Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis partis in Hungaria sitae de anno 1929.

V

21 177. sz. Missziós je­lentéseket egyház- megyei igaz gató felül­bírálta. pest, 1929. évi március hó 5-én. A mi­niszter rendeletéből Jancía s. k. minisz­teri o. tanácsos.“ * Az idei 1. sz. körlevelemben fenti sz. alatt bekért missziós jelentéseket az egy­házmegyei igazgató felülbírálta s annak - kapcsán hozzám kimerítő beszámolót küldött. Egyébként a plébániák jelenté­seit magam is átolvastam s azokból azt kellett megállapítanom, hogy T. Papjaim­hoz intézett sok buzdításom: karoljuk fel a missziós-ügyet, meghozta a gyümölcsét. Sajnos, van olyan jelentés is, amelyből kiderül, hogy „pasíor dormit.“ Legalább annyit tenne meg minden pap, hogy meditando átolvasná az Unió Cleri évkönyvét! (Az idei III. kötet azóta bizonyára megérkezett már minden plébániára.) Ha nem olvassuk a missziós irodalmat, bizony nem fogunk érdeklődni ezen apostoli munka iránt. Az egyház- megyei igazgató urat megbíztam, hogy a tavaszi koronákon észrevételeimet az egyes jelentésekre közölni szíveskedjék. Azokból a jelentésekből, amelyekben sablonos nyilatkozatok helyett találékony szeretetre, leleményességre s ennek a munkatérnek is bizonyos önállósággal való felkarolására találtam, ide iktatok néhány szemelvényt: 1. Apátfalván a hívek közösen ada­koznak a missió céljaira a kis Szent Teréz szobrának perselyébe. 2. Dombegyházán március 4—12 tar­tották az u. n. Kegyelem-novenát minden este 6 órai kezdettel. Ének, litánia, Xav. sz. Ferenc könyörgése, Antiphona stb. Felolvasás: Greff—Hübner: Xav. sz. Ferenc India és Japán apostolának élete c. müvéből. A hívek az áj tatosságot igen szép számmal látogatták és a no véna alatt 140— 150-en a szentségekhez járultak. 3. Eleken a pogány gyermekek kivál­tására 283 pengőt adakoztak. Advent 2-ik vasárnapján külön szentbeszéd volt P. Szarvas Miklós S. J. kínai misszio­nárius levele kapcsán, amelyben tud- tukra adta a megkeresztelések tényét és kérte, hogy Elek hívei vállalják el kínai keresztény hitközség lelki gondozásának költségeit. Erre a híveket buzdították és ha ez év szeptemberéig kellő adomány befolyik, meg is teszik­4. A Makói Nők Mária Kongregációja rendes gyűlései keretében folyton foglal­kozik a missio ügyével. A kínai missió 2350 szent misehallgatás és 732 szén áldozásnak felajánlásával támogatta Ugyanerre a célra a prézes 50 szén misét ajánlott fel. 5. A Makói Katholikus Kör a missiós ügyet főképen az ifjúság és a felnőttek számára rendezett előadásokkal szol­gálta. A kör dísztermében P. Vende János S. J. tartott előadást az Egyház missiós munkájáról. Ugyanakkor a ma­kói énekkar közreműködésével a Park- moziban a „Bálvány és kereszt' című filmet mutatták be 2 ifjúsági és 2 ren­des előadásban 1928 december 1-én és 2-án ugyancsak a Katholikus Körben a „Steyli hitterjesztökkel az indiai szigete- ken“ c- filmet mutatták be. December 23-án pedig P. Hemm János S. J. tartotl előadást a kath. missiók nagy jelentő­ségéről és ekkor bemutatásra került a „Széttört bilincsek“ c. missiósfilm. 6. A makóujvárosi templomban az el­múlt év (1928) folyamán minden hónap­ban a 3. vasárnapon d. u. 3—4 óráig a pogányok megtérítéséért és a hitter­jesztés sikeréért megkérlelő szentségimá- dás volt. Az országos Oltáriszentségimá- dás-ünnepély alkalmából közös szent- áldozás volt. Résztvett 1500 hivő! A hívek 25 szentmisét szolgáltattak a po­gányok megtéréséért és a hitterjesztésért Miután pedig az 1927. évi 1005. sz. körrendelet (IV. C.) az egyházmegyében a pünkösdi ünnepekre tette az u. n. missziósnapot és gyűjtést, jó szolgálatol vélek tenni Tb-Rapjaimnak, amikor jelen körlevélhez egy kidoteözotf missiós elő- adóst csatolok azzal, hogy affierme fog- Iáit -gondolatokaKpünkösdi szentbeszé- deikben Jiasznositsák. " " ' " * A szegedi tanárnők és tanítónők Mária Kongregációja az iskolai év befejeztével zárt lelkigyakorlatot fog rendezni egyik szegedi jézustórsasági atya vezetésével a .Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek“ szegedi anyaházában julius hó 4.y 5., 6. napjaiban. A lelki- gyakorlat kezdete julius hó 3-án este 8-kor, s végződik julius hó 7-én (vasár­nap) reggel közös sz. áldozással- Rész­vételi díj egész időre: 15 P. 1 1097, sz. Tanárnők, tanítónők, óvónők lelki- gyakorlata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom