Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 16. (Budapest, 1983)

lenségek mind nagyobb mértékben mutatkoznak. A telelés folyamán családok pusztulhatnak el, a méhész a téli hallgatócsöves vizsgálatkor azt észleli, hogy megszűnt a család zúgása. Akibontott kaptár fenekén egyenletesen szétterülve ott hever az elpusztult család népe. A keretekben a mézkészlet bőséges lehet, s a fészek közepén már tenyérnyi, atkákkal fertőzött fiasítás van. A fertőzött családban az anya a petézést rendellenes módon már decemberben megkezdheti. Az atkák nyugtalanító hatása is érvényesül, aminek következménye fokozott élelemfogyasztás és a kaptáron belüli ürítkezés, minek folytán könnyen felléphet a nosema-betegség. Erősebb fertőzöttség esetén a méhcsalád pusztulása nyár végén és kora ősszel bőséges mézkészlet mellett következik be. Ha a méhész a fertőzöttség mértékét rendszeres vizsgálattal nem ellenőrizte, az elhullás meglepetésszerűen következik be, és olyan méhészetek is áldó-' zatul esnek, amelyek a nyár folyamán még kiválóan termeltek. A kaptár elé kiszórt bábok és hullák száma megnövekszik, fiatal méhek mászkálnak a földön és a röpdeszkán is. A méhes környéke is tele van hullákkal, valamint a földön mászó méhekkel. A vergődő méhek között a torz méhek száma megnövekszik. A méhpusztulás képe mérgezésre emlékeztet. Meglepő, hogy a mérgezéses esetekkel ellentétben, a méhek nem támadják az embert, sőt a földön mászkáló méhek kézbe véve még ingerlésre sem szárnak. A méhészet több családja is vészrajzásba kezd. A kirajzott méheket hiába telepítik vissza a kaptárba, a méhek újra meg újra felkerekednek. Az atkától legyengült családokban gyakran felüti a fejét az európai költésrothadás. Ennek oka egyrészt a család gyengesége, másrészt az elszaporodott atkák fertőzést közvetítő szerepe. Az erősen fertőzött méhcsaládok megmentése ekkor már csaknem lehetetlen. SZMIRNOV (197 5) adatai szerint telelőbe állítás előtt azok a méhcsaládok pusztulnak el, amelyekben 100 méhen 50-nél több atkát állapítanak meg. Nem érik meg a telet azok a családok sem, ahol a fiasítás egyes bábjain átlagban két atka található. HARAGSIM (1976) szerint a nyárvégi méhpusztulás 30%-os fertőzöttség meUett már bekövetkezik. Emberi beavatkozás nélkül a családok általában a fertőzöttség harmadik-negyedik évében pusztulnak el. Ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a családot elpusztító, kritikus atkaszám kialakuljon. KORHATÁROZÁS Az előzőekben felsorolt klinikai tünetek határozottan csak évekkel a fertőzés kezdete után mutatkoznak. A klinikai tünetek megjelenésekor - amikor már nagyszámú torz és kaptár körül mászkáló méh figyelhető meg - a sikeres gyógykezelés valószínűsége már igen csekély. Ezért igen fontos a Varroafertözöttséget már a kezdeti stádiumban felderíteni és a védekezést már ekkor elkezdeni. A Varroa jacobsoni atkát el kell különítenünk a vaksi méhtetűtől, a Braula coeca-tól. Első megközelítésre a két élősködő igen hasonlít egymásra. A megkülönböztetésben a következőkre támaszkodhatunk: a Varroa atka harántovális alakú, tagolatlan testű, a méhtetű hosszúkás alakú és - minthogy valójában kaptáron belüli életmódhoz alkalmazkodott légy -, a legyekhez hasonlóan tagolt testű. A Varroa-nak nyolc lába van, a méhtetúnek csupán hat. Korai felderítésre ad lehetőséget a kaptársöpredék rendszeres vizsgálata. A Varroa atkák a természetes elöregedés következtében maguktól is elpusztulnak, és a kaptár fenékdeszkájára hullanak. Az atkáknak ez a természetes elhullása leginkább ősszel és télen következik be. A kaptársöpredék vizsgálatára tehát ez az időszak a legmegfelelőbb, de a kaptár fenékdeszkáját nyáron is érdemes szemügyre vennünk. A fenékdeszkára hullott atkák teste hamarosan teljesen kiszárad és könnyűvé válik. A méhek szárnymozgásával keltett légáramlat elegendő ahhoz, hogy a rejtettebb zugokba, sarkokba sodródjanak az atkahullák. Ezekről a helyekről tollseprűvel összesöpörve a fenékdeszkán található törmeléket, benne könnyen észrevehetjük az atkát.