XIII. Leo pápa Ő Szentségének apostoli körlevele a szabadkőművességről (Esztergom, 1884)

gokra nézve, nagyobb volt a remény, mint az eredmény, sőt inkább elnyomatván a nép, nyomorúságában még azon vigasztalást is kénytelen nélkülözni, melyben a keresztény intézmények mellett könnyen és bőven részesülhetett volna. Ámde, mindazok, akik áz istenileg megállapított rend ellen föllázadnak, kevélységükért rendesen úgy bűntetteinek, — hogy épen ott bukkannak nyomorra, ahol áldást vártak s merész vágyaiknak megfelelő életet.

Az egyházat pedig, mivel azt tanítja, hogy az emberek, első sorban Istennek, a legfőbb királynak tartoznak engedelmeskedni, azon hamis váddal illetik, mintha a fejedelmek hatalmát irigyelné, vagy azok jogaiból részt követelne. Pedig az egyház lelkiisme- retbeli kötelességnek hirdeti azt, hogy az államnak megadjuk azt, ami őt megilleti. Hogy pedig az állami hatalmat Istentől származtatja, ezzel a királyok tekintélyét csak növeli és a polgároknak hatalom iránti hűségét és kegyeletét nem kis mérvben fokozza. Az egyház a béke barátja, az egyetértés ápolója, mindenkit anyai szeretettel felölel, és egyedül a halandók üdvét tartja szem előtt-, azt tanítja, hogy az igazságnak karöltve kell járnia az irgalommal, az uralomnak a méltányossággal, a törvénynek a mérséklettel; tiltja a jogsértést, parancsolja a közrend fentartását, és a szegények nyomorát magán utón ép úgy mint társadalmi utón enyhiti. „Ámde, mondja szent Ágoston, sokan azért vélik vagy akarják elhitetni, hogy a keresztény tan a közjót el'ó nem mozdítja, mert nem akarják, hogy ennek erős alapján nyugodjék az állam, hanem inkább a gonosz tettek büntelenségén. “1 Ezeket látva, az illenék a bölcs állami hatalomhoz és a közjó érdekében üdvös is volna, ha a fejedelmek és népek nem szövetkeznének a szabadkőművesekkel az egyház megrontására, hanem inkább az egyházzal a szabadkőművesek támadásainak visszaverésére.

1 Epist. CXXVII. al. III., ad Volus c. V. n. 20.