Circulares literae dioecesanae anno 1920. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
VIII.
K. H.! Édes hazánkat még mindig sok veszedelem környékezi; kevés a jó barátja és töméntelen az ellensége. Bent az országban, e megcsonkított hazában is sok a szenvedés és baj, s mialatt a bol- seviki fergeteg a határokon torlódik, addig az országban egyrészt a drágaság s a nyomában járó szegénység és szenvedés, másrészt az egyenetlenség s a széthúzás, a kegyetlen pénzvágy és megvesztegethetőség kislelkűvé teszi még a hivő embert is. Ez ellen a külső s belső veszedelem ellen a nemzet vezérei egyre a belső megújhodást, a lelki megtisztulást, az összetartást s a szeretetet ajánlják. Ahány beszéd, annyiszor megsóhajtják Magyar- ország föltámadását s ismétlik azt, hogy bajainkból való szabadulásunkat s sorsunk könnyítését csak a hit s a szeretet lelke hozhatja meg. Ha ez meglesz bennünk, akkor boldogulunk; ha pedig nem lesz meg, akkor hiába küzködünk. De hol keressük hát s kitől kérjünk lelket, hitet, szeretetet, irgalmat s a pénz ördögének való ellenállást? Hol találjuk meg azt? Ily aggodalmak s szenvedések közt szemeinket önkéntelenül is az égre emeljük s elgondoljuk, hogy van nekünk az égben nemcsak irgalmas Atyánk, hanem van ott hatalmas Pátrónánk, a Bold, szűz Mária, kinek szent István ez országot s a szent koronát felajánlotta, s kihez ez a szent király minket is szinte utasítani látszik, mintha csak azt mondaná: ha bajban vagytok, folyamodjatok hozzá! Kérjétek, kiáltsatok, ostromoljátok meg anyai szivét! Kiáltsátok feléje: „Emlékezzél meg szent Szűz, hogy ez az ország, mely most küzködik s vivődik, a Te országod, a Te jussod! Segíts hát, segíts, mert a Tied !u K. H.! Közeledik most október hava, melyben az anyaszentegyház az olvasó- ájtatosságot tartja s az olvasó elmondása által kér is, vár is kegyelmet s könyörü- letet. Vájjon van-e alkalmasabb idő arra, hogy az eget megostromoljuk s az olvasónak közös s testvéries elmondásában a szeretetet s hitet gyakorolva, az Isten irgalmát magunknak s hazánknak kiérdemeljük? Mialatt a kevélységében megalázott s a népek öldöklő harcától elgyötört világ tehetetlenül vivődik, addig az anyaszentegyház, mely a bűnnek átkát s büntetését látja az eseményekben, térdre borul s a bajok orvoslását Istennél keresvén, forrón s buzgón imádkozik. Kegyelmet kér, bókét kór s jó lelket. Fogadjuk meg mi, e nehéz idők fiai, az anyaszentegyház szavát s kövessük példáját; imádkozzunk! De imádkozzunk hévvel s bensőséggel, — imádkozzunk bizó, alázatos szívvel, — imádkozzunk úgy, ahogy Krisztus Urunk akarta, imádkozzunk oly imádságos lélekkel, amilyennek meghallgatást ígért. Hogy imánk e nagy veszedelmekben igazán hathatós imádság legyen, higyjük azt alázattal, de törhetlenül is, hogy az Úr a szívből jövő s a lelkes s irgalmat kérő, közös imát meghallgatja. Megteszi ezt, mert ő mondotta: „Kérjetek és adatik nektek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik nektek.“ (Luk. 11,9.) S más helyen ismét biztosit: „Mindazt, mit imádkozván kértek, liigyjétek, hogy megnyeritek és megleszen nektek.“ (Márk 11,, 24.) Az Ur tehát megígérte, hogy elsősorban is a lelki javakat megadja nekünk; megígérte, hogy ad jó lelket, értelmet, bátor, megértő, tiszta szivet, kitartást és fegyelmet, tiszteletet és hűséget, ad mérsékletet és életünk keresztjeiben győzelmet. Megadja mindazt, ami üdvünkre szolgál, hogy örök célunkat, Istent soha szem elől ne tévesszük s vele kapcsolatban maradva, sem az élvezet, sem a kapzsiság ördögének ne hódoljunk. Mindenki tudja, hogy mily nagy az Isten irgalma s jósága s mily nagy a készsége, hogy önmagát s kegyelmét velünk közölje. Ez biztatásul szolgáljon nekünk, hogy bízvást, s forrón kérjünk s esedezzünk. Szent Ágoston szerint Isten többet akar nekünk adni, mint amennyit mi készek vagyunk elfogadni, s az LTr lé
