Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)
Mikó Zsuzsanna: A bencések elleni büntetőperek 1945–1963 között
A BENCÉSEK ELLENI BÜNTETŐPEREK 1945–1963 KÖZÖTT 27 ségre, kémkedésre és a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűn tet teit jelölte meg a vádiratban. Az ügyészség a bizonyítás elősegítésére egyetlen tanú meghallgatását javasolta a Budapesti Katonai Bíróságnak. Az egyetlen tanú tartózkodási helyeként a Budapesti Körzeti Börtönt jelölte meg. Az ügyész zárt tárgyalás megtartását kérte. Az 1954. június 30-án megtartott tárgyalás jegyzőkönyve szerint a vádlottak szinte mindegyike elismerte bűnösségét, és az ügyészségen elmondott vallomását részletezte. A jegyzőkönyv szerint a tanács elnöke, az ülnökök és az ügyész is több kérdést tett fel. A legfurcsább Pálfy Aurél védőjének kérdése volt, amelyre a vádlott a cserkészmozgalom tagjaival kapcsolatban a következőt válaszolta: „Katolikus felfogásúak és rendszerellenesek voltak.” A védői kérdést nem rögzítette a jegyzőkönyv, de a vádlott ennél terhelőbb megállapítást magára nézve védői késztetésre nem mondhatott volna. A bírósági tárgyalás menetét Kovács György zökkentette ki a jól bejáratott mederből. A győri vicerektor kategorikusan kijelentette, hogy nem tartja magát bűnösnek a felhozott vádpontokban. Kovács György több esetben is jelezte a tanácsvezető bírónak, hogy a nyomozati szakaszban tett vallomásairól felvett jegyzőkönyvek több esetben nem feleltek meg a valóságnak. Csizmadia Gerő Kovács Györgyhöz hasonlóan nyilatkozott, vagyis ő is egyértelműen kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Csizmadia részletesen bemutatta, hogy a cserkészmozgalom szervezésével egyetlen célja volt, a praktikus ismeretek oktatásán túl katolikus szellemű vallásos nevelést kívánt adni diákjainak. Azt egyértelműen visszautasította, hogy a népi demokráciával ellentétes kijelentéseket tett volna. A tárgyaláson sor került az éppen börtönbüntetését töltő 16 éves tanú meghallgatására is, aki tanúvallomása alapján Pázmány Gézát személyesen nem is ismerte, Pálfy Auréllal pedig néhány szót váltott 1953-ban. A tanúvallomás tulajdonképpen semmivel sem vitte előre az eljárás menetét, sőt inkább a vádlottak mentségére szolgált. A tárgyalási nap végén az ügyész végindítványában azt emelte ki, hogy a vádlottak beismerték bűnösségüket, tehát ez a körülmény és a náluk lefoglalt tárgyak (pl. térkép, bakancs stb.) alapján egyértelmű, hogy elkövették a terhükre rótt cselekményeket. Nem sokban tért el a védők nyilatkozata sem. A kirendelt védők sorra kijelentették, hogy védencük elkövette a vád tárgyává tett bűncselekményt, a tényállást tisztázottnak tekintik. Némelyik védő ezen kijelentések után próbált ügyvédként is nyilatkozni, vagyis a vádlottak beismerő vallomását enyhítő körülményként kérte értékelni.
