Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1931.

V.

27 1100. sz. Szentszék Csanádi püs­pökség szék­helyét és szé­kesegyházát kijelöli. Krisztusban szeretett Testvéreim és Híveim ! A Csanádi egyházmegye történetében korszakalkotó változás következett be hazánk összeomlása folytán, mely az összes magyar egyházmegyék között ta­lán legfájdalmasabban Szent Gellért örök­ségét sújtotta, három részre tépvén azt, s a magyarországi egyházmegyét, ahol az egésznek bölcsője ringott, megfoszt­ván jogilag a püspöki székhely díszétől s mindazon intézményektől, melyek a központi egyházkormányzat sikerének fel­tételei. Amióta Temesvárod a Szentséges Atya uj püspökséget állított föl, mely a várostól vette nevét, s az ottani Szent György-templomot székesegyház, s a benne működő káptalant székeskáptalan rangjára emelte a temesvári egyház­megye számára, nem csak az töltötte el lelkünket néma fájdalommal, hogy jó- s balsorsban egyaránt hü testvéreknek bi­zonyult paptársainktól és hittestvéreinktől elszakadni kényszerültünk a mostoha történelmi fordulat követelményeként, ha­nem a megmaradt egyházmegye kánoni szervezetlensége is gonddal és aggoda­lommal töltötte el lelkünket s úgy sírtuk és imádkoztuk vissza Szent Gellért szé­kesegyházát mint a fogságba vitt zsidók Sión hegyének s az Ur szent templomá­nak örömét és dicsőségét. Ez érzelmek hatása alatt, amidőn nyilvánosságra ju­tott, hogy a világesemények súlya alatt nem zárkózhatott el az anyaszentegyház az ősi egyházmegye romániai részének újjászervezése elől, azzal a fiú kérelem­mel fordultam Szentséges Atyánkhoz, XI. Pius pápához, jelölje ki Szeged vá­rosát a Csanádi püspökség uj székhe­lyéül, a múlt évben fölszentelt fogadalmi templomot pedig Magyarország Nagy­asszonyának védelme alatt álló székes- egyházául s engedje meg, hogy az egy­házmegyei kormányzat zavartalan vitele céljából a püspök tanácsadó testületé, székeskáptalan, s mig annak összes ja­vadalmai biztosíthatók lesznek, jogkörét betöltő egyházmegyei kormánytanács (consultorium dioecesanum) szereztes­sék. A Szentatya, ki mindig élénk ér­deklődéssel viseltetett az egyházmegye sorsa iránt, valahányszor előtte megje­lenhettem, s ez atyai gondoskodását magyarországi képviselői révén is kife­jezésre juttatta, egyházmegyénk szomorú sorsa felett búslakodó szivünk nagy vi­gasztalására meghallgatta tiszteletteljes kérésemet s alább eredetiben közzétett bullájával Szeged városát a Csanádi püspökség székhelyéül, a Magyarok Nagy­asszonyának védelme alatt álló szegedi fogadalmi templomot pedig a Csanádi egyházmegye székesegyházául kijelölte s egyben kegyelmesen megengedte, hogy az egyházmegyei kormánytanácsot a kánoni előírások értelmében megalakít­hassam. A pápai „bulla intézkedéseinek végrehajtásával Őszentsége,, magyaror­szági követe Rótta Angelo Őnagyméltó- sága lett megbízva, ki a Gondviselés ki­fürkészhetetlen rendelkezéséből uj szé­kesegyházunkban elsőnek mutatta be a szentmise áldozatot az Urnák, Ő pedig e tiszt végrehajtásával s a pápai bulla kihirdetésével csekélységemet bízta meg meghagyván, hogy arra alkalmas napon egyházi és világi méltóságok jelenlété­ben a Szentatya levelét kihirdessem s rendelkezését végrehajtsam. E kegyes felhatalmazás birtokában tudomására hozom egyházmegyém pap­jainak és hivő népének, hogy szeptember hó 24-én, Szent Gellért püspök és vér­tanú, egyházmegyénk alapitója, ünnepén a Csanádi egyházmegye uj kormányzati rendjét megállapító pápai bullát ki fogom hirdetni s Krisztusban szeretett Testvére­imet és Híveimet szeretettel kérem, ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom