Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
XI. Pius pápa apostoli körlevele
20 Állami segítség. és beteg, a keresztény felebaráti szeretet megköveteli, hogy a szűkölködők megkapják a szükségeset, a gazdagok a szegényeket segítsék s fölösleges javaikat ne fényűzésre fordítsák vagy eltékozolják, hanem azok életének és egészségének megmentésére költsék, akiknek a legszükségesebb javak is hiányoznak. Akik a szegényekben Krisztusnak alamizsnát adnak, bőséges jutalmat nyernek az Úrtól, amikor eljön a világot megítélni. Viszont az ellenkezőt cselekvők elveszik majd büntetésüket.1 Nem hiába int minket az apostol : «Aki bírja e világ javait és szűkölködni látja testvérét és elzárja előle szívét: hogyan marad meg abban az Isten szeretete?»2 Ahol pedig a magánjótékonyság elégtelennek bizonyul, ott az államhatalom föladata a magánosok elégtelen erőit kipótolni, különösen akkora fontosságú közcélnál, amilyen a családok és a házasok emberhez méltó sorsa. Ha ugyanis a családoknak, különösen a több gyermekes családoknak nincs rendes lakásuk; ha a családfő munkát és keresetet nem talál; ha a mindennapi szükségletek nagyon drágák ; ha még a családanya is — a család nem kis kárára — a saját munkájával pénzkeresésre szorul, vagy az anyaság rendes és rendkívüli terhei idején megfelelő élelem, gyógyszer, orvosi segítség és minden egyéb nélkül marad : akkor természetesen a házastársak könnyen elcsüggednek, hogy nehéz számukra a családi élet és az Isten törvényeinek megtartása, a közbiztonság, az állami élet és jólét veszedelembe kerül, mert az ilyen emberek könnyen úgy kétségbe esnek, hogy semmi vesztenivalójuk nem lévén, esetleg csak jobbat remélhetnek az államnak és minden rendnek fölforgatásától. Azért az államélet és a közjó hivatott őrei a családok és a házastársak megsegítését nem hanyagolhatják el anélkül, hogy az államnak és a közjónak ártsanak. Tehát a törvényalkotásnál és az állami költségvetés megállapításánál a nyomorgó családok támogatásáról úgy gondoskodjanak, mint akik az ilyen gondoskodást legelső kötelességeik közé számítják. Ezen a téren mély fájdalommal látjuk, hogy a természetes rend fölforgatásával a törvénytelen anyának és gyermekének (akit egyébként nagyobb rossz elhárítása végett szintén segíteni kell) szívesen és bőségesen nyújtanak támogatást, viszont a törvényesnek megtagadják, szűkén mérik, vagy csak kényszeredetten adják. 1 Máté 25, 34. 2 I. Ján. 3, 17. Ámde — Tisztelendő Testvérek —* az állam érdeke nemcsak a házasságok és a családok megfelelő anyagi megalapozottsága, hanem azoknak erkölcsi és tisztán lelki épsége is. Igazságos törvényekre és azok hűséges betartására van szüksége, amelyek a tiszta hűséget és a házastársak kölcsönös támogatását biztosítják, mert a történelem tanúsága szerint az állam jóléte és a polgárok földi boldogsága ott biztos és szilárd nem lehet, ahol az alap, amelyen nyugszik, tudniillik a jó erkölcs meginog és a polgárok bűnei folytán bedugul az a forrás, amelyből az állam is születik — a házasság és a család. Az erkölcsi rend védelmére sem az államnak külső hatalma és büntetései, sem az erény szépségének és szükségességének föltárása az emberek előtt nem elegendők. Szükséges ehhez a vallási tekintély, hogy az észt megvilágítsa az igazsággal, az akaratot irányítsa és az emberi gyarlóságot az isteni kegyelem segítségével megerősítse. S ez a tekintély egyedül a Krisztus által alapított egyház. Azért az Úrban szeretettel intjük az államok fejeit a Krisztus egyházával való kölcsönös és barátságos együttműködésre s annak megszilárdítására, hogy mindkét hatalom egyesített erejével és törekvésével távoltartsuk azokat a mérhetetlen károkat, amelyek a házasságra és a családra zúduló szemérmetlen szabadosság nyomán nemcsak az egyházat, hanem az államokat is fenyegetik. A polgári törvények nagyban támogathatják az egyházat súlyos föladatában, ha rendelkezéseikben figyelemmel vannak az isteni és egyházi törvényekre s a maguk részéről is büntetik az ellenük vétőket. Mert vannak olyan emberek, akik erkölcsileg is megengedettnek tartják, amit a polgári törvények megengednek, vagy legalább nem büntetnek, viszont olyanok is, akik lelkiismeretük tiltakozása ellenére is cselekszenek, ha a polgári törvényektől nincs mit tartaniok, mert az Istent nem félik s így önmaguknak és sok másnak a romlását okozzák. Az egyházzal való közreműködés az államhatalom tekintélyéből és önállóságából nem von le semmit s nem is veszélyezteti azt. Hiú és alaptalan az eféle aggodalom és gyanakvás. Bebizonyította ezt már XIII. Leó pápa, amidőn így írt: «Kétségtelen, hogy az egyház alapítójának, Jézus Krisztusnak szándéka szerint az egyházi hatalom az állam- hatalomtól különálló s mindkét hatalom a maga joghatósága terén szabad és független, mégis úgy, hogy a kettő közt meglegyen a kölcsönös és egyetértő kapcsolat, ami nekik is javukra van s az egész Erkölcsi erőforrás. Karöltve az egyházzal. A polgári törvények,
