Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita III. (Pannonhalma, 2018)

Dénesi Tamás – Várszegi Asztrik OSB: A laikus szerzetesi intézmény Pannonhalmán (1945–1987)

A LAIKUS SZERZETESI INTÉZMÉNY PANNONHALMÁN (1945–1987) 39 ni. Az Imádkozzál és dolgozzál címet viselő gépiratból 52 megtanulhatták a bencés közösséget és az egymáshoz való viszonyt szabályozó alapelveket, a liturgikus alkalmakon való viselkedés szabályait, segítséget kaptak az elmél­kedéshez és a lectio diviná hoz, megismerhették a munkájukat illető elvárá ­sokat, és megérthették, miért fontos a napirend megtartása. 53 A laikus testvérek hétköznapokon hajnali fél ötkor keltek és este három­negyed nyolckor feküdtek. Napirendjük az imádság és a munka váltakozására épült. 54 A munka esetükben testi munkát jelentett. Az imaórák közül a reg ­geli primát és az esti kompletóriumot végezték, azonban külön imádkozták. Reggel együtt vettek részt a szentmisén. A napirend k ezdetben rövid sétát is tartalmazott, azonban ezt hamar elhagyták, mivel feleslegesnek ítélték azok számára, akik fizikai munkát végeznek. Munkájukat az az elöljáró el­lenőrizte, akihez feladatkörük tartozott.55 Egy, a segítőtestvérek magisztere által írt típuslevélben 56 találjuk felsorolva a laikusok feladatköreit: kertész, hentes, pék, lakatos, cipész, fűtő, portás, kocsis, takarító, konyhai segítő (ebéd lőterítés, mosogatás, súrolás), sekrestyés, de a mezei munkát is megne­vezték. Olyan fiatalok jelentkezését várták, akik szerzetességüket ezekben a munkakörökben tudták elképzelni. Az első beöltöző a korábban már említett Simon Krizosztom volt, aki a noviciátus letelte után a bazilika sekrestyése lett,57 majd 1948 tavaszán Celldömölkre küldték, hogy ott Gersey Kálmán szabómesternél elsajátítsa a mesterséget. Sárközy Pál Becse Gaszton hitoktató-segédlelkészt nevezte ki lelki vezetőjévé, aki Jándi Bernardin apáttal egyetértve meghatározta Kri ­zosztom testvér napirendjét. Ezt a kormányzóapát Lébényi Szilárd magiszter 52 PFL FL MI Laikus testvérek. 53 Tanulságos volna közölni ezeket a tételmondatokat, de a füzet egészének ismertetésére itt nincs mód. Mivel a következő bekezdésben a segítőtestvérek napirendjét mutatjuk be, és mivel a „Napirend” címet viselő fejezet a legrövidebb a gépiratban, az ide vonatkozó tanácsokat felsoroljuk: „A bencés szerzetes mindig napirend szerint imádkozik és dolgozik. Mindent a maga idejében csinálj! Légy pontos! Percnyi pontossággal tartsd be napirendedet! A napirend mindenkor és mindenkinek kötelező. Alóla csak a magiszter atya mentesíthet. Magad tartsd be mindig és ne figyeld a másikat! Mindenki magáért felel. »Nem tudtam«, »el­felejtettem«, ezek a szavak csak a rendetlen szerzetesnél ismeretesek. A napirenden kívüli utak az ördög útjai. Ne akarj mást tenni, mint ami elő van írva! Akkor is tarts be mindent, ha senki sem lát! Ne felejtsd, Isten mindenütt jelen van.” 54 A hétköznapok rendje a Függelékben található. 55 A napirend: PFL FL MI Laikus testvérek, A pannonhalmi bencés laikus testvérek szabály ­zattervezete i. m. 4–6.; továbbá az ebben található napirend. 56 PFL FL MI Laikus testvérek. 57 PFL FL FH 1623/1947.

Next

/
Oldalképek
Tartalom