Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
Krisztusban Szeretett Híveink!
2 első törvény feledésbe megy s az Isten és az () szent akarata helyett teremtett dolgok kerülnek az emberi törekvések központjába s lesznek imádat tárgya és földi vágyaink legfőbb célja. Ahol megismétlődik az. ami a pusztában vándorló zsidókkal történt, hogy mialatt vezérük a Sinai hegyen járt a mennyei Atyától az Isten szerint való emberi élet törvényeinek kőtábláit átvenni, magukra maradt honfitársai aranyborjút formáltak s az Isten képe helyett körültáncolták, ott ugyanaz a bomlás következik be, mint aminő a Sinai pusztában bontotta meg a zsidók sorait s tette lehetetlenné a békés együttélést, mert csak Isten, ki Úr és Atya egy személyben, tartja össze a lelkeket s minden más, mit 0 helyette oltárra emelnek, megoszt és ellenségekként állít egymással szemben. Isten a világ javait az egész emberiségnek használatul és nem imádatul adta s az emberi nem egész biztosan vesztét szolgálja és hanyatlásnak indul, ha Istent megcsalni megkísérli s ahelyett, hogy Neki szolgálna s minden teremtett jót az 0 szándéka szerint használna, Isten teremtménveiből bálványokat farag s Isten helvett azokban keresi hol- dogságát. Bálványokat faragnak ma is a népek az aranyból s a földi vagyont úgy imádják, annak egész életüket annyira alárendelik, mint hogyha csak ez volna életük végső célja. Ezért éri a népeket a büntetés, hogy nem Isten akaratának teljesítésében keresvén földi boldogságukat a hamis káprázatok szolgálatában megzavarodnak, szivük bálványát egymástól irigylik, tehát testvérként meglenni nem is képesek, sőt még egymás nyelvét sem értik, annál kevésbbé ügyes-bajos dolguk értelmét. A mennyei Atya képére teremtett embertestvérek egyszerre csak azon veszik észre magukat, hogy dühös ellenségekként állanak egymással szemben, mivel ahelyett, hogy Istent imádnák s az 0 földi adományain osztoznának, mindegyik külön-külön a földi javak előtt borul térdre s keresi abban istenét és boldogságát, valóságban pedig önzésével teremti meg a háborút s a fölforgatott birtokvágy átkaként az általános marakodást. A Jó Isten a föld javait különbség nélkül mindenkinek szánta, 0 nem teremtett gazdagot és szegényt, hanem csak embereket, akik számára különbség nélkül vonatkozik adománylevele, melyet az ember teremtése után e szavakban foglalt össze: „Töltsétek be a földet s hajtsátok azt birodalmatok alá és uralkodjatok rajta.“1 A mennyei Atya ezen törvényes rendelete szerint a föld javaihoz s a megélhetés eszközeihez mindenkinek joga van s az 0 szent végzése ellen vét az, aki önző lélekkel kizárja embertársát a Gondviselés által neki juttatott adományok élvezetéből. Egyedüli korlátja az ember boldogulásának az ő érdemessége, amint Szent Pál apostol mondja: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.“2 De, aki dolgozni akar, aki élte napjait nem kívánja tétlen tunyaságban eltölteni, 1 Gen. I. 28. 3 II. Tesz. III. 8. - 10.
