Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
I.
7 senek, mint külön alapítványi vagyon kezeltessenek, ezek az ingatlanok a város lege- löjutalékából kihasítandó mennyiséggel oly- kép egészittessenek ki, hogy mindegyik jegyző és tanító illetménye egy fél sessió legelő-illetmény mennyiségét elérje, mindegyiküknek az öt megillető legelöjutalék használatra természetben átadassák és az ezen földek után 1896., 1897., 1898. és 1899. évekre beszedett haszonbér mindegyiküknek kiadassák. A községi képviselőtestület 1900. évben hozott határozatával a kérelemnek nem adott helyet, mert T. A, a városnak az úrbéri bizottságban jelen volt képviselője városi ingatlan osztogatására nem volt feljogosítva és mert a maradványjárási jutalék népiskolai és jegyzői alapra lett kiosztva, arra tehát az egyes tanítók és jegyzők haszonélvezeti jogot nem formálhatnak. A vármegye törvényhatósági bizottsága 1901. évi határozatával a községi határozat feloldásával utasította a községet, hogy a jegyzők és a tanítók jutalékát időközi hasznaival adja ki, mert az 1836. évi VI. t.-cz. 3. §-a értelmében a felosztandó közlegelöböl a tanítót és a községi jegyzőt féltelki állománynak megfelelő legelöjutalék illeti meg, a legelöjutalék kiegészítésére tehát a községet annál inkább kellett kötelezni, mert az úrbéri bíróság végzése szerint a maradványföldeket a község épen e kötelesség teljesítése végett kapta. A törvény- hatósági bizottság e határozata ellen a község részéről beadott felebbezést a kir. bel- ügyminister 1901. évi 90,258/901. szám alatt kelt rendeletével a kir. közigazgatási bírósághoz tette át, amely bíróság az 1902. évi 496. számú Ítéletével a panasznak a községi jegyzőket illető részben érdemi határozatot hozott, a panasznak a tanítókra vonatkozó részét azonban érdemi elbírálás nélkül visszautasította, mert tanítói illetmények tárgyában a kir. közigazgatási bíróság előtt az 1896. évi XXVI. t.-cz. 53. §-a értelmében csak a vallás- és közoktatásügyi ministernek és ennek is csupán állami és községi népiskolai tanítókat érdeklöleg hozott határozatai ellen van helye eljárásnak, holott a panaszszal megtámadott határozatot törvényhatósági bizottság hozta és az ezen határozat által érdeklettek valamennyien hitfelekezeti jellegű népiskolák tanítói, miért is a panasznak ezt a részét hatáskör hiányában vissza kellett utasítani. Az alispán ennek következtében az 1902. évi 20,929. szám alatt tett jelentésével a kir. vallás- és köz- oktatásügyi ministerhez terjesztette fel az ügyet, aki az 1902. évi 03,994. számú rendeletével a törvényhatósági bizottság határozatát feloldván, az ügyet illetékes határozathozatal végett a vármegye közigazgatási bizottsága elé utasította, mivel a vita lényege tanítói illetmény, tanítói járandóság és illetve ennek az igényelt legelői hányadékkal való pótlása, kiegészítése körül forog és ennek a vitának tárgyalására s elbírálására az 1876. évi VI. t.-cz. 30. §-a és az 1876. évi XXV11I. t.-cz. alapján kifejlett gyakorlat szerint a vármegyei közigazgatási bizottság, mint vármegyei népiskolai hatóság illetékes. Az iratok között levő, 1901. évi 5618. szám alatt kelt dijlevél szerint G. B. mint a római kath. tanítói állásra a római kath. iskolaszék által élethosszig megválasztott tanító részére évi 1000 koronával kezdődő készpénzfizetést, a legelöj utalókból egy láncz szántóföldnek évi 60 koronát érő haszonélvezetet és egyéb ott részletesen felsorolt mellékjárandóságot kötelezett a község, mint isko- lafentartó. Minthogy az előadott tényállás szerint G. B. a kir. járásbíróság előtt az ö tanítói járandóságának állítása szerint kiegészítő részét képező, de haszonélvezetébe nem bocsátott ingatlannak A. község által
