Circulares literae dioecesanae anno 1917. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
17 910. sz. Nagybő j ti körlevél. Krisztus keresztje borús napjaink világossága. a) Bevezetés. Elménkben szent ügyünk igazságának gondolatával, szivünkben e meggyőződésből kiáradó bizó reménységgel immár harmadik éve járjuk a háborús idők nehéz Kálváriáját. S habár homlokunkat a háborúval együttjáró sok szenvedés szúrós töviskoronája övezi: meggyőződésünk tántoríthatatlan, bizakodó reményünk meg nem fogyatkozik, mert szomorú vándorlásunkban lelki szemünk fürkésző tekintete egy fényes tüzoszlop világosságába merül; e tüzoszlop az Ur Jézus szent keresztje. A háború két első nagyböjtjében főpásztori szózatom az üdvösség eme jelét, mint a lelki vigasztalás és a lelki erő forrását állította elétek, K. H.! Itt kerestünk és találtunk világosságot a szenvedés sötét felhőinek eloszlatásához, mélységes rejtélyeinek átfürkészóséhez, itt az erőnek amaz isteni tárházát, mely az erők egyenlőtlen küzdelmében az egyensúlyt helyreállítja s a gyengét az erősnél is erősebbé teszi. De a fény, mely Krisztus Urunk szent keresztjéből árad, nemcsak bánatfelhőket oszlat, hanem utat is mutat, a Keresztrefeszitett sebeiből cserge- dező erő pedig nemcsak felemel, de bátor kilépésre, tevékenységre is ösztönöz. Valamint a pusztában vándorló népének Isten egykor nemcsak üdítő forrást fakasztott és erősítő mannát hullatott, hanem a csodálatos tűzoszlopban biztos útmutatót, vezetőt is adott: hasonlóképen a siralomvölgy vándorai részére — mindezeket egy szent jelben egyesítve — Krisztus keresztjében nemcsak mennyei vigaszt és erőt, hanem fensőbb útmutatást is nyújt. Örök üdvösségünk — minden földi bajlódásunk és küzdelmünk végcélja — két tényezőn: Isten kegyelmén és saját közreműködésünkön fordul meg. Az Ur Jézus a keresztfán elszenvedett megváltó halálával amazt is megszerezte számunkra s értünk teljesített nehéz munkájával arra is megtanított, mikép kell üdvösségünk munkájának keresztjét viselnünk. Balzsamos, erősítő kegyelme e munka igáját gyönyörűségessé, terhét könnyűvé teszi ugyan, de azért nyomatékosan hangsúlyozza, hogy igazi tanítványai csak úgy lehetünk, ha „minden nap“, azaz állandó önmegtagadással hozzáedzzük magunkat ezen iga hordozásához. Ezt a részünkről kifejtendő fáradozást és önmegtagadást is megkönnyíti azzal, hogy e nehéz és meredek úton előttünk halad és nekünk, hogy biztosan célhoz jussunk, csak nyomdokaiba kell lépnünk. S e nehéz napokban, midőn üdvösségünkért vivandó harcunk rendes keresztje mellé a nagy világháború terheinek és szenvedéseinek keresztje is nehezedik vállainkra, kettőzött 3
