Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita III. (Pannonhalma, 2018)
Dénesi Tamás – Várszegi Asztrik OSB: A laikus szerzetesi intézmény Pannonhalmán (1945–1987)
34 DÉNESI TAMÁS – VÁRSZEGI ASZTRIK OSB tesi hivatásra fogékony fiatalembert ismernek, tapintatosan beszéljenek vele az új lehetőségről. 16 Az első érdeklődők valóban személyes ismeretségek útján jelentkeztek szerzetestestvérnek, hiszen a celldömölki Simon István és a zalavári Arató Endre bencés apátságok közelében élt. Arató felvételéről október 15-én szavazott a konvent, és bár támogatta a fiatalembert, ő nem jutott el a beöltözésig.17 Simon szintén támogatást kapott, sőt jelöltidejét kitöltve noviciátusát is megkezdhette.18 1946. február 25 -én a gyengélkedő főapát távollétében a perjeltől kapta meg habitusát. Celldömölkről is érkeztek az ünnepi alkalomra: a beöltöző családját Nemes Vazul bencés kísérte el Pannonhalmára. 19 A rend 20. századi első laikus testvére a Krizosztom nevet kapta. A főapát az új korszak jelzéseként az első laikus testvérnek saját rendi nevét adta. 20 Az 1945. októberi konventülésen még Juhász Gergely novíciusmester ismertette Arató kérvényét, azonban hamarosan külön magisztert neveztek ki a leendő laikus novíciusok számára. Először Vida Szabolcsot bízták meg a feladattal,21 akinek ilyen irányú tevékenységéről nem maradtak fenn forrá sok. Csak rövid ideig töltötte be a magiszteri feladatkört, ugyanis a z 1946. február 17-én egybehívott konventülésen Kelemen Krizosztom Lébényi Szilárdot tette meg magiszternek. A főapát kifejtette, hogy a történelmi újrakezdéseknél szilárd alapokra kell építeni, ezért feltétlenül fontos, hogy valaki hivatásszerűen foglalkozzék a segítőtestvérekkel. Lébényi Szilárd irányításával hozzáláttak az intézmény megszervezéséhez. Az újoncmester összeállította a testvérek szabályzattervezetét,22 amely -16 PFL FL FH 469/1945. Sommer Timót nyalkai plébános válaszlevelében tudatta, hogy július 17-éig nem történt jelentkezés. Az érdeklődők hiányának egyik lehetséges okát – a háborút – is megnevezte: „Még az ifjak közül igen sokan odavannak; lehet, hogy talán azok közül jelentkezik valaki, de nem igen hiszem.” 17 PFL FL KJ VII. 249 . 18 PFL FL KJ VII. 252. 19 PFL Dömölki Apátság Levéltára, Acta Recentiora (a továbbiakban: DAL AR), A dömölki apátság naplója 1946. január 1. – 1950. június 4. (Jándi Bernardin apát feljegyzései) 1946. febr. 24. 20 A monasztikus rendek hagyománya, hogy az újonnan megválasztott apát az első belépő és beöltöző újoncnak, novíciusnak saját rendi nevét adja, s ezzel egy új korszak kezdetét hozza a közösség tudomására. Krizosztom főapát az első beöltöző laikus testvér nevével szintén az újrakezdést kívánta hangsúlyozni. 21 A főapát a 32 éves Vida Szabolcs kinevezéséhez felmentést kért a 35 éves korhatár alól. Ezt Grősz József kalocsai érsek november 7-én megadta. PFL FL FH 1173, 1309/1945. 22 PFL FL MI Laikus testvérek. K é zzel írva, javításokkal ellátva, ezzel a címmel: „A pannon halmi bencés laikus testvérek szabályzattervezete (12 oldal). Összeállította Lébényi Szilárd OSB.”