Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita III. (Pannonhalma, 2018)

Boros Zoltán: Bencések a szombathelyi egyházmegyében

94 BOROS ZOLTÁN valamint az ekkorra már állami nak nevezett gimnázium és a diákotthon új, megbízott vezetői. Az egykori fenntartó bencés rendet Thurzó Kál ­mán tanár képviselte a tárgyaláson, ami valójában már csak formalitás volt, mivel a gimnázium épülete, és a mellette álló, kollégiumi célokat szolgáló Kelcz- Adelffy intézet a rendház épületétől távol állt, így nem volt akadálya a tényleges állami tulajdonba vételnek, ami kiterjedt az iskola tulajdonát képező kétholdnyi királyvölgyi szőlőre is. 8 A fent említett törvény következtében több mint száz bencés veszítette el munkáját, köztük a kőszegi gimnázium tanári kara. Sárközy Pál pannonhalmi kormányzóapát kérésére Kovács Sándor szombathelyi püspök igyekezett úgy elhelyezni a bencéseket, hogy minél jobban együtt tudjon maradni a közösség. Összesen tizennégy szerzetes átvételét tudta vállalni, ezért magához kérette Jávor Fidél kőszegi házfőnököt, akivel személyesen kívánta tisztázni, hogy kik s milyen beosztásban szeretnének az egyház­megyében maradni.9 Ezután személyesen is találkozott Sárközyvel, akivel megegyezett a kőszegi bencések átvételéről, ami szeptember 1-i hatállyal meg is történt. Jávor házfőnök a Szent Jakab-templom gondnoka (rector ecclesiae) lett, mellette Cinfalvi Péter és Legányi Norbert kapott segédlelké­szi beosztást, utóbbit a hitoktatással is megbízták. Németh Döme és Sághe­gyi Medárd a városi plébániára kerültek káplánnak, a gimnázium hitokta­tója pedig Sólymos Szilveszter lett, és ezzel ő volt az egyetlen, aki legálisan visszatérhetett az államosított bencés intézménybe.10 „Kőszegpatyra Thurzó Kálmán került a bencések közül, Gyöngyösfalura Jáki Zénó az öreg, bete­ges Tálos Gyula mellé, Gencsre Bodorkós Gilbert, Vásárosmiskére Horváth Anzelm, Barcza Leander, aki helytörténettel érdemlegesen foglalkozik, va­sárnaponkint jár ki Velembe” – írta naplójába Székely László, Kőszeg város plébánosa.11 A püspöki levelezésben Jáki Zénó esetében a pösei plébániáról olvashatunk,12 ami érthető, hiszen Gyöngyösfalu több kisebb településből ol ­vadt össze, plébániá ja Nagypösén volt. Az 1946-ban Kőszegre érkezett Diósi 8 PFL FL FH 983/1948. 9 PFL FL FH 720/1948. 10 PFL FL FH 731/1948. 11 Kőszegi krónika 1938–1952. Székely László apátplébános feljegyzései. Szerk. Hoósné Péterffy Alexandra – Pál Ferenc – Rétfalvi Balázs. [Gencsapáti] 2015. 431–432. 12 Szombathelyi Püspöki Levéltár, Acta Cancellaria (a továbbiakban: SZPL AC) 2029/1948. Ezúton köszönöm Rétfalvi Balázs levéltárosnak a Szombathelyi Püspöki Levéltárban vég­zett kutatásomhoz nyújtott segítségét, és hogy a kancellária iratairól készült digitális felvé­teleit a rendelkezésemre bocsátotta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom