Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
IV.
47 szedők, az éretlen gyermeksereg gúnyjá- tól. Hadd érezzék e hősök, hogy az, mit magukon fogyatékosságnak, inferioritás- nak gondolnak, ép az, a nemzet szemében, az ő nagyságuk és dicsőségük alapja. Hadd érezzék e háború világtalanjai, hogy számukra nem aludt ki minden világosság, mert a nemzet tiszteletének és hálájának őrtüzei lobognak körülöttük. Hadd érezzék a bénák, hogy elvesztett karjukkal nem lettek gyengébbek, mert egy hálás nemzet erős karja támogatja őket. Hadd érezzék a féllábú hősök, hogy elvesztett lábuk miatt az élet útjai nem lettek számukra sem nehezebbek, sem kellemetlenebbek, mert a vitézségük által talpra állított nemzet erős vállán hordozza őket s szoretetének rózsáival hinti be útjukat. Tanítsák, oktassák a szülők, tanítók, tanárok, lelkészek az ifjúságot, hogy tisztelje ezeket a hazáért megcsonkult, megbénult hősöket s valahányszor hallja a falábak szomorú kopogását, jusson eszébe, hogy az az elveszett láb annak a földnek védelmében veszett el, a mely mindnyájunk hazája, a mely mindnyájunk megélhetését biztosítja. c) Lelkierő és az elesettek. Ennek az elismerésnek és hálás szeretetnek a halálnál is erősebbnek kell lennie, lobogó fáklyájával be kell világítania a holtak birodalmát is. Hiszen akik életüket áldozták föl, azok e földön mindenüket odaadták értünk. Ne csalódjanak tehát, midőn nemzeti ébredésünk nagy lantosával abban a biztos reményben ringatják magukat, hogy: „Hol sírjaik domborulnak, Unokáik leborulnak És áldó imádság mellett Mondják el szent neveiket.“ Ezt a soha meg nem szűnő hálás megemlékezést a hit fényével övezni s az isteni áldozat tüzével szítani akarja szent- séges atyánk XV. Benedek azon intézkedése, hogy halottak napján (nov. 2.) az 1915. évtől, mint a nagy sirhalmok első évétől kezdve, minden lelkész három gyászmisét mondhasson. Értsük meg a kereszténység közös atyjának gyermekeiért hőn dobogó szivét s azokat, kiknek mint a hazaszeretet vértanúinak emlékét ő ekkép megtisztelte, mi mint szent koronánk és szent oltáraink megoltalmazott zárjuk örökre hálás szivünk szeretetébe, imáinkba és sz. miseáldozatainkba. Avagy minket, kik előtt a krisztusi szeretet napja ragyog, talán megszégyenitsen az a Makkabeusi Júdás, ki ennek a napnak csak hajnalát sejtette s akiről azt olvassuk1 hogy 12,000 gira ezüstöt küldött Jeruzsálembe, hogy a hazaszeretet hőseiért áldozatokat mutassanak be. És mi fukarkodnánk búcsúink, szent miséink kincseivel ?! d) Lelkierő és a hadiárvák. Ezzel azonban nemzeti vértanúink iránt még nem róttuk le köteles hálánkat. Ép azért, mert a szeretet tüzet a halál sem tudja eloltani, azoknak a hősi halált halt dicső vitézeknek a halálban megtört szemei is édes szeretettel, aggódó gonddal tekintenek a túlvilág virányairól az ő árván maradt gyermekeikre, gyászba- borult özvegyükre. Édes honfitársaim, kedves véreim — így szól hozzánk mind- egyikök — életemet,véremet, mindenemet odaadtam, feláldoztam a hazaszeretet oltárán, most tehát ti azokat, kik vér az én véremből, fogadjátok hazafias szivetek szeretetébe. Hiszen ő nekik is részük volt 1 II. Makk. 12, 43.
