Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején II. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita II. (Pannonhalma, 2018)
Soós Viktor Attila: „Az ellenséges arculatú vezetést politikailag loyális, együttműködésre kész vezetés váltotta fel.” A bencés rendre vonatkozó megyei rendőr-főkapitánysági jelentések az 1970–1980-as évekből
242 SOÓS VIKTOR ATTILA személyekhez érkező nyugati és vatikáni látogatókat. 57 Megfogalmaztak to vábbi operatív ellenőrzési, elszigetelési feladatokat, azaz: „Operatív lehetősé geinket felhasználva támogatjuk a Bencés Rend lojális vezetésének egységét, a rendi reakció vezetőinek hatalmi és befolyásolási törekvéseit elszigeteljük, megakadályozzuk. A központi osztállyal összehangolt feladat alapján intézkedéseket teszünk a bencés emigráció további bomlasztására, lehetőség szerint e célból kiutaztatásokat hajtunk végre.”58 Évente nem új feladatokat, terveket fogalmaztak meg, hanem egy folyamat részeként igyekeztek eredményt elérni az állambiztonság munkatársai. Erre az évre vonatkozó összefoglaló jelentésben jelentős tartalmú és terjedelmes beszámoló készült az egyházireakció-elhárítás vonaláról, de ezek általános információkat és az egyházmegye működésére vonatkozó adatokat tartalmaznak, amelyek nem jelen írás témái. A bencés renddel kapcsolatban csekély, ugyanakkor nagyon fontos eseményt rögzítettek: „Hálózati lehetőségeink felhasználásával erősítettük operatív pozícióinkat Pannonhalmán a Bencés Gimnáziumban, melynek során egyik hálózati személyünk vezető beosztásba került.” 59 Az 1978-as évben az állambiztonság munkatársai operatív lehetőségeik felhasználásával tovább kívánták erősíteni a bencés rend számukra kedvező egységét. A reakciós személyek hatalmi és befolyásoló tevékenységét fel kívánták deríteni és intézkedéseket kívántak tenni azok megakadályozására. Tanulmányozást terveztek folytatni a rendi vezetői utánpótlásra alkalmas személyek felderítésére.60 Emellett az operatív technikai eszközök alkalma zását igyekeztek biztosítani. Ez a bencés rend vonatkozásában azt jelentette, hogy az 1978-ban nem üzemelő 3/e. rendszabályt61 üzembiztos állapotba kí vánták helyezni.62 Az 1978-as évre vonatkozó összefoglaló jelentésből a bencés rend vonatkozásában megtudhatjuk, hogy „a Pannonhalmi Bencés Rend 57 MNL GyMSML GyL XXIV. 12. (7. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0689/1976. Munkaterv a Győr-Sopron megyei RFK 1977. évi tevékenységére, Győr, 1977. február 2. 20. 58 Uo. 20–21. 59 MNL GyMSM GyL XXIV. 12. (9. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0623/1977. Összefoglaló jelentés a Győr-Sopron megyei RFK 1977. évi tevékenységéről, Győr, 1978. január 5. 18. 60 MNL GyMSM GyL XXIV. 12. (7. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0623/1977. Munkaterv a Győr-Sopron megyei RFK 1978. évi tevékenységére, Győr, 1978. február 2. 21. 61 Objektum, lakás, helyiség lehallgatására alkalmas technikai eszköz. 62 MNL GyMSM GyL XXIV. 12. (7. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0623/ 1977. Munkaterv a Győr-Sopron megyei RFK 1978. évi tevékenységére, Győr, 1978. február 2. 25.