Dr. Kassai Tibor szerk.: Parasitologia Hungarica 1. (Budapest, 1968)
a szemetet. Módszer: 1967. június és augusztus havában Budapest 11 pontjáról, helyenként 2-2 kukatartályból összesen 22 üledékmintát vettünk. 5 helyről vett 10 minta oly lakóházak kukatartályaiból származott, ahol a szemételszállítás naponta megtörténik. Ugyancsak 5 helyről vett mintánk másodnaponkénti szállítási körzetből eredt, végül 2 minta egy zöldövezeti vendéglő kukatartályaiból származott, amelyeket csupán harmadnaponként ürítettek. A mintákat közvetlenül a szemét elszállítás után vettük, oly módon, hogy kikapartuk a kiüritett tartályok fenekén visszamaradt üledéket, s ezt tartályonként külön üvegekbe gyűjtöttük. Laboratóriumba szállítás után a minták térfogatát mértük, majd az azonos helyről származó anyagokat összeöntöttük és megfelelő nagyságú tenyésztőüvegekbe helyeztük. A tenyészanyagok kiszáradásának meggátolása és a lárvák bebábozódásának megkönnyítése érdekében a mintákra néhány cm vastagságban nedves fürészport szórtunk, a fürészpor felszínére fehér papirkorongot helyeztünk, majd a tenyészüvegeket kettős rétegben csomagolópapírral zártuk és lekötöttük. A tenyészeteket szellős helyiségben tartottuk, hetente 3 alkalommal ellenőriztük, s a szárnyrakelt legyeket kiszedegettük. Ez ugy történt, hogy az üvegeket záró papírra kevés étert csepegtettünk,az elbóduló legyeket ölőüvegekbe gyűjtöttük, azután a tenyésztő üvegekből az étergőzt kifújtuk, majd újra szorosan lekötöztük. Ezen kiszerelésmód semmit sem ártott a tenyészeteknek. A tenyészeteket két hónapon át tartottuk fenn, majd a kifejlődött legyeket meghatároztuk. A fajok meghatározása KENNIG (l) és KARL (2) munkái alapján történt. Eredmények: Minden megvizsgált kukatartályban találtunk szemétüledéket. Ennek mennyisége rázogatással és ütögetéssel való tömörítés után 80 ml és 1150 ml között, litersulya 0,35-0,55 kg között változott. " Legkevesebb üledék volt a naponta ürített tartályokban, átlag kb. 100 ml. A másodnaponként ürített tartályok üledékmennyisége rendkívül változó, átlag kb. 400 ml volt, a harmadnaponként ürített tartályokban pedig még az 1000 ml-t is meghaladta. Falamennyi mintából tenyésztek legyek. A tenyésztés eredménye 14 fajhoz tartozó 1135 légy volt (tábl.).