Circulares litterae dioecesanae anno 1870. ad clerum archi-dioecesis strigoniensis dimissae a principe primate regni Hungariae et archi-episcopo Joanne Simor
Nr. XI.
31 s részint azon körülménynél fogva, hogy a tettleges szolgálatban álló legénység nyolcz hetenként folytonosan változik, se gyakorlati idő alatt is a zászló-alji törzshelyeken levő templombeli isteni tiszteleteket látogathatja. — Azon fölötte ritka esetekben pedig, midőn valamely teljesen vagyonnélküli honvéd e rövid tartamú tettleges szolgálatban béke idején elhalálozik, — bizton számitottam a hazai főtisztelendő lelkészi kar keresztényi szerete- tére és hazafiságára, hogy annak minden tagja, az ily saját felekezetebeli, vagyontalanul elhunyt honvéd temetési szertartását dij igénylése nélkül Isten nevében teljesitendi. Azonban fájdalom — mint a tisztelettel visszavárólag ide csatolt hivatalos jelentés tanusitja — már is találkoztak ellenkező példák. — Hogy tehát a keresztényi s felebaráti szeretet törvényeivel össze nem egyeztethető ily tények jövendőre ne ismétlődjenek, tiszteletteljesen fölkérem Nagyméltóságodat, sziveskedjék a főtiszt, s mélt. római kath., görög keleti és görög nem egyesült püspöki karnál, a mindkét felekezetű főt. superintendentiáknál, valamint az izr. hitfelekezet elöljáróságánál e tekintetben bölcs belátása szerinti hathatós intézkedéseket megtenni;“ — Miről Főméltóságodat oly felkéréssel van szerencsém értesíteni , hogy a lelkipásztorkodó papságot ez irányban kellőleg utasitani méltóztassék. — Budán 1870 évi május hó 24-én. Minister ur meghagyásából: Dr. Samassa József s. le. osztálytanácsos. In sensu antelati rescripti DD. Curatos praesentibus provoco, ut militibus defendendae patriae (honvédek), qui in paupertate, sive defectu omnis substantiae de vita decesserint, sepulturam gratis administrare velint. Strigonii, die 27-a Maji, 1870. Pro statione hac labii slavici concursus in diem 27-am Junii a. h. hisce defigitur. Emolumenta hujus stationis sunt: Nr. 2389. sehol. Statio docentis una cantoris in Konyha vacat. a) qua cantor percipit: 42 74 metr. pos. siliginis a colonis; 10 org. ligni duri a dominio; titulo lecticalis 17 fl. 3 xr.; e cassa communitatis 19 fl.; stola cum aliis proventibus efficit 42 fl. Habet praeterea hortum postdomalem 889D org. item 6 jug. 394Q org. agrorum, quos proprio labore cultivat. b) qua docens: e cassa communitatis 189 fl. et titulo pascui pratum 2. jug. 7 2D org. Habitaculum consistit in duobus cubilibus, culina, camera, cellario, reclinatorio et stabulo. Quia vero decursu hujus anni alterum cubile scholare, et cubile pro subdocente aedificabitur: sedes cath. scholaris in votis habet, ut docens una cantor e proventibus hujus stationis, circiter 500 fl. efficientibus, subdocentem neointroducendum victu provideat. Salarium eidem subdocenti e cassa communitatis assignabitur. Libelli supplices Senatui scholari catholico Konyhaensi inscribendi exhibeantur ARD. Maximiliano Jaloveczky, Surr. VADiacono, Parocho Nagylévárdensi. Strigonii, die 27 a Maji, 1870.