Circulares litterae dioecesanae anno 1871. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis dimissae a principe primate regni Hungariae et archi-episcopo Joanne Simor
XIII.
itt említenem, hogy a váci egyházmegyéből egy, magát megnevezni nem akaró nagylelkű jótevő élethossziglan évenkint fizetendő 300 forintot ajánlott fel az utolsó közgyűlésen egy csángó ifjú neveltetésére. Az illető ezen adományának 1870-iki részletét a méltóságos váci püspök s társulati elnök ur utján a pénztárhoz beküld ötté. Ez rövid összege annak, mit a társulat az utolsó közgyűlés óta felmutathat. Vajmi csekélység ahhoz képest, mit tenni lehetne, ha a társulat iránti részvét és buzgalom annyira alá nem szállott volna! S ha ez igy halad, ahelyett, hogy társulatunk mindinkább gyarapodnék, el kell reá készülve lennünk, hogy néhány év múlva teljesen föloszlik, mert ala- pitványi tőkéi távolról sem oly nagyok, hogy azok a társulat fennállását biztosíthatnák. Még nem késő, még jóvá tehetjük azt, mit elmulasztottunk, sokan talán közönyből, mások, mert csak akkor jutott eszökbe a társulat létezése, midőn annak jótékonyságát kellett igénybe venni. Ügyekezzünk megismertetni társulatunk céljait s feladatát azokkal, kik előtt társulatunk ismeretlen, eloszlatni előítéletét azoknak, kiket a vallásközöny lebilincselve. tart; tegyük kötelességünkké, feladatunkká a társulatot támogatni adományainkkal, terjeszteni uj tagok szerzése által s az eredmény nem fog elmaradhatni, a társulat újra föl fog virágozni. Vajha az előadottak meggyőzhetnének mindenkit arról, hogy ezt tenni hazafiui s vallási kötelesség, ha nem akarjuk, hogy ellenségeink elmondhassák rólunk, hogy tehetetlenek vagyunk. Ha magunk nem teszünk, ha magunk nem segítünk saját ügyünkön, kitől várunk, kitől várhatunk akkor segélyt? Ne késsünk tehát és cselekedjünk! —«it 5&£>x==-----
