Dr. Kassai Tibor - Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 9. (Budapest, 1976)
A T. pseudospiralis szerepe az erdei trichinellosis előidézésében egyelőre nem tisztázott. Eddig csak egy gazda-fajban, a mosómedvében találták meg. Kísérleti körülmények között fertőzhető vele a sertés, a macska, a fehér patkány, az egér, a tengerimalac, a házinyúl, a sün, sőt a madarak közül is a tyúk, a kacsa, a szarka és a varjú (BRITOV, 1974; GARKAVI és GINEJEV, 1976; MIROSNYICSENKO, 19 76). Lehetséges, hogy e faj képviselői voltak azok az apró trichinellák is, amelyeket NIPHADKAR (1973) Indiában Bandicota bengalensisből közölt. Az erdei trichinellosis gócos jellegéről a fogalom általánosan elfogadott értelmében nem lehet beszélni. Ez esetben a kórokozó a természetben a vadon élő emlősökben diffúz módon elterjedt. Mindenütt előfordulhat, ahol vadon élő, fogékony állatok tartózkodnak. Az erdei trichinellosis járványtani jelentőségét a lakosság étkezési szokásai határozzák meg. Az ember trichinellákkal való fertőződésének a gyakorisága vadon élő állatok húsának az elfogyasztása révén a Szovjetunióban átlag 2, 1% (BESSZONOV, 1972). Az ország egyes területein azonban (Üzbegisztán, Kazahsztán, Lettország, Grúzia, Jakutia, Kamcsatka, Északi Sarki területek) a fertőzöttség mértéke elérheti a 100%-ot. Mivel a természetben a trichinellák a vadon élő állatokban mindenütt előfordulnak, és az erdei trichinellosis a synanthrop trichinellosistól eltérően diffúz elterjedésű, ezért az emberi lakosságra nézve az erdei trichinellosis is potenciális veszélyt jelent. Ez a veszély a jövőben a turizmus terjedésével, a sport-vadászattal, az ember vonzódásával a természethez várhatóan növekedni fog. Ha az ember táplálékába parazita-hordozó vadon élő állatok (medve, vaddisznó, róka, borz) nyers vagy félig nyers húsa kerül, e helmintózis mindenütt felütheti a fejét. A synanthrop trichinellosis A synanthrop trichineUosis okozója a T. spiralis . Mivel ez a faj adaptálódott legjobban legjobban a sertés szervezetéhez, synanthrop biocönozisokban fordul elő. Az anthropocönózisokba azonban behatolhat a T. nativa is (a T. nelsoni és T. pseudospiralis vonatkozásában ez a kérdés még nem tisztázott). Ezt bizonyítják a T. nativa-val spontán fertőzött macskákra és kutyákra vonatkozó adatok (BOJEV, BRITOV és SZOKOLOVA, 1975), valamint a sertés kísérletes fertőzése (BRITOV, 1968). Erről tanúskodik az irodalom számos adata is, amikor az ember és a háziállatok vadon élő állatok húsának elfogyasztása révén fertőződtek a T. nativa elterjedési területén (Szibéria, Kazahsztán). BRITOV (1968) kísérletei alapján valószínű, hogy a T. nativa rosszul adaptálódott a házi sertéshez. E kísérletek során nem minden sertés fertőződött T. nativa-val, s a fertőzött állatokban az izomtrichineUák viszonylag rövid időn belül elpusztultak (30-130 nappal az invázió után). Még nem tisztázott az a kérdés, hogy ez a faj milyen sokáig képes synanthrop biocönózisban keringeni, vagy egyáltalán képes-e tartósan synanthrop gócot képezni. A synanthrop trichinellosisra jellemző, hogy nem diffúz, hanem gócos elterjedésű. A Szovjetunió területén eddig Ukrajnában, Litvániában és a Belorusz SzSzK-ban találtak gócokat (BESSZONOV, 1972). A synanthrop trichinellosis járványtani jelentősége abban van, hogy a humán trichineUosis esetek 97, 9%-a ebbe a csoportba tartozik (BESSZONOV, 1972). JeUemző rá, hogy rövid a lappangási ideje, kifejezett klinikai tünetek kísérik, a belső szervek inváziója pedig enyhe (OZERECKOVSZKAJA, 1968).
