Circulares litterae dioecesanae anno 1936. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
Kedves Híveim ! A nagyböjt első napján az Anyaszentegyház hamut hint fejünkre, emlékeztetésül, hogy a földből vagyunk és rövid idő múlva a földbe kell visszatérnünk. Bűnbánatra, magunkbaszállásra, önmegtagadásra int és a földi örömök hiúságát hirdeti. ftPraeterit figura huius mundi!“ (I. Cor. 7, 31.) Elmúlik ez az élet, és vele együtt annátr minden dicsősége; elenyészik minden szemfényvesztő öröme. A Szentírás többször hasonlítja ezt a rövid életet a mezei virághoz, mely kinyílik, de gyorsan el is hervad (Job. b , 2. Ps. 102, 15'etc.); a nyom nélkül átfutó felhőhöz (Sáp. 2, 3) és a hamar szertefoszló füsthöz (Jc. 4, 15). Fájdalmas színekkel rajzolja az emberi nyomorúságot, a sok nyavalyát és búbánatot, mely ezt a rövid életet betölti. Ezzel figyelmeztet bennünket, hogy a földiek szeretetébe mód felett elmerülvén, el ne veszítsük az örökkévalókat) De én, Kedves Hívek, flehet a nagyböjt elején vagyunk, mikor is a Krisztus keserves kínszenvedésének emfekvzete kell, hogy felidézze bennünk sok gonoszságunk, és a gonoszságunkkal megérdemelt minden bajunk és nyomorúságunk tudatát) mégis ez alkalommal nem annyira a földi élet múlandóságáról, mint inkább annak szépségéről és nagy becséről akarok hozzátok szólani még pedig azért, hogy ezt az életet helyesen szeretni, értékelni és becsülni megtanuljátok. Teszem ezt azért is, mert szomorúan látom mily könnyen vetik el maguktól értéktelen lim-lomként életüket a kishitűek és életúntak ezrei. Villámlás és mennydörgés között hirdette ki egykoron Isten a Sinai hegyen a nagy parancsot: „Ne ölj!“ És ez a parancs nem csak mások, hanem a magunk életére is vonatkozik, melyet nemcsak hogy kioltani nem szabad, de fenntartani, védeni, betegség esetén ápolni és gyógyítani tehetségünkhöz képest kötelességünk !. Mert nagy érték ez a földi élet, Kedves Hívek, Istennek ajándéka. „Ipse fecit nos, non ipsi nos!“ (Ps. 99, 3.) 0 alkotott minket és nem mi magunkat! Nagy gonddal és szeretettel tervezte meg a teremtéskor testünket (Gen. 1, 26), és ő maga lehelte be külön- kiilön mindegyikünkbe halhatatlan lelkünket (Gén. 2, 7). így hozott a világra minket, saját képére és hasonlatosságára! Mivel pedig az Isten nagylelkű és gazdag, ajándéka silány nem lehet. Valóban ő szép és boldog életet gondolt ki számunkra! A Szentírás elmondja, hogy a gyönyörűség paradicsomát plántálta az embernek (Gén. 2, 8); és mikor látta, hogy ősatyánknak nem jó egyedül lennie, segítőt, élettársat adott neki, hogy kölcsönös szeretettel szépítsék egymás életét (Gén. 2, 18). Igaz, hogy a bűn elrontotta Isten tervét ; igaz, hogy az emberi élet folyásába azóta sok verejték és fájdalom vegyült (Gén. 3, 16. sqq.), de azért az élet minden szépségét és értékét a jóságos Teremtő elveszni nem engedte. A siralom völgye felett is meghagyta a reménység csillagát, a felhők közül is ki-kisüt a 2
