Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
VI.
48 X. Pius pápa utasítása az egyházi zene ügyében. I. .{Italános elvek. 1. Az egyházi zene az ünnepélyes egyházi szertartás (liturgia) kiegészítő része és vele együtt szolgálatában áll azon czél- nak, hogy az Isten dicsőségét, a hivek megszentelését és épülését előmozdítsa. Rendeltetése közreműködni az egyházi szertartások díszének és fényének emelésére. Mivel azonban föfeladata megfelelő dallamba öltöztetni a szertartás szövegét, melynek értelme a hivek elé tárul, ennélfogva különös czélja az, hogy nagyobb hatásosságot kölcsönözzön a szövegnek, hogy igy a hivek könnyebben serkenjenek áhítatra és jobban elkészüljenek a malaszt ama gyümölcseinek befogadására, melyeket a legszentebb titkok megünneplése terem. 2. Az egyházi zenének ennek következtében a lehető legtökéletesebben kell ama tulajdonságokkal felruházva lennie, melyek az egyházi szertartás sajátjai. Ilyenek névszerint a szentség és a formák kifogástalansága, amiből a harmadik tulajdonság : az egyházi zene egyetemessége önként következik. Az egyházi zenének szentnek kell lennie, vagyis nélkülöznie kell mindent ami profán, nemcsak magában a zenében, hanem előadásának módjában is. Valódi művészetnek kell lennie, mert e nélkül lehetetlen, hogy a hallgatóban azt a hatást keltse, amelyet az egyház a zenének a liturgiában való alkalmazása által elérni akar. De egyúttal egyetemesnek is kell lennie abban az értelemben, hogy bár minden nemzetnek utat enged a maga külön zenei jellegének érvényesítésére, ezt csak úgy lehessen tenni, hogy az egyházi zene általános szabályai mérvadók maradnának, úgy hogy ha más nemzetbeli hallgat ily nemzeti jellegű egyházi zenét, ne gyakoroljon rá kellemetlen benyomást. II. Az egyházi zene fajai. 3. A fenti tulajdonságok legnagyobb fokban a gregorián énekben találhatók, mely ennélfogva a római egyház tulajdon- képeni zenéje. Ez az egyedüli zene, melyet ezen egyház az elődöktől örökölt, melyet liturgikus könyveiben századok óta féltékenyen őrzött, melyet mint sajátját közvetlenüt ad elő híveinek, melyet a szertartások némely részében kizárólagosan ir elő, s melyet a legújabb tanulmányok sikeresen eredeti épségébe és tisztaságába állítottak vissza. Ez okoknál fogva a gregorián éneket mindenkor úgy tekintették, mint az egyházi zene tökéletesebb mintáját, úgy hogy bátran fel lehet állítani mint általános törvényt a kővetkező tételt: egy templomi ének vagy zene annál szentebb és annál inkább felel meg a szertartás szellemének. minél inkább közeledik ihletében, menetében és ízlésében a gregorián énekhez; ellenben annál lcevésbbé méltó a templomhoz, minél inkább eltér tőle. A régi hagyományos gregorián éneket tehát teljes mértékben vissza kell az istenitiszteletben állítani, mert mindenki meg lehet róla győződve, hogy az egyházi szertartás semmit sem vészit ünnepélyességéből, ha tisztán és kizárólag csak gregorián ének kiséri. Különösen pedig annyira kell visszaállítani a gregorián éneket, hogy a nép
