Circulares literae dioecesanae anno 1910 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XIV.
153 Ábellal, Énochhal, Jákobbal, Mózessal, Illéssel, Jeromossal, Mártonnal, Gergely- lyel, Ambrussal, Paulinussal összemérte volna erényeit, felmagasztalja őt, mint „hominem, mundo maxime blandiente, crucifixum mundo, viventem spiritu, terrena calcantem, coelestia jugiter negotiantem et sicut officio in angelum substitutum, ita etiam mente ei opere vitam angelorum in terris aemulantem.“ (Bulla Pauli V. Unigenitus dto Gal. nov. 1610.) A világ minden előnyeivel és javaival kedveskedett neki: előkelő származás, gazdagság, magas állás, mind rendelkezésre állának neki, 0 azonban mindebből nem vett igénybe a maga számára semmit, élt crucifixus mundo, kizárólag lelki életet, a földieket megvetve ügynöke volt az égieknek, ki nemcsak hivatalánál fogva vala angyal — igy nevezi ugyanis a Szentirás az a,pocalypsisben a püspököt — (Titk. Jel. 2, 1, 8, 12, 18, sat.), hanem valósággal angyali életet élt a földön. Valóban a föld angyala volt a szentéletű egy háznagy, a jótékonyság angyala, a vigasztalás angyala, az üdv angyala a földön, ki nagy vagyonát utolsó fillérig, palotája utolsó bútorait, szekrénye utolsó ruhadarabjait kiosztá a szegények között; kinek háza-küszöbe mindig nyitva állott a szűkölködők, az üldözöttek, az elhagyottak, a tanácsra szorulók számára; ki a pestises betegeket személyesen kérésé fel, látá el vigasszal, részesité a végső szentségekben ; ki ártatlan lévén, mint az angyal, szigorú vezeklést tartott, sanyargatta magát, hogy az igazságosan sújtó Isten büntető ostorát nyájától eltávolítsa. Szentséges Atyánk mindezen kiválóságait és erényeit követésre ajánlja, mégis a nagy reformátort, a tridenti szent zsinat szerencsés és sikeres végrehajtóját magasztalja benne leginkább és arra hiv fel minket, hogy az ő példáján felbuzdulva, az ő nyomdokain haladva, legyünk mi is mindannyian ilyen „veri nominis reformatores“ és segítsük őt, t. i. a szent Atyát az egyházi reform nagy művében, melyet jelmondásához híven „instaurare omnia in Christo“, pápasága feladatául tűzött ki (Encycl. Pii X. E supremi dto IV. Oct. 1903.). Mit ér el a Szent Atya a kánon jog új kodifikációjával? Mi haszna van az egyháznak a fegyelem helyreállítására kiadott decretumokból és rescriptumokból, melyeket az egyházi ének reformja, a gyakori és mindennapi szent áldozás, a hitoktatás és tanítás érdekében kiadott, ha a papság azok végrehajtásával nem törődik ! „Rendkívül nagy feladat vár a papságra — írja egy lánglelkű francia püspök azon pásztorlevelében, mellyel az „Editae saepe“ enciklikát közzéteszi — azonban a valódi papi buzgóság nem ijed meg tőle, mert hiszen nem a saját erejében bízik, hanem az Úr karjának erősségére támaszkodik és az isteni kegyelembe helyezi reménységét, az pedig nem ismer lehetetlent.“ (Mgr. Sévin, cliálousi püspök pásztorlevelét 1. a La Croix 1910. juh 8. számában.) A veszedelem, mely manapság a keresztény hitet, az egyház híveit, a vallást fenyegeti, tényleg sokkal nagyobb, mint volt a XVI. században, mert akkor csak egyes hitcikkelyek, a pápaság, a papi rend, a fegyelem egyes ágazatai ellen intéztettek támadások, ellenben a Szentirás, mint a keresztény tanítás forrása, a hit, mint az üdvösség eszköze, nagy becsben tartatott, sőt értékük túlhajtatott, ma azonban a modernizmusnak
