Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
VIII.
91 1889. sz. A liadiárvál gondozása. aliisque subsequentibus declarationibus etiam recentioribus, rescribendum censuit: „Inspectis circumstantiis enunciatis iisque perdurantibus, remittendum prudentiae Ordinariorum, ut lampas, quae diu no- ctuque collucere debet coram Sanctissimo Sacramento, nutriatur, in defectu olei olivarum, aliis oleis, quantum fieri potest, vegetalibus, aut cera apum pura vel mixta, et ultimo loco etiam luce electrica adhibita; si Sanctissimo placuerit“. Quibus omnibus Sanctissimo Domino Nostro Benedicto Papae XV. per infra- scriptum Cardinalem Sacrae Rituum Congregationi Pro-Praefectum relatis, Sanctitas Sua rescriptum eiusdem sacri Consilii ratum habens, quoad lampadem accensam ad Sanctissimum Sacramentum debite honorandum praescriptam, in casibus et modis superius expositis, rem omnem prudenti iudicio Ordinariorum, cum facultatibus necessariis et opportunis, benigne remisit. Contrariis non obstantibus quibuscumque. Die 23. februarii 1916. A. Card. Ep. Portuen et S. Ruf., S. R. 6. Pro-Praefectus L. f S. Alexander Verde, Secretarius. Strigonii, 18. Aprilis 1916. A háború által ütött sebek orvoslása i terén és a háború nyomán előálló nagy feladatok közül talán egy sem fontosabb, mint a hadiárvák gondozása. A háború szomorú következménye, hogy apró gyermekek árvaságra jutnak. A háború áldozatul követeli az édes atyát és a gyermekek az édes atya irányítása, gondviselése, jósága, szeretete nélkül maradnak. Talán anyja sincs már az ilyen gyermeknek, de ha van is, vagy nem képes pótolni az atya szeretetteljes de egyiittal szigorú nevelő munkáját, vagy anyagi ereje nincsen hozzá, hogy gyermekeiről megfelelően gondoskodhassék. Az ilyen árváknál tehát súlyos kötelesség hárul nemcsak az államra, hanem a társadalomra is. Az ilyen árváknak adósa az állam, de a társadalom is, mert hiszen a mi jóvoltunkért áldozta fel magát a gyermek legnagyobb kincse, az ő édes atyja. Meg vagyok győződve róla, hogy tdő Papságom teljesen átérzi azokat a kötelességeket, melyeket ez az állapot reá ró. Ha béke idejében is a lelkipásztor legszebb, de egyúttal leghálásabb feladatához tartozik az, hogy a községében levő árvákat, nyomorultakat, züllés veszélyének kitett híveit atyai gondoskodással és féltékenységgel ellenőrizze és gondozza, annál inkább kötelessége ez most, mikor nem esetleg a szülők hibájából, hanem az atya hősi áldozathozatalából, a legnagyobb áldozatból, melyet ember embertársai érdekében hozhat, szükség van arra, hogy gondozásba vegyük azokat, akiknek gondozásával nincsen kinek törődnie. Nemcsak hazafias országos érdek ez, de Megváltónknak legszebb utánzása, aki oly nagy szeretettel fogadta a kisdedeket. Az állam mindenesetre megfogja tenni a kötelességét, de addig is a társadalomnak kötelessége pótolni azt, amit az állam nem adhat meg mindjárt, a szeretetteljes gondozást. Szeretetteljesen kérem tehát tdő Papjaimat, hogy gondoskodásukat kiváló mértékben terjesszék ki a hadiárvákra. Ne legyen egy ilyen árva sem plébániájukon, akinek neveltetéséről gondoskodva ne volna. Iparkodjanak közreműködni abban minden erejükből, hogy a hadi árvák ellátása és nevelése
