Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
VIII.
91 Fogadja Főmagasságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapest, 1915. évi március hó 27-ón. Tisza“ Már ismételten felhívtam körleveleimben papjaimat, hogy minden befolyásukkal hassanak oda, hogy a mezei munkák elvégeztessenek, mert ezek biztosítják számunkra a mindennapi kenyeret s hogy az élelmiszerekkel való legnagyobb takarékosságra intsék híveiket, illetve legyenek azon, hogy a hívek a hatóságok vonatkozó rendeletéinek lelkiismeretesen tegyenek eleget. A miniszterelnök urnák a leveléből azonban látom, hogy a népnek egy része a kormány bölcs rendeletéinek nagy hord- orejét még nem látja át, mert ha azt átlátná, nem hiszem, hogy a mi jó népünk azokat be nem tartaná. Meghagyom tehát papjaimnak, hogy a népet ezekre nézve a szószékről is nyomatékosan és ismételten figyelmeztessék és minden rendelkezésökre álló eszközzel buzdítsák híveiket, hogy a hatóságok rendelkezéseinek pontosan eleget tegyenek. Hazánknak magának kell gondoskodnia arról, hogy a szükséges élelmi- cikkeket termelje, mert ezeknek behozataláról a mostani háborús időkben szó sem lehet, amennyiben az ellenséges államokra e tekintetben nem számíthatunk, szövetségesünknek pedig nincs feleslege élelmicikkekben. Mindennapi kenyerünket tehát csak úgy biztosíthatjuk, ha minden talpalatnyi földünket bevetjük. Azok, akik e munkát rendes körülmények közt elvégzik, a harctéren küzdenek ellenségeink ellen, hogy megvédjék hazai földünket, melyet sok vér árán szereztek őseink s amely táplál minket. Ok a mai nehéz időkben sokkal fontosabb, hősi önfeláldozást követelő munkát végeznek hazánkért és miérettünk. Azon szeretet és elismerés, mellyel nekik- ezért tartozunk s hazánk veszedelme kötelességévé teszi mindenkinek, akit a kötelesség a harctérre nem szólít, hogy hős katonáink helyett végezze a könnyebb mezei munkát, mely nélkül meg leszünk fosztva a mindennapi kenyértől, ennek hiánya pedig ellankasztja vitéz katonáink karját s ellenségeinknek szolgáltatja ki hazánk megszentelt földjét. Hiábavaló lesz katonáink vitézsége és a mi lelkesedésünk, ha az éhség kényszeriteni fog minket arra, hogy a mindennapi kenyérért adjuk oda azt a földet, amely a magunk munkájából is megadja nekünk a szükséges élelmet. Nem lehet tagadni, hogy a mezei munkák elvégzése a mostani viszonyok közt nagy nehézségekbe ütközik, de az is bizonyos, hogy hazánknak elég ereje van hozzá, hogy e munkákat el lehessen végezni. A munka elvégzése csak azon múlik, hogy az emberek segítsék egymást, legyenek bizalommal és szeretettel egymás iránt és tartsák magukat szorosan a hatóságok azon intézkedéseihez, melyeket a mezei munkáknak elvégzése céljából tett. Gondoljuk meg, hogy azt a kenyeret, amely egyes földeknek parlagon való hagyása által hiányozni fog, az egész ország fogja nélkülözni. Ne gondolják azok, akik állami segélyben részesülnek azért, mert családfenntartójuk hadbavonult, hogy nekik nem kell dől- gozniok, mert az állam amúgy is gondoskodik megélhetésükről. Ez nagyon téves felfogás. Ugyanis a bevonultak- nak segélyre egyébként igénnyel bíró olyan családtagjai, akikről a hatóság megállapítja, hogy a megélhetésüket megfelelő munka vállalásával bizto-
