Circulares litterae dioecesanae anno 1887 ad clerum archi-dioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Simor principe primate regni Hungariae et archi-episcopo dimissae
XXIV.
176 Üdvözlégy tehát a jó Isten kegyelmeinek e napján, Üdvözlégy Szentsége» Atyánk, lelki Főpásztorunk! Midőn Téged félszázados áldozárságod ünnepén híveid, fiaid üdvözlünk, kath. szent hitünkről vallomást teszünk, s ennek örök igazságaiban s minden jóra serkentő sugallataiban, a társadalom égő sebeire az orvosságot jelezzük, nyújtjuk. — A ki tőled elfordul, az gyengül: aki Hozzád fordul, még földi, világi ügyeiben is erősbül, mert az Isten országa e földön, melynek Te Istentől rendelt őre s kormányzó fejedelme vagy, minden jognak támasza s a társadalmi rendnek, mely polgári műveltségűnk alapja, — védve és erődje; mert az Isten Fia, kinek az Atya mindent alávetett, az elmék, a szivek, az akaratok királya marad örökre. Üdvozlégy Szentséges Atyánk! Te a szeretet, az igazság, a jogosság legmegbízhatóbb bírája, hirdetője és fentartója vagy az emberek között. E szeretet, ez igazság, e jogosság csak azért készül távozni az emberek fiaitól, mivel Tőled megtagadtatott a földön. Üdvözlégy a hívők Ábrahámatyja e világon! Te vagy ama templomnak sziklaszilárd alapja, melynek mi részei vagyunk s mint ilyenek e sivár világból kiemeltetve beépülünk a mennyei Jeruzsálembe, a boldogító béke örök hazájába. Mi, kiket az Egyház élő szikláknak nevez, e város falaiba most ugyan még nem vagyunk beilleszthetők, azonban a földi küzdelmek és vigasztalások váltakozásain át a Szentlélek Isten olvasztó malasztjával megtisztulva, a bánatos érzelmek s az uj életösvényre törő szent fogadások segélyével, mint a kő a művész vésője alatt idomulva, erős hitünkben, éber reményünkben, lángoló szeretetünkben a Te oktatásod, a Te vezérleted, a Te őrködésed mellett végre alkalmatosakká leszünk. Szentséges Atyánk! a mit dicső elődöd mondott, a mit éles elmék előreláttak, azt néhány év alatt az események igazolták. Az volt a szándék, hogy csak Te nyomassál el, csak Te üldöztessél. De a Pápa sohasem szenvedhet egyedül: ha ő szenved, a világ sem maradhat békében, nyugalomban. Hányán vannak, kik a csábszavaktól elkábitva, az elnyomatás terhe alatt nyögnek, vergődnek s végvonag- lásban kínlódnak! Tudjuk: az volt a czél, hogy csak Te törültessél el e földről ß neved se emlittessék az élők között, hogy lesujtatván a pásztor, a hívők nyája önmagától feloszoljók, vagy a pásztor fogságban tartatván, a hívők nagy sokasága egységben megtartható ne legyen. S ime az Isten müve: a hivő világ, mely Krisztus Jézust nem csak szive rejtőkében, hanem mint kell, ajkain is nyíltan hordozza, szeretetben egybeforrva lábaidhoz borul, szive mélyéből Téged éltet és a kik a kifosztott, a fogva tartott pápától elfordultak, keresik az Ösvényt, mely visszavezet a pápához és a kik vesztedre esküdt ellenségeiddel kezet fogtak, segélyért Hozzád kiáltanak s a Tőled nyert kedvezéseket diadal gyanánt magasztalják. Isten ki a lázadó lelkeket is hatalmában tartja, vigasztalásunkra tette mindezt, hogy a tévelyre fogékony, vagy általa már megmételyezett elmék is felismerjék, hogy az Isten és az ő Egyháza ellen irányzott hadjárat egyidőre sokat árthat ugyan az Egyháznak, de a támadóknak, ha észre nem térnek, végromlását idézi elő. A mindinkább fenyegető alakot öltő helyzet bárkit is aggodalommal tölt el; mi pedig a mély meggyőződés nyugalmával mondjuk: ameddig az apostoli Szentszék ellen elkövetett jogtalanság beszüntetve s jóvátéve nincsen, minden törekvés az állandó világbéke biztosítására hiú, meddő, eredménytelen marad.
