Pásztortűz, 1926 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1926-09-16 / 1. szám
4 ik olds! PÁSZTORTÜZ 1926 szeptember 16. Énekkarok az egyház szolgálatában. Nótáskedvü, dalos nép vagyunk. Örömünk, vigságunk, bánatunk és szenvedésünk érzéseit dalba öntve nyilvánítjuk. Sírva vigadunk. Van is okunk reá! Bajaink árja még tengernyi. Örömeink hamar mulók, rövid lélegzetüek. A világháború és forradalmak mély sebet ütöttek vallásos és erkölcsös életünkön. Tragikus nemzeti összeroppanásunk következménye, hogy if iáink fásultak s nem sok életkedvet n»ura*nak. A játszi, az örökké vidám és mosolygós gyerrnekarcok helyett koravén, fa- nvarlelkü ifjakat nevelt a mai kor. Mintha a szülők családfenntartó gondja az ő fiatal lelkűkre szállt volna. Bár másrészről örvendetes jelenség, hogy a háború és forradalmak által ütött sebeink hegedőben vannak. Mintha a lelkek mélyén a vallásosság szikrái izzanának. Igen, mert küzdelmeink a napi kenyérért fáradtságosak. Áhiíja lelkünk az isteni segedelmet, keresi sorsunknak Isten akaratjában való megnyugvását. Mind nagyobb és nagyobb áhítattal szállnak az ajkakra a jól ismert zsoltár- és dicséretdallamok Kedvező alkalom arra, hogy irányitó és arravaló készséggel dalárdába tömörít sük kálvinista népünket. Itt sikerül első sorban a széthúzásra hajló lelkeket egyesíteni. A «dalárda“ egy magasabb fogalom, amelyhez való tartozóság büszke önérzettel telíti a keblet. Az iskola a tágas kényelmével, a tanító az örökké ujatmondó beszédességével kedvessé, felejthetetlenné teheti a heti dalárdaestéket. A dalolásra hajló készség, az igyekezet megtermi gyümölcsét. Hiszen eleddig nem érzékelt szépet, nagyszerűt teremtett a közös igyekvés, a jóra- vivő szándék. A dalárda megtanította, mintegy rákényszeritette a szilaj lelkeket arra, hogy egy magasabb cél érdekében akaratjuk csak alárendelt lehet. Az egyén a közösség rovására nem érvényesülhet. Ekép egy erkölcsileg tisztultabb belátás érik és az egyén mégis boldog részese lesz a közösség érdekének. A dalárdának tehát igen jelentős erkölcsnevelő hatása van. Vizsgáljuk jelentőségét vallásos szemponiok szerint. Aki keblének súlyos érzéseit énekbe foglalva mintegy levezeti, az már megbékélt sorsával és Istenével könnyített terhén. Az éneklés egyenesen szükséges a vallásos éiet nevelésére, mélyítésére. Hiszen istentiszteletünk egyrésze is abból áll Az éneklés fokozza az ábi- tatossagot s kitűnő nevelő eszköz az egyházias szellem ébresztésére. Egy egy urvacsoraosztásra vagy más ünnepi alkalomra való énekkari darab megtanulása már jóeleve várakozásteljes, A jól sikerült és hatásos darabok könnyet fakasztanak. Az ihiettség megszállja a lelkeket. Az istentisztelet már nem a mindennapi. A dalárdisták pedig önérzettel gondolnak a szép teljesítményre, amelynek létrehozásában teremtőrészesek. Megkedvelik a szépet, fülüknek kedves lesz az összhang. A gyakori és közvetlen érintkezés folytán egymást megbecsülik és egymással szent vetélkedésre kelnek. így és eképpen teremtődik, az egyébként külön-külön érvényesülni nem tudó. egyszerű, tanulatlan emberek közös éneke összhangzatos széppé. Igaz, hogy a dalárdavezető óriási fáradságot küzd le, de erős akarattal győzi és a siker megizesiti kenyerét s édessé teszi nyugalmát. * * * Hát ez eddig rendben van, de hogyan kezdjek hozzá? Kérded kedves kollegám — Vedd sorjába a házakat s keresd fel minden arravaló emberedet 24 évestől A fiatalabbjával ne kezdj, mert az a dörzsölök és fonók idején cserben hagy. A már összeirtakat az első összejövetelen hangjuk terjedelme szerint szólamokba osztod. Egy szólammal (de ez ne az I-ső legyen 1) már összepróbál. Itt jelentkezik az első nehézség.
