Circulares literae dioecesanae anno 1914. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

I.

6 azoknak lényegét megismerte, akkor ez által azt is meg kellett állapítania, hogy a kegyuraság dologi-e vagy sem? mert ez utóbbi kérdés is tisztán és kizárólag ugyanazon tényeknek, körülményeknek, feltételeknek mikéntjében találja meg­oldását. Ez okból miként a kegyuraság ke­letkezése, úgy annak jellege is a köz- igazgatás hatáskörében állapítandó meg. Egy lényegileg azonos kérdésben két kü­lön államhatalmi faktor nem itólkezhetik. Az alispán határozatának azon kije­lentése, hogy magánjogi kérdésről van szó, midőn az forog kérdésben, vájjon a kegyuraság dologi terhet képez-e, hely­telen és téves már csak azért is, mivel a dologi kegyuraságot nem lehet egysze­rűen „magánjognak“, „dologi jognak“ minősíteni. A kegyúri jognak jogtörté­neti fejlődéséből nyilvánvaló, hogy az egyrészt „egyházjogi“, másrészt pedig az apostoli magyar király részére fenntar­tott legfőbb kegyúri elemekből fejlődött. Mindkét elem pedig közjogi és nem ma­gánjogi. A panaszos tehát nem egysze­rűen dologi jogot érvényesít, hanem az az igatlanra dologi teherként nehezedő, de lényegileg különleges, a királyi fő­kegyúri jogból származó egyházi jogát érvényesíti. Sőt az egyház, a plébánia másféle jogot egyáltalán nem is érvé­nyesíthet kegyúri kérdésekben úgy, hogy szabályként állhat, hogy valahányszor az egyház lép fel kegyúri ügyekben pana­szosként, ezek az ügyek eo ipso speciá­lisan közjogi természetűek, amelyekben a bíráskodást kifejlett jogrendszerünk értel­mében 0 Felsége az apostoli király a felelős végrehajtó hatalom utján gya­korolja. De nemcsak a kegyuraság dologi vagy személyi jellegének megállapítása tartozik a közigazgatás hatásköréhez, ha­nem azon további kérdés elbírálása is: fennáll-e, létezik-e ezen dologi kegyura­ság jelenleg is? terheli-e jelenleg is a . . ,-i uradalmat avagy megszünt-e az az uradalom mostani birtokosára nézve? Kimondotta ezt 32,915/1897. sz. alatt hozott elvi jelentőségű határozatában a m. kir. minisztertanács, mint hatásköri ügyekben az 1869. IV. t.-c. 25. §-a alap­ján az akkori időben egyedül illetékes döntő fórum. Félreérthetetlenül kimon­dotta e határozat, hogy a plébániára vo­natkozó kegyuraság létezése, tehát nem csupán keletkezése kérdésében az eljárás közigazgatási útra tartozik, hogy köz- igazgatási úton állapítandó meg az is, hogy ki a kegyúri jognak az alanya, hogy a kegyúri viszonyból származó kö­telezettségek teljesítésére, vagyis olyan jellegű vagyonjogi következményekre irá­nyuló kereseteknél is, melyeknél a kö­telmi viszony alapját épen maga a kegy- urasági kapcsolat képezi, a hatáskör ugyan­csak a közigazgatási hatóságokat illeti, mivel a hatásköröket a jog és kötele­zettség kérdéseiben elválasztani nem lehet. Megjelöli egyszersmind a miniszter- tanácsi határozat indokolásában azon ügyeket, melyek a kegy urasággal való kapcsolat folytán csupán a polgári bíró­ságok elé tartozhatnak. Ezen ügyek : a kegyúri jog átháramlásának magánjogi alapon eldöntendő kérdései; vagyis azon kérdések, melyek onnan származnak, hogy a kegyúri kötelezettségeket valamely ér­vényes magánjogi cim, birtokra vonatkozó adásvételi szerződés vagy még a birtokos jogelőd végrendelete másra hárította. Mivel pedig a jelen esetben nem ilyen magánjogi alapon támadt kérdés­

Next

/
Oldalképek
Tartalom