Circulares literae dioecesanae anno 1912. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XV.
149 mulasztja, a segítő, a megszentelő malaszt. Tehát az igazság a mi lelkűnkben a hiten és a malaszton alapszik. A hit és a malaszt azok az alapok, azok a gyökerek, amelyekből a mi értelmünk táplálkozik, hogy meghozza az Isten országa számára az édes gyümölcsöt. Ezt a hitet, ezt a mulasztót kell nekünk a lelki gyakorlatok alkalmával keresnünk, a hitet mélyítenünk, a malaszt- segélyeket pedig magunkban öregbítenünk és gyarapitanunk. Azért gyűltünk egybe, azért temetkeztünk ezen szent magányba, azért hagytuk el kedves otthonunkat, templomunkat, híveinket, és azért jöttünk ide, hogy itt elzárva a világtól meditáljunk, ájtatoskodjunk, hogy a hitet magunkban felébresszük, hogy a megszentelő mulasztót magunkban újra felelevenítsük és ennek erejét magunkban ismét fellendítsük. A modern világ az ő Isten nélkül való állami és társadalmi berendezkedésével, az ő Isten nélkül való tudományával, az ő Isten nélkül való gondolkodásával ha nem is gyengítette meg hitünket, annál kevésbé mondom, hogy aláásta alapjait, és még kevésbbé mondhatom, hogy a modern, úgynevezett tudományos kritika választó vizével megrágta volna hitünk gyökereit, ezt mind tagadom ; egyet azonban mégis kénytelen vagyok megengedni, azt, hogy a bűnös világgal való érintkezés közben az ő ügyes-bajos dolgaival való vesződésünk közben elhalványodott bennünk a hit, megkopott annak a színe és megfakult annak fénye és a mi annak következménye: a malaszt ereje is gyengült, a mi erkölcsi buzgó- ságunk fáradttá lett. Azért szükség van erőgyűjtésre. Ezt az erőgyűjtést akarjuk itt ezen szent napok alatt eszközölni. És az örök igazságok, amelyek felett lelkivezetőink útmutatása mellett fogunk elmélkedni, az Istennel való bensőséges társalgás ismét fényessé teszi majdan hitünket, meggyujtja bennünk a hit fáklyáját, hogy újra ragyogjon; és a bánat keserű könnyeivel fogunk iparkodni Istent kiengesztelni hanyagságunkért, hidegségünkért, hűtlenségünkért, botlásainkért, vétkeinkért, talán szentségtöréseinkért. És a töredelmes bánat a lúg tisztító erejével le fog tisztítani lelkűnkről minden port, minden szennyet, amely a bűnös világgal való érintkezés közben ránk tapadt, és ismét felgyullad, fellángol szivünkben a hit lángja és kigyullad a malaszt lángoló, gyújtó, melegítő tüze, nem mint pislogó mécs éjszaka idején a sötét szobában, hanem mint tüzes nap, mely fényt szór, meleget áraszt, mely örömre hangol, tettre erősít. És a hit és a malaszt egybe fogva fogja bennünk eszközölni azt, amit sz. Pál mond: „Justus autem ex fide vivit.“ (Rom. 1, 17.) Ez a hit megelevenít bennünket papi hivatásunk teljesítésére és ezt az élő, eleven és elevenítő hitet közölni fogjuk a mi híveinkkel és be fog következni, hogy bennünk és a mi híveinkben kiépül az Isten országa, mely nem más, mint „az igazság, a békesség és az öröm a Szentiélekben.“ A záró beszéd: Tisztelendő Testvérek! Lelkigyakorlatainkat Isten segítségével elvégeztük. Mindenekelőtt dicsőség és hála legyen a mi lelkünk főpásztorának az Ur Jézusnak mindazon kegyelmekért, amelyekkel a kegyelem napjainak minden napján elhalmozni kegyes volt. Erős munkát végeztünk lelki vezetőink
