tudomásulvétel és miheztartás céljából közlöm T. Papjaimmal és az egyházmegye tanítóságával : „A m. kir. földmívelésügyi miniszter úr múlt évi november hó 23-án 86.896/1934. I. 2. sz. alatt kelt átiratában arról értesített, hogy az iskolai fásítás és erdősítés terén 932/33. iskolai évben elért jelentős eredményekre figyelemmel ezeket a munkákat a rendelkezésére álló lehetőségekhez képest a jövőben fokozottabb mértékben kívánja támogatni. Ennek megfelelően a m. kir. földmíve- lésügyi miniszter úr egyidejűleg utasította az említett munkálatok szempontjából figyelembe jöhető összes alája rendelt hatóságokat, hivatalokat, szakintézményeket, szerveket és szakközegeket, hogy az eddig végzett s a jövőben végzendő iskolai fásításokat és erdősítéseket alkalomszerűen ellenőrizzék és hozzájuk forduló iskolákat, illetőleg tanítókat, tanárokat mindenkor tájékoztassák. Közölte egyben a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr velem azt is, hogy a községi faiskolák ügyében kiadott 80.400/1934. számú rendelete csak a községi faiskolák működésének korlátozására nézve tartalmaz rendelkezéseket és csupán azokat a községi faiskolákat szünteti meg, amelyeknek működése növényegészségügyi és kertészeti szempontból kifogás alá esett és amelyek így eddig sem szolgálhatták az iskolai fásítás és erdősítés ügyét. Felhívom a Tek. Címedet, hogy mindezekről az alárendelt és érdekelt iskolák igazgatóságát értesítse és utasítsa, hogy a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr helyszínen eljáró felügyeleti szerveinek és hatósági közegeinek megjelenésük alkalmával az iskolai fásítás és erdősítés helyzetére nézve a szükséges felvilágosításokat adják meg.“ Esztergom, 1936. május 30. Az államsegélyes nem állami elemi népiskolai tanítók kölcsönös álláscseréjére vonatkozó iratok felterjesztése tárgyában kelt 5.700/1936. VI. számú VKM-i rendelet értelmében álláscsere esetén a következő iratok terjesztendők fel a közigazgatási bizottság útján a vallás- és közokt. m. kir. miniszter úrhoz: 1. Az állását elcserélni óhajtó tanító kérvénye. 2. A tanító átválasztására vonatkozó és az egyházmegyei főhatóság által jóváhagyott egyházközségi képviselőtestületi jegyzőkönyv egy eredeti példánya. 3. Az állástcserélő tanító új, az egyház- megyei főhatóság által jóváhagyott díjlevele. A fizetéskiegészítő államsegélyben részesülő tanító új állomáshelyét csak a kölcsönös álláscserének a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr állal történt végleges jóváhagyása után foglalhatja el. Esztergom, 1936. május 30. Az államsegélyben részesülő nem állami elemi népiskolai segédtanítók véglegesítése ügyében — a 75.700/1936. VI. sz. VKM rendelet értelmében—jövőben csak a következő iratok lesznek a minisztériumba felterjesz- teiidők : 1. Az érdekelt segédtanítók összes eddigi működését (helyettesi, kisegítői és segédtanítói minőségben teljesített szolgálatát) igazoló valamennyi bizonyítványa, amelyekben ki kell tűnnie, hogy a tanító működésében 30 napot meghaladó megszakítás nincs. A 14.002/1936. ein. sz. VKM-i rendelet szerint a tanszemélyzetnél az iskolai nyári szünidő, amely idő alatt a csupán az iskolai év tartamára alkalmazott tanerő az iskola nyári szünetelése miatt nem teljesíthetett szolgálatot, a megszakítás idejébe nem tudható be. 2. Az egyházközségi képviselőtestületnek a segédtanító véglegesítésére vonatkozó és az egyházi főhatóság által jóváhagyott közgyűlési jegyzőkönyve. Egyben ezúttal is nyomatékosan felhívom az érdekeltek figyelmét az 1935. évi körlevelek 20. oldalán 307. i. sz. a. olvasható rendelkezésekre. Esztergom, 1936. május 30. Tudomás és miheztartás végett közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak a közvetlen főhatósága alá tartozó iskolákhoz intézett 37.080/1935. V. I. sz. rendeletét. „ Az utóbbi években a divatos (modern) zene elfordítja a magyar tanulóifjúságot a magyar zenétől és a fiatal nemzedék érzéke a magyar dal iránt elhalványodik. Nemzetnevelés szempontjából igen fontosnak tartom, hogy a magyar tanulóifjúság a magyar dalt meggyőző erejű bemutatások útján megismerje. A megromlott közízlés és divat erejét éppen az az 465. i. sz. Segédtanítók véglegesítésekor felterjesztendő iratok. 466. i. sz. A magyar népdal fokozottabb ápolása és művelése.