Circulares literae dioecesanae anno 1908 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XI.
108 ság azt megtagadni köteles; áll ez akkor is, midőn a bejegyzést a per bírája rendelte el. (Végrehajt, törv. 136. §.) Kétség csak az iránt támadhat, vájjon helye van-e megtagadásnak akkor is, midőn a per bírája a telekkönyvi akadályt, mely feltétlen törvényes tilalmon alapszik, ismerte-e? mire határozott igen-nel kell válaszolni. A megkeresett telekkönyvi hatóság eljárására nézve ugyanis teljesen közömbös az a körülmény, hogy a per bírája, ki a törvényes tilalomba ütköző bejegyzést elrendelte, ismerte-e a fennálló telekkönyvi állapotot, vagy sem? (igy különösen a végrehajtási zálogjog bekebelezésének elrendelésénél), mert eltekintve attól, hogy a szóbanforgó közjogi tilalmi törvény megtartására a közhatóságok és egyesek feltétlenül kötelesek, hogy tehát az abba ütköző bírói tévedés következményeihez saját eljárásukkal segédkezet nem nyújthatnak : minthogy annak megbirálására, hogy fenforog-e telekkönyvi akadály vagy sem, első sorban maga a telekkönyvi hatóság illetékes, ebből önként következik, hogy azt a per bíróságának rendelkezésétől is függetlenül kell eldöntenie, mit az 1881: LX. t.-c. 136. §-ának az a szabálya is megerősít, mely szerint annak megbirálását, forog-e fenn telekkönyvi akadály vagy sem, „a megkeresett telekkönyvi hatóságnak” tartja fenn. A jogossági alapelvnél (legalitás) fogva a telekkönyvi hatóságnak kötelessége megvizsgálni, hogy a megkereső | bíróság bir-e a törvények értelmében hatáskörrel a kérdéses ingatlanra vonatkozó rendelkezés tekintetében. A mi már a kath. egyházi javakra vonatkozó s a forgalomkivüliségen alapuló telekkönyvi akadály szempontját illeti, annak kettős kizárólagos ismérve: egyrészt a telekkönyvbe bejegyzett ingatlannak oly megjelölése (körülírása), mely annak rendeltetését tünteti fel, másrészt az arra vonatkozó törvényes elidegenitési tilalom. Midőn ugyanis az elidegenitési és terhelési tilalom nem az egyéni akaratban, hanem a törvényekben gyökerezik és a telekkönyvi bejegyzés tárgya oly ingatlan, melynek már magából a telekkönyvi megjelölésből kétségtelenül felismerhető az a jogi minősége, hogy közforgalom tárgyát nem képezi, az elidegenítési és terhelési tilalomnak, vagy mi ezzel egyértelmű, a közforgalomki vüliség- nek külön kitüntetése teljesen felesleges. Hazai jogunk szerint a kath. egyházi javakon kívül ilyenek a koronajavak is, melyek az országgyűlés beleegyezése nélkül a magyar szent koronától „semmi szin alatt“ el nem idegeníthetők. (Wen- zell id. m. I. 350. 1.) Ha tehát az elidegenitési és terhelési tilalmat maguk a törvények szabják meg, s az ingatlannak, mint közforgalmon kívül állónak a telekkönyvből nyilván felismerhető, attól elválaszthatatlan minősége kétségtelenné teszi, hogy ama törvények oltalma alatt áll, akkor minden jogi előfeltételnek elég van téve abból a célból, hogy azt mind a biró, mind a magánfél, mint feltétlenül kényszerítő korlátot figyelembe vegye, anélkül, hogy annak külön feljegyzése megkívánhatnék. Minthogy pedig abban az esetben, midőn a telekkönyvben valamely ingatlan, a róm. vagy gör. kath. plébánia tulajdonául van bejegyezve, ebből kétségtelenül kitűnik, hogy az ekként megjelölt ingatlan a közforgalmon kívül álló egyházi javakhoz tartozik, melyekre nézve az elidegenitési és terhelési tilalom, mint telekkönyvi akadály abszolút hatályú törvé-
