Pásztortűz, 1926 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1926-09-16 / 1. szám
2-ik oidal PÁSZTORTÜZ 1926 szeptember 16. Szabadság — szolgálat. Hh a kálvinit,mus gazdag és változatos életét célkitűzéseiben és eredményeiben egyetlen szóval akarnánk jellemezni, akkor az a szó a szabadság szava lenne. Lapozgatva a népek történelmét, úgy tetszik, mintha a piramisok rabszolga népe és az ősk;resztyén gyülekezetek vértanú serege életre keine, hogy a testileg vagy lelkileg elnyomottak szent szövetségében valóra váltsa az emberi éiet álmák ígéretét, beteljesedését: a szabadságot. Tényleg a reformátori mozgalom s annak épen kálvini iránya nagy felszabadulást hozott az élet minden vonatkozásában. Nem történt ott más, csak ismét nyiiván valóvá iett az az ősi. evangéliumi igazság: legna gyobb érték a lélek, melynek elvesztését egy egész világ sem pótolhatja. De ha ez így van, akkor, minden ember mint a lélek hordozója, végtelenül értékes s ősi joga van fejlődésének minden akadályát el hárítani úgy az egyéni, mint a társadalmi életben így öltött aztán óriást méretet az a páratlan szellemerkölcsi mozgalom, melynek eredménye, kincse, dicsősége : a kálvinizmus Azt állítani ma, az elmúlt évtized tanúságai után, hogy a kálvinizmus lelki arcáról, mint letörölhetetlen bélyeg, a szabadság eszméje olvasható le. alkalmas az elienmondásra S a bizalmatlanság keltésre Tényleg nincs szó. amelyhez annyi visszaélés fűződnék, mint ehez. Csak azt látjuk a történelem menetén, hogy ma felemelt, holnap megalázott, ma életet adott, holnap életet ölt. S ki tudná még megmondani, hányszor lesz ürügy uj zsarnokság megalapítására, hányszor lesz leple rut, önző érdekeknek. Mi hát ez a szó, mely kettős arcával eképen játszik velőnk? Ez-e a mi káivi- nizmusunk legjellemzőbb birtoka? S ha igen, megért-e annyi nemes szív- és lélek áldozatot ? Hogy tájékozódhassunk, reformátoraink belső életét kell elemeznünk. Ugye azt érezték, hogy lelki életüknek sok olyan fogyatkozása van, amelynek pótlása nélkül élni nem bírnak, amelyre az emberi szó kevés, az isteni pedig el van zárva? Pedig az élet rut és gonosz s oly jó volna odaülni a Mester lábaihoz, hallgatni életadó beszédét, követni életszépitő példáját. Ámde nem lehet, szokás, hagyomány, parancsszó tiltja. Ezért a reformátori lélek első, nagy mozdulata egy forró esdeklés: „Szabadítsatok meg, engedjetek I“ Hová? Merre? . . . Óh, nem emberekhez, hanem Ahoz, Aki magát egyedül Hevezhette útnak, igazságnak, életnek: a Krisztushoz. A reformáció embere azért akart szabad lenni hagyománytól, előítélettől, emberi parancstól, hogy annál tökéletesebben szolgálhasson Krisztusnak, Megváltójának. Nem a szabadság tehát a mi kálviniz- musunk igazi ajándéka sem, hanem a szol* gálát. A szabadság csak ut, csak eszköz az áldozatos élet eszményi betöltéséhez, Magyar vonatkozásban fenti megállapításunknak kettős következése ismerhető fel. Az egyik az, hogy a szabadságra termett magyar iélek természetszerűleg kapcsplódott bele a reformátori mozgalomba s tette annak legnagyszerűbb hajtását, a kálvioizmust, magyar vallássá, —a másik pedig az, hogy vallásos életének emelkedése vagy hanyatlása szorosan függött ama szolgáiatrahivatás megértésétől vagy meg nem értésétől, Ma hogyan állunk a szabadság és a szolgálat gondolatával? Azt hiszem, a szabadságot. mint református mivoltunk egyik alkotó részét túlontúl megértjük s méltányoljuk. így alakulhatott ki az a téves felfogás, hogy kálvinistának úgy is lehet lenni, ha nagyon keveset hisz az ember, ha nagyon kevésszer vagy épen nem jár templomba, ha nagyon keveset vagy épen nem törődik egyháza külső és belső ügyeivel vagy ha törődik, akkor jajj annak a szent ügynek 1 —Pedig a tétel helyes formulázása ez : „Azért vagyok kálvinista, - s mint ilyen. azért vagyok szabad emberi tudománytól és tekintélytől, azért örököltem a tiszta, evangéliumi hitet, hegy annál teljesebben adhassam életemet a Megváltó parancsai alá; — hogy pedig ezt tehessem, szorgalmasan eliárok templomba, oivasgstom az Írást, érdeklődöm egyházam feladatai iránt, részt veszek terheinek hordozásában s egyéni, c aládi, társadalmi, nemzeti éietemhen anyagi, szellem' és erkölcsi erőm iegjavát, első zsengéjét áldozom az én Istenem dicsőségére!* Igen a kálvinista egyház hivő és szolgáló egyház, — a kálvinista élet hivő és szolgáló élet Kálvin egyháza négy feladata közé besorozta a diakóniát is Nemcsak az igehirdetést, szákramentum szolgáltatást és a kulcsok hatalmának gyakorlását tartozik tehát az egyház elvégezni, hanem a szeretet munkát is. A diakónia azt jelenti, hogy az élet minden kicsinyeinek gondját fel kell venni. A kálvinista diakónia pedig e munka felfokozását, vagyis azt, hogy nincs olyan mély gyász, nincs oly szomorú elhagvatottság, nincs oly fájdalmas szenvedés, ameddig a szeretet ereje el ne érne 1 A kálvinizmus lelke azért a szabadság lelke, hogy annál tökéletesebben lehessen az áldozni tudó szolgálaté. Demecser. Kiss Lajos.
