Circulares litterae dioecesanae anno 1932. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
cS A szenvedés elkerülhetetlen. keserves csiszolás ez, melyből végre is az értékek drágaköve születik meg; nevelés, iskola ez, melyből a gyermek értelmes férfiúvá érik. Ha nem szenvedsz, kevesebb ember vagy, értéked majdnem kétes, de ha már felvetted keresztedet és követted Jézust, akkor a kereszt királyi útján, Krisztus alázatos követésében kifejlődtek benned a belső ember értékei: bölcsebbé, alázatosabbá, lélekben erősebbé, értelemben okosabbá, egész lényedben tisztábbá lettél. Az első nagy krisztusi életiskola tanítványai, az apostolok, szintén a kereszt árnyékában nyerték kiképzésüket és szorgalmasan járták a kereszt királyi útját. Krisztus nem is jövendölt nekik kellemes, gondtalan életet, hanem hatalmas szenvedéseket. „Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti majd könnyeztek és sírtok, a világ pedig örülni fog; ti megszomorodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordul.“1 De miért jövendölt szenvedést szeretett tanítványainak a jóságos Üdvözítő? Azért, mert tudta, hogy a nagy és szép lélek kialakulásának egyik feltétele a kiiz^ delem; a béketűrés az erők legjobb fejlesztője s így „béketűrésben bírják az ő lelkűket“.2 De szent Pál tanítása szerint is mindazoknak, kik ájtatosan akarnak élni a Krisztus Jézusban, üldözést kell szenvedniük3 és igazában csak azok szeretik és félik az Urat, kik béketűrők lesznek, míg rájuk nem tekint.4 íme, isteni Üdvözítő, Te azoknak, kiket barátaidnak nevezel,5 szenvedést, sőt kínos éš csúfos halált jövendölsz; nem viselhetem-e én is béketűréssel súlyos keresztemet? Több vagyok-e én, mint szent Péter, kit fejjel lefelé keresztre feszítettek, vagy mint szent Pál, akit lefejeztek; több vagyok-e, mint a szentséges Szűz, aki a vértanuk királynéjának nevével ékeskedik s aki boldog és kiválasztott anya létére mégis kénytelen volt végignézni Fia halálát és kihűlt testét ölében tartani? Több vagyok-e, mint egy szent Ágnes, szent Ágota, szent Lőrinc, szent Sebestyén és az a sok, sok millió, akik vérük hullásával pecsételték meg kitartásukat Krisztus keresztje mellett? Szenved Krisztus, szenved a szent Szűz, szenvednek az apostolok, a gyenge, gyermeteg itjak, szüzek, hitterjesztők, hitvallók, a pápák, a püspökök, az egyház maga is minden korszakban, létének minden pillanatában szenved, üldözéstől, gúnytól, kardtól, golyótól, tolitól, gonosz könyvektől és a rágalmak ezreitől — és csak én ne szenvedjek? Es ők átkozódás, csiiggedés nélkül szenvednek, — egyedül én legyek kislelkű és gyenge? Emeljétek fel, Kedves Híveim, szíveteket, mert bár most szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul; a nagypéntek után elkövetkezik a husvét vasárnapja és nincs olyan kereszt, mely végül is ne változnék diadalmi jellé. Ha a keresztény ember csak e földi létet nézi, természetesen nem fog a kereszt diadalmi jellé változni számára; de a mi igaz kincsünk ott felül van és a beteljesedés is Isten országában van. Ha te csak az anyagot, a földi létet, a pénzt, a jó sorsot vagy tönkre- menést, egészséget vagy betegséget látsz csupán és ezek felett nem látod igazi végcélodat, akkor kicsiny és szánalomraméitó korlátoltságodban természetesen nem érted meg a kereszt titkát. Neked akkor a kereszt inkább a gyalázat, mint az üdvösség jelévé válik. De nem, Kedves keresztény Testvérek, mi nem így gondolkozunk, mi tudjuk, hogy nincs itt maradandó városunk s a jövendőt, a dicsőbbet keressük. Változtatni akarsz talán a léten, ki akarod emelni ezt a szöges és tövises kérdést az emberiség életéből? Hiábavaló fáradozás, mert ezen nem lehet változtatni. A szenvedés adott tény, mellyel számolnunk kell, melyet el kell fogadnunk, mert ki nem térhetünk 1 Ján. 16, 20. * Luk. 21, 19. » Tim. II. 3, 12. 4 Sirák, 2, 21. 1 Ján. 15, 14.
