Circulares litterae dioecesanae anno 1934. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
VIII.
Vili. 3360. sz. Szent Erzsébet triduum. A közeledő tél ismét szükségessé teszi a fokozott karitász-akció megindítását. Hogy az akciót abba nem hagyhatjuk, az mindnyájunk előtt világos és biztos tényként áll, hisz a szükség nem enyhült, hanem a gyenge termés és az állandósult gazdasági világválság következtében szélesedő méreteket öltött. Fokozza a sürgősen szükséges segítés kereteit a falusi nép nagy nyomora, melyet főegyházmegyénkben a szociális és karitatív szakosztály tárt fel a maga szomorú valóságában. A falusi szegény nép elhagyatottságában nem kevésbé szorul a segítésre, mint a fővárosnak sokféle intézmény által támogatott népe. Emellett mind jobban előtérbe lép a gyakran teljesen kereset- és jövedelem nélkül a tél elébe néző középosztálybeliek támogatásának kérdése is. Ezen jobb módhoz szokott társadalmi réteg tagjai szemérmesen takargatják nyomorukat, amíg csak bírják, és csak a végső szükség kényszeríti őket arra, hogy az irgalom forrásához forduljanak enyhületért. Vájjon eltekinthetünk-e közönyösen ezeknek Ínsége felett, midőn a házbér esedékes részletének gondja, a gyermekeknek szükséges cipő és ruha, sőt sokszor a mindennapi kenyér hiánya és a tűzifa nélkül maradt lakás dermesztő hidege hozzánk vezeti őket, hogy bizalommal feltárják bajaikat? „Si autem frater et soror nudi sunt et indigeant victu quotidiano, dicat autem aliquis ex vobis illis: ite in pace, calefacimini et saturamini, non dederitis autem eis, quae necessaria sunt corpori, quid proderit?“ (Jac. 2, 15. 16.) A karitász-akció tehát továbbra is nagyon szükséges és fokozott tevékenységet igényel. Ne riasszon el bennünket az a gondolat, hogy a segélyforrások gyengültek és megcsappantak; hogy „agyonszanált“ közép- osztályunkat állástalan fiainak és ellátatlan leányainak gondja terheli; hogy iparosaink és kereskedőink a gazdasági válságot sínylik; és hogy földmíves népünket munkájának csekély ellenértéke mellett a közterhek megnövekedett súlya nyomja. Szent Erzsébet példája a legjobb cáfolata azoknak, akik ezen nehézségek láttára csüggednek. Az ő korában is az Ínség nagyobb volt, semhogy férjének fejedelmi jövedelme a nyomor enyhítésére elégnek látszott volna. Az udvaroncok a vagyon pusztulását féltették tőle. Ez azonban nem következett be. Szent Erzsébet igényeinek lecsökkentésével és személyes munkába- állássál mutatta meg a módját annak, hogy lehet a kereszténynek úrrá lennie a legnagyobb ínség felett. Egy kis önmegtagadás, néha- néha egy-egy lemondás mind magunk, mind híveink részéről még mindig előteremtheti azt a felesleget, mely a Szentírás szerint az alamizsnálkodás ki nem apadó forrása kell hogy legyen. (Lk. 11, 41.) Ugyancsak Szent Erzsébet példája óvjon bennünket: papokat és világi munkatársainkat egyaránt az elkedvetlenedéstől és fáradtság érzetétől a karitász gyakorlatában. Panaszok jönnek a szegények hálátlanságáról, tolakodó és követelődző modoráról, visszaéléseiről?... Szent Erzsébet is tapasztalta a hálátlanságot és mégsem kedvetlenedéit el, sem nyájas modorát a szegényekkel szemben meg nem változtatta. Mi se felejtsük el, hogy „charitas patiens est, benigna est“ (I. Cor. 13, 4). A szeretet türelmes, és a türelem minden nehézséget legyőz! Legyőzi a konokságot és felolvasztja az elhagyatottság érzetétől kiszárasz- tott szívek kérgét. Azt se felejtsük el, hogy szentmise-áldozataink értéke is az elnéző és irgalmas lelkületből nyer gyarapodást az evangélium értelmében : „Misericordiam volo et non sacrificium“ (Mt. 9, 13 és 12, 7). Híveinket is újra meg újra intsük a karitász lélektisztító, nemesitő és kegyelemszerző hatására : „Eleomosyna ab omni peccato et a morte liberat, et non patietur hominem ire in tenebras.“ (Tob. 4, 11. Cf. 1. Petr. 4, 8. Act. 10, 4. 31.) Az alamizsnálkodás erényére ép úgy kell buzdítani, mint a szent gyónásra, szent áldozásra, vagy imára, mert hisz — necessitate praecepti — ez is szükséges az üdvösségre. (Mt. 25, 34. skk.) Ezek megfontolása alapján indítsuk meg, illetőleg folytassuk új erővel és nem lankadó szeretettel e télen is a karitász-akciót. Szinte gondviselésszerű elrendezése az Égnek, hogy Szent Erzsébet ünnepe a tél küszöbére esik. Azért most is ez ünnephez kapcsolom e téli akciónk kezdetét és az idén is elrendelem, hogy a Szent Erzsébet napját megelőző három napon minden plébániai és lelkészi templomban triduum tartassék ugyanazon szabályok szerint, mint az elmúlt évben, azaz: az esti órákban megtartandó a Mindenszentek litániája az ünnepélyesen kitett Oltáriszentség előtt és elmondandó a hazánk sorsának jobbrafordulásáért szóló ima. A litániával kapcsolatban alkalmas és a célhoz mért rövid szentbeszéd is legyen. Az e napon rendezendő perselygyűjtés eredménye az 1933. évi IX. körlevél 3617. számú rendelete értelmében használandó fel, azaz a vidéki gyűjtés 50%-a a főegyházmegyei szociális és karitatív központnak küldendő be az Esztergomi Keresk. és Iparbank dorogi fiók 23.597 számú csekklapján az összeg rendeltetésének pontos jelzésével, a budapesti gyűjtés 50%-a pedig a fővárosi karitász központnak. (L. Circ. 1933. VIII. 3175. számú rendelet). Erősen bízom és hiszem, hogy Árpád házi Szent Erzsébet közbenjárása újra sikerre viszi akciónkat és az akció viszont meghozza gyümölcseit lelkipásztori munkánkban, különösen a szegények közt, kikhez elsősorban küldettünk: „Evangelisare pauperibus misit me.“ (Lk. 4, 18). Esztergom, 1934. október 31. A nagy méltóságú magyar püspöki kar f. évi szept. 26-ikán tartott őszi konferenciájából kifolyólag a következő határozatot hozta : „A püspöki kar, tekintettel a leánycserkészet vezetésében észlelt kedvező változásokra, jóindulatú figyelemmel fogja kísérni a hazai leánycserkészek jóirányú fejlődését és felfüggesztvén 1926. évi tilalmát, próbaképen 1168. sz. A püspöki kar a leánycserkészetről.
