Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

XVI.

153 Ami az elemi iskolai tanítást illeti, számitok rá, hogy az is minden egyes fő­egyházmegyei iskolában a rendes szor­galmi időben és lehetőleg az összes osz­tályokban kezdetét fogja venni. Mind­amellett belátom, hogy az elemi oktatás terén a fejlettebb iskolás gyermekek munkaerejének igény be vehetése címén a parancsoló szükség folytán némi enged­mények teendők. Ezen engedmények mér­téke azonban semmiképen sem mehet túl a vallás- és közokt. m. kir. miniszter ur által a közigazgatási bizottságokhoz e tárgyban intézett s alább közölt 7681. ein. számú átiratban megállapított határokon. Azon helyeken, ahol a gazdasági munka elvégzésére az iskolás gyermekek munkaerejére elkerülhetetlenül szükség van, ott az iskolaszékek a felsőbb osztá­lyok növendékeit november 15-ig, illetőleg a munka elvégzéséig szabadságolhatják. Meghagyom az iskolaszéki elnök uraknak, hogy a szükséges intézkedéseket a vezetésükre bízott iskolákat illetőleg mielőbb megtegyék. A kerületi h. alespe- res és tanfelügyelő urakat pedig kötele­zem, hogy a gondjaikra bizott kerület iskoláiban a szorgalmi idő megkezdését és annak folytatását ellenőrizzék. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. — 7681/1915. ein. szám.— Valamennyi egyházi ft. Főhatóságnak. Az iskolábajárás kötelezettségének az 1915/16. iskolai évre nézve való korláto­zása, a szorgalmi idő megállapítása és a tankötelesek összeírásának mellőzése tár­gyában a törvényhatósági közigazgatási bizottságokhoz ugyanezen szám alatt ki­adott körrendeletemet szives tudomásvétel végett azzal a tiszteletteljes kéréssel van szerencsém a ft. Főhatóságnak megkül­deni, hogy ezen rendelkezéseim végre­hajtását a maga részéről is elősegíteni s a főhatósága alatt álló iskolákra nézve lehetőleg ezeknek megfelelően rendelkezni s nagybecsű rendelkezését velem közölni méltóztassék. Budapest, 1915. évi augusztus 19-én. Jankovich. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. — 7681/1915. ein. szám. — Valamennyi törvényhatósági közigazgatási Bizottságnak. Az elmúlt iskolai évben a népokta­tás a háborús viszonyok szülte közismert okok hatása következtében a normális időkhöz képest jobbára csak amaz erősen szűkített keretek között folyhatott, ame­lyeket 3930/1914. ein. számú körrende- letemben vontam meg. A háborúnak most kezdődött máso­dik évében a közviszonyok már megálla- podottabbak s igy áttekinthetőbbek is lévén, mint a háború első hónapjaiban az általános mozgósítás közepette voltak, immár mód nyílik arra, hogy egyrészt a katonai célokra lefoglalva volt iskolák nagyobb részének felszabadulásával, más­részt a hivatásuk körében meghagyott néptanítók idejének és munkaerejének kellő felhasználásával, nemkülönben az arra alkalmas egyéneknek a népoktatás szolgálatába való bevonásával a mait tan­évi kereteket némileg tágítani s részben a mulasztottakat is pótoltatni lehessen. Annál is inkább, mert ahhoz, hogy az ország a népoktatás terén a normális vi­szonyok felé egy lépést már megtehessen s hogy a népiskola a hadban levő ta­nítók sokkal nagyobb száma mellett is a múlt évinél nagyobb eredményt érhessen el, már az is hozzájárul, hogy az a fe­

Next

/
Oldalképek
Tartalom