Circulares litterae dioecesanae anno 1929. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

VI.

szentelésének 50-ik évfordulóját és mutatja be a Mindenhatónak aranymiséjét. Az egész világ katolikusai lelkes örömmel készülnek az aranv- misés jubileumra s a világ minden részéről szervezik a zarándoklásokat és küldöttségeket e ritka évfordulóra. A magyar katolikusok is — akiket a Szentséges Atya uralkodása alatt mérhetetlen jóindulattal halmozott el — őszin­tén érzett hálájuknak és a Szentszék iránt való hódoló ragaszkodásuknak méltó módon óhajtanak kifejezést adni és a magyar katolikus társadalom valamennyi rétege, az egyházi és világi hatóságok és katolikus intézményeink mind elküldik képviselőiket a fényes ünnep­ségre, amelyre a magyar zarándokokat SEREDI JUSZTINIaN DR. bíbornok, Magyarország hercegprímása személyesen fogja vezetni. A zarándoklás december 11-én 18 óra 15 perckor indul Budapestről és Venezia érin­tésével december 12-én 22 óra 10 perckor érkezik Firenzébe. Itt egy napi pihenőt tart, mely idő alatt a város nevezetesebb templo­mait, múzeumait látogatja meg. Firenzéből 14-én 9 óra 37 perckor folytatja útját Rómán át Nápolyig, ahova 18 óra és 32 perckor érkezik. Itt kétnapi pihenőt tart. Ez alatt megtekintik Nápoly nevezetességeit, Pompeit és kedvező idő esetén ('.aprít. 16-án délben Nápolyi elhagyva — amennyiben az időjárás megengedi — Monlecassinoba megyünk, ahol az 1400 éves jubileumát ünneplő Szent Bene- dekrend ősi kolostorát keressük fel és lerójjuk hódolatunkat a rendalapító nagy szent iránt, majd folytatva utunkat, még aznap este Rómába érkezünk. Rómában tartózkodás 17., 18., 19. és 20. napjain, mely idő alatt megnézzük Róma nevezetességeit, hódoló tisztelgésen jelenünk meg a Bíbornok,, Hercegprímás vezetésével XI. FIÚS pápa ŐSZENTSÉGE előtt, hogy tolmácsoljuk jubileuma alkalmával a magyar nemzet jókívánatait. Egyik napon Őeminenciája a Szent Péter templomban a magyar zarán­dokok részére iinnepies szentmisét pontifikái, mely alatt a zarándoklásban résztvevők a Bíbornok Hercegprímás kezéből veszik maguk­hoz a legméltóságosabb Oltáriszentséget, hogy ezáltal részesei lehessenek mindazoknak a kegyelmeknek, amelyeket Őszentsége a rend­kívüli jubileumi évvel kapcsolatosan a zarán­dokok részére biztosított. A Colosseum romjai körül gyertyás körmenet, valamint a Prímás bibornoki titnláris templomában lefolyó ünnep­ségek egészítik ki a római programmot, mely­nek befejezése után december 21-én reggel 7 óra 10 perckor Rómából indulás hazafelé és 21-én 18 óra 35 perckor érkezünk Veneziába, ahol egynapi pihenőt tartunk. Ez alatt meg­nézzük Venezia nevezetességeit. December 22-én, vasárnapon ünnepi szentmisét hallgatunk a a Szent Márk templomban, majd 14 óra és 18 perckor elhagyjuk Veneziát és december 23-án délelőtt 10 óra 05 perckor érkezünk Budapestre. Részvételi díjak: I. osztályon 730 pengő, II. osztályon 520 pengő és a III. osztályon (a vasúton II. osztályú kocsiban utazással) 410 pengő. A részvételi díjak ellenében a rendezőség a következőket nyújtja: Budapesttől Nápolyig és vissza Budapestig az I., illetve II. kocsi- osztályon a gyorsvonati vasúti jegyet, pihenő­állomásokon a pályaudvarról a szállásig és vissza a megfelelő szállítási alkalmatosságot. Firenzében, Nápolyban, Rómában és Vene- ziában fűtött szállodákban szállást és napon­kénti háromszori étkezést (bor nélkül). Amennyiben legalább 25 résztvevő jelent­kezik, úgy indítunk egy második csoportot is, csak III. osztályú résztvevőkkel, akik december 15-én 18 óra 15 perckor indulnak Budapest— Déli Vasútról és útmegszakítás nélkül utaznak Rómába, ahova 17-én reggel 7 óra 20 perc­kor érkeznek. Itt csatlakoznak az első cso­porthoz és résztvesznek a római ünnepsége­ken és velük együtt 23-án délelőtt 10 óra 05 perckor érkeznek Budapestre. lé csoport résztvevői 260 pengő részvételi díjat fizetnek, melynek ellenében a rendezőség Budapesttől Rómáig és vissza a III. osztályú gyorsvonati vasúti jegyet, Rómában és Velencében fűtött szállodákban szállást és naponkét háromszori étkezést (bor nélkül) ad. Jelentkezési határidő december elseje. A zarándoklásban való részvételre az az Országos Katolikus Szövetségnél (Budapest, IV. Ferenciek-tere 7. III. lépcső I. emelet 8.) személyesen, vagy írásban lehet jelentkezni. A jelentkezéssel egvidőben a részvételi díjnak egyharmad része lefizetendő. A részvételi díj hátralékos része tetszés szerinti összegben törleszthető úgy azonban, hogy december 2-ig a részvételi díj egész összegének a Szövetség pénztárába be kell folynia. A zarándokok részére útlevél nem kell. l'ekintettel arra azonban, bogy a zarándokok csoportos útlevéllel utaznak és ezt 10 nappal az indulás előtt láttamoztatni kell, már most jelezzük, hogy december 1-én tiíl jelentkezé­seket nem fogadhatunk el. AZ ORSZÁGOS KATOLIKUS SZÖVETSÉG Zarándoklást rendező bizottsága.“ Esztergom, 1929. október hó 12-én. Folyó hó 31-ének, a Takarékossági nap­nak közeledtével emlékezetbe idézem az 1927. évi körlevelek 48—49. lapjain 2811/1927. sz. alatt kibocsátott rendelkezést és ismételten is 3803. sz. Takarékos- sági pro­paganda.

Next

/
Oldalképek
Tartalom