Circulares litterae dioecesanae anno 1883 ad clerum archi-dioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Simor principe primate regni Hungariae et archi-episcopo dimissae
XVIII.
96 lensége, de még inkább az illetőknek tanbatóságaikkal szemben való viszonya okvetlenül megkívánják, bogy minden oly túlkapás és egymás hatáskörébe bármi módon való beavatkozás meggátoltassák, mely amolyan miscefiat-féle állapotokat szülhetne s végeredményében csakis az egymás melletti megélhetés alapjának megingatására és a kellő rend feltételét képező fegyelmezettségnek meglazitására vezethet. A tanügyi napi kérdések között alig van, mely oly általános érdeklődést keltene és katholikus iskoláink jellegébe is belenyúlni képes szerepet játszanék, mint az úgynevezett „Eötvös-alap,“ a mellyel szemben ép azért nemcsak a közel nyitandó II-dik országos tanítói képviseleti gyűlésen megjelenendő tanférfiainknak helyes és határozott állást kell elfoglalniok, de, hogy ezt tehessék, az ő utasításukra hivatott legfőbb katholikus tanhatóságainknak is egyértelmű megállapodásra szükséges jutniok, nehogy ezen fontos kérdés iránti kellő tájékozottság hiányában oly lépésre tévedjünk, melynek végkimenetele a gondosságunkra bízott szent ügynek megkárosítását vonandja maga után. Hogy ez meg ne történhessék, s a szőnyegen forgó nagyfontosságu Eöt- vös-alappal szemben való teendőinkkel tisztába jöjjünk, a vele kapcsolatos számra négy s alább részletesebben kifejtett kérdést beható megfontolásunk alá vettük és azokban való végmegállapodásunk következményéül egy oly intézmény szükségessége felől győződtünk meg, a mely egy országos katholikus tanitói-alap létesítésében valósittatnék s hivatva volna az „Eötvös-alap“ immár aggasztó szerepét ellensúlyozni, illetve azt a felekezetlenség körébe visszautasítani. Ilyetén megfontolásunk eredménye a következő: Az Eötvös-alap czélja a tanítóknak képezdét, középiskolát, akadémiát és egyetemet látogató tehetségesebb gyermekeit 100—200 forintos ösztöndíjakkal segélyezni, és ezek családját a családfő elhalálozása alkalmából, vagy más rendkívüli szerencsétlenség esetén anyagilag segélyezni, a teljesen keresetképtelen gyermekekről pedig szülőik elhalta után is gondoskodni. A vele kapcsolatos tanítói árvaház czélja ismét a tanítóknak teljesen szülődén árváit összegyűjteni, őket családjuk társadalmi állásához mért nevelésben részesíteni s erkölcsileg, szellemileg és anyagilag oly helyzetbe juttatni, hogy a társadalomban tisztességesebb állást biztosíthassanak maguknak. Mindkét intézményt a felekezetnélküliség párthívei létesítették, mindkettőnek élén kizárólag a felekezetnélktiliek vezérei állanak, mindkét intézmény szervezete ezekből kifolyólag olyan, hogy katholikus tanintézeteink tanítóinak, mint olyanoknak a kezelésre semminemű befolyás nem biztosittatik s tényleg csak egy katholikus intézeti tanító van annak kezelő bizottságában, a mit mondván nem tagadjuk azt, hogy a segedelmek katholikus vallásu tanítók családtagjaiknak is adattak. Ezen körülmények önmagukban is figyelemre méltók katholikus iskola- ügyünk szempontjából, s jóllehet, mindkét intézmény jótékony czélu és hasznos, önmagában véve, katholikus tanügyünk érdekeire nézve, a vezérférfiak kétségtelen befolyásánál fogva ominosusokká válhatnak. Amire való tekintettel négy kérdés állhat magunktartására nézve élőnkbe: 1. pártolandók-e ezen alapok ? vagy 2. azoknak tanítóink által való pártolása eltil-
