Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VI.

46

leli az ember, akkor nagyobb kedvvel folyik a munka és tartősabb sikert biztosit. Akarjuk tehát, hogy e szent város minden szemináriumában és collegiumában meg- honosuljon az ősrégi római ének, mely már viszhangzott templomainkban és bazilikáinkban és a keresztény hitélet legszebb korszakaiban gyönyörködtette a hivő lelkeket. És miként hajdan a római egyházból terjedt szét Nyugat többi egyházába ezen ének: teljes szivünkből óhajtjuk, hogy az ifjú növendékek, kik itt előttünk növekednek fel, éppeij úgy vigyék azt újra szét és terjesszék egyházmegyéikben, midőn azokba mint áldozópapok Isten dicsőségének munkálására visszatérnek. Különös öröm fogja el lelkünket, ha arra gondolunk, hogy ezen utasításokat éppen akkor adjuk ki, mikor a dicső és felülmúlhatatlan nagy szent Gergely pápa halálának XIII. százados évfordulóját készülünk megünnepelni, a kinek sok század egyházi hagyománya tulajdonította e szent dallamok szerzését és a kitől ezek nevöket is kapták. Gyakorolják tehát magukat szorgalmasan a mi hőn szeretett jó ifjaink, mert örömmel fogjuk majd őket hallgatni, ha mint nekünk jelentik, a legközelebbi jubileumi ünnepségek alkalmával, a nagy szent pápa sírjánál a vatikáni bazilikában összegyűlve, a szent szertartást, melyet e kedvező alkalmat felhasználva, Isten segítségével mi fogunk végezni, gregorián énekkel kisérendik.

Fogadja egyébként bibornok úr kiváló jóindulatunk jeléül apostoli áldásunkat, melyet szivünk mélyéből adunk önre, a papságra és a mi szeretett kedves népünkre.

A Vatikánból, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, 1903. évben.

X. PIUS PÁPA.

X. Pius pápa

az egyházi ének és zene ügyében.

Motu proprio.

Azon lelkipásztori gondok között, amelyek nemcsak a legfőbb egyházi tekintéllyel, mellyel a Gondviselés kikutathatlan végzése folytán, jóllehet méltatlanul fel lettünk ruházva, hanem minden egyes egyház vezetésével össze vannak kötve, első helyen kétségkívül áll az, hogy föntartassék és elömozdíttassék az Úr házának dísze, a hol a vallás fönséges titkait ünnepeljük és a hol összegyűl a keresztény nép, hogy részesüljön a szentségek kegyelmeiben, szent misét hallgasson, imádja a legméltóságo- sabb Oltáriszentségben az Üdvözítő Jézust és csatlakozzék a nyilvános és ünnepélyes szent ténykedésekben az egyház közös imádságához. Semminek sem szabad tehát előfordulnia a templomban, a mi zavarná, vagy csak csökkentené is a hívek áhítatát és ájtatosságát. Semminek, a mi méltán idegenkedésre és botrányra adhatna alkalmat ; különösen pedig semmi olyannak, a mi egyenes ellentétben volna az egyházi szertartások méltóságával és szentségével, a mi nem volna méltó az imádság házához, az Úr fönségéhez.

Nem akarunk részletesen kiterjeszkedni mindazon visszaélésekre, a melyek e tekintetben előfordulhatnak. Figyelmünk most csak egyre irányul, a mely egyike a legáltalánosabbaknak, a melyet legnehezebben lehet kiirtani, s amely fájdalom, ott is előfordul, ahol minden más: a templom dísze és fénye, a szertartások ünnepélyessége és példás rendje, a papság nagy száma, az egyház szolgáinak komolysága és áhítata a szent ténykedések közben, legnagyobb dicséretet érdemel. Ez a visszaélés az egyházi ének és zene terén.