Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XII.
112 2921. sz. Paulovics Pál adománya a nyugdíjalap j avára. kedni és erről engem értesíteni méltóz- tassék. Budapest, 1915. május hó 19-én. Jankovich. Paulovics Pál nyugdíjas lelkész, aki jelenleg Budapesten az elmebetegek lipót- mezei intézetében működik, 10.000 koronát adományozott az egyházmegyei papi nyugdíjalapnak. Örök emlékezetül és buzdításul egész terjedelmében közlöm az adományt bejelentő levelet: Főmagasságu Bibornok-Ersek, Magyarország Hercegprímása, Kegyelmes Uram s Atyáin! Mély tisztelettel kérem Eminentiádat az alábbi előterjesztésemet kegyesen fogadni s az abban foglalt szerény ajánlatomra főpásztori kegyes jóváhagyását adni méltóztassék. Nemcsak gyenge testi szervezetem, de a korom is arra int, készüljek el minden eshetőségre, rendezzem szerény anyagi dolgaimat is. Elhatároztam, hogy csekély vagyonomat, melyet egy életen át, mindig a legszűkösebb anyagi körülmények között élve, szigorú takarékosság mellett szereznem sikerült — az esztergom-főegy- házmegyei papi nyugdíjintézetnek hagyom kapcsolatban az alábbi módozattal: Az említett vagyonom egy darab 10.000 kor. (Tízezer korona) magy. kir. (I. 6%) hadikölcsön-kötvényben van. Ezen kötvényt szelvényeivel együtt — jelen ajánlatom elfogadása esetén — azonnal megküldöm a nyugdíjintézetnek, vagy esetleg Eminentiád által meghatározott címre, lemondva egyúttal mindenkorra e kötvény tulajdonjogáról. A nyugdíjintézet viszont biztosítja nekem e kötvény után életem fogytáig minden körülmények között az évi kamatot s ezt negyedévi részletekben a nyugdijammal együtt kiadja. Kegyelmes Eminentiád! Felejthetlen maradt előttem és megindult szívvel gondolok azon jóságos atyai gondoskodására, hogy amint visszatért mint Főpásztor egykori paptársai közé az egyházmegyébe s érseki székét elfoglalta, első teendői közé sorolta szegény nyugdíjintézetünket pártfogásába venni s azt fejedelmi ajándékkal megsegíteni. Ily módon vált lehetségessé, hogy az én csekély nyugdijam is, kegyelmes Eminenciád jóindulatából némileg emelve lett. Ekkor határoztam el, hogy ezen atyai jószivü gondoskodást úgy köszönöm s hálálom meg legméltóbban, ha megtakarított filléreimet még életemben papi nyugdijintézetünknek hagyom. Eminenciád jóságos szive paptársai és Krisztusban fiai iránt példaképpen hatott reám. íme követem e példát; bárcsak követnék pap társaim közül sokan. Kérem is egyúttal alázattal a Mindenhatót, ébressze és gyarapítsa kegyelmével a könyörülő testvéri szeretethet kivált a dúsabb javadalmazásu paptársaimban: gondoljanak különösen a mostani szomorú gazdasági viszonyok között nyugdíjba vonuló vagyontalan paptársaikra, akik egész életen át kötelességszerüleg egyházukat szolgálva, öreg napjaikra 1600 és egynéhány koronából tengetik életüket nyomorban, éhséggel küzködve, kopott, elnyűtt ruházatban, segély után szaladgálva. Midőn a fenti alázatos előterjesztésemre kegyes intézkedését és főpásztori jóváhagyását ismételve kérem, vagyok szentelt Bíborát csókolva Budapest, 1915. junius 1-én Eminenciádnak alázatos káplánja Paulovics Pál nyug. pleb., intéz, lelkész.
