Dr. Kassai Tibor - Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 10. (Budapest, 1977)

dehelmintizációban kell őket részesíteni. Ha együttal anyjukat is féregtelenítjük és a beavatkozás minden esetben körültekintően történt (minden kölykezett szuka és minden újszülött kölyökkutya maradéktalanul megkapja az előírt gyógyszeradagot), megakadályozhatjuk, hogy a környezetet újabb Toxocarapete töm eg szennyezze. A védekezés eme módjának következetes alkalmazása idővel a toxocarosisnak az adott területen (háztartásban) való teljes megszűnését (devasztációját) eredményezi. Ahol rendszeres kutyatenyésztés folyik, célszerű a lassú eredményt biztosító terápiás beavatkozás hatását a tartási (higiéniai) viszonyok megfelelő alakításával is fokozni. A Toxocarapetéket biztosan megsemmisítő, egyébként veszélytelen fertőtlenítővel nem rendelkezünk ugyan, de a petékkel szennyezett helyeknek a tervszerű takarításával (a kennelek padozatának erős vizsugárral történő lemosásával) csökkenthető a fertőződés veszélye. A különféle fizikai behatások közül a hő (forró víz, gőz), valamint a szárazság sikerrel alkalmazhatók a Toxocara-peték elpusztítására. Egy adott toxocarosis góc fenntartásában esetenkint fontos szerep jut a rágcsálóknak. Ezért a toxocarosis ellen való tervszerű védekezést nem lehet elválasztani a rágcsálók elleni küzdelemtől. Ha a rágcsálók elpusztítását követi az ebek eltávolítása is, minden egyéb rendszabály nélkül is igen hamar megszűnik a toxocarosis góc. Az állattenyésztési telepeken tartott háziáUatok szintén paratenikus gazdái lehetnek a T. ca- nisnak. Fertőződésük a T. canis lárváival az ember fertőződésének a veszélyét vonja maga után pl, tatár bifsztek fogyasztása utján. Ezért országos érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy az állattenyésztési telepek területéről távolítsák el a kutyákat, vagy legalábbis azok ne érintkezhessenek az ott tartott mezőgazdasági haszonállatokkal. Amennyiben ez utóbbi elv nem valósítható meg (terelő juhászkutyák), gondoskodni kell arról, hogy ezek a kutyák ne ürítsenek Toxocarapetéket. A toxocarosis elleni küzdelem szervezése elsősorban állatorvosi feladat. A bántalom leküzdése azonban csak társadalmi összefogással lehetséges. Ebben az összefogásban a lakosságnak, pontosabban az ebtulajdonosoknak fontos szerep jut. A tulajdonosok bejelentése alapján hajtja végre az állatorvos a kutyák esedékes dehelmintizációját. Sajnos, még messze vagyunk attól, hogy állattartási kultúránk magas színvonala biztosítsa minden ebnek a kellő időben a szükséges kezelésben való részesítését. Ezért széleskörű felvilágosító munkát kell kibontakoztatni abból a célból, hogy minden ebtartó tájékoztatást kapjon mindazokról a kutya-bántalmakról, amelyek az ő egészségét is veszélyeztetik. E felvilágosító munka szervezésében fontos szerepet kell vállalnia az Ebtenyésztők Országos Szövetségének, Az állatorvos nem nélkülözheti a toxocarosis leküzdésében az orvos közreműködését. A toxocarosis humán eseteit jelezni kell az illetékes állatorvosnak, aki a jelzés alapján felkutatja a fertőződés forrását. Ezeknek a jelzéseknek az alapján lehet majd a jövőben (ha országos méretekben folyik majd a toxocarosis elleni tervszerű küzdelem) felfedni az ember fertőződésének a módját, ill. tisztázni a bántalom terjedésének jelenleg még ismeretlen mozzanatait. A kutatás terén is sok még a tennivaló. A Toxocara Stiles, 1905 genusba számos faj tartozik. Ezek között a Toxocara canis (Werner, 1782) fajon kívül még a T. vitulorum (Goeze, 1782) és a T. mystax (Zeder, 1800) háziállatok élősködője. Ezek fejlődése, terjedésük módja, köz- és állategészségügyi jelentősége valószínűleg sok mindenben hasonlít a T. caniséra, de sok mindenben el is tér tőle. Széles alapokon folytatott kutatások segítségével ki kell munkálni ezen helminthozoonosisok ellen is a tervszerű védekezés terveit. A gyógyszeripar adós még olyan anthelmintikummal, amely elpusztítaná a kutya és a paratenikus gazda szöveteiben vándorló 2. stádiumú T. canis lárvákat. Tökéletesíteni kell a lárvális toxocarosis diagnosztizálásának a módozatait. A rendelkezésre álló diagnosztikai eljárások pontatlanok, esetenkint nem specifikusak, ami humán lárvális toxocarosis esetén számos nehézség okozója.