Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-03-15 / 11. szám (Rendkívüli ünnepi kiadás)

Rendkívüli ünnepi kiadás. Pápa, 1899. i. évfolyam II. sz. Márczius 15. FÜGGETLEN, TÁRS^D^LMI Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Uj-lltcza,, SZ., h'ová a kéziratok és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Laptulajdonosok képviselője: Felelős szerkesztő: Szováthy Lajos. Dr. Nyikora József. Főmunkatárs: Makay István. Előfizetési arak: Egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 forint. Egyes szám ára 10 kr. Apróhirdetés szavanként 2 kr. 1899. MÁRCZIUS 15. Dicső emlékű nap ! Valahányszor reád emlékezik a magyar, mindanynyiszor szive feldobog emlékedtől. Rab volt a magyar. Ezredéves alkotmányának bástyái álltak ugyan, de a szabadság bennök biztos és állandó otthonát nem leié. Ha fölzokogott néha a honfi bú s a szabadságért lángra gyúlt harag végig zúgott a hazán: a hatalom megijedve tőle törvénybe iktatta újra szent eskükötéssel ugyan jogainkat, — de csak azért, hogy elcsendesüljön a vész, elhallgasson a fájdalom' és aztán — ismét kaczagva ülje torát a mult szent hagyományai és jogai fölött a zsarnokság. Szabad volt érezni a honért; de csak titkon, magunkba fojtva. Szabad vala gondolkodni a haza jobb sorsán; -— de csupán a magunk bizalmas körében. Szabad volt tenni akarni a nemzet fölvirágoztatásáért, — de csakis a hatalom kegyes jóvoltából. Törvény, igazság és jog : e három szent szó, — csak a keservét némán tűrő honfi kebelben talált lakó tanyát s csupán a haza szeretet sóhajtásai s fölfohászkodásaiban nyert hangot, — de az életben, a valóságban száműzve, eltiporva kellett elcsitulnia. r Am a mit az emberi zsarnokság visszatartott, meghozta azt az isteni végzet igazsága. Mint a levegőt megtisztitó vihar árja zúgott a tespedt, vén Európán keresztül e két szó : szabadságot a népnek! Szabadságot, melyben a gondolat és a szó korlátozva ne legyen! Szabadságot, mely a törvényt, jogot és igazságot nem csak a papiron, hanem az élet összes körülményeiben is tiszteli. Ez orkán, a szabadság orkánja már messziről mozgásba hozta nálunk is levegőt. A sokáig némaságra kárhoztatott honfiúi keserv életre támadni, megizmosodni és elszánt harczra kelni készült lenyűgözői ellen. A gondolat és sajtószabadság vágya csakhamar a fergeteg erejével dörögte a hatalom fülébe természetadta jogait és követeléseit s midőn már a nyugati vihar hazánk szomszédságában teljes dühével kitört, — nálunk is lehulltak a szabadszó bilincsei, nálunk is szabaddá lőn a sajtó. 1848. márcz. 15-ikevolt. Pest város utczáin lelkes fiatalságtól vezetett óriási tömeg vonul a Muzeum elé, hogy hallhassa a magyar sajtó, első alkotásainak szövegét: Petőfi „Talpra magyar "-ját és a jogos követeléseinket magában foglaló „Mit kiván a magyar a nemzet ?" czimü kiáltványt. Az előbbi lángra gyújtja a keblekben összehalmozott honfiúi haragot; az utóbbi pontokba foglalva követeli a nemzet jogos kívánságainak teljesítését. A „Talpra magyar" szól osztályrangkülömbség nélkül a haza minden egyes fiához; a kiáltvány az Egyenlőség, Testvériség, Szabadság jeligéjével hangozik szerte az országban. Egy czélra törő lelkesedésnek volt szivet lelket átható szózatja tehát magyar szabad sajtó első két alkotása Egygyé forrasztani a rangosztályokra szakasztott nemzetet; eltüntetni a választófalakat; egyenlőnek tekinteni mindenkit a törvény előtt s egyenlően biztositani a jogot valamennyi polgár részére, szóval: összes tagjainak egyenlővé tenni a hazát, annak jogait és kötelességeit s aztán az igy szikla szilárddá egyesült nemzettel kivivni a hatalomtól elkobzott igazságainkat s kivívott jogainkat a békés napokban végleg biztositani tudni: -— ez volt a czélja Petőfi lánghatásu költeményének s a magyar ifjúság lelkesítő kiáltványának. S ennek első szabad hirdetésében rejlik az 1848. márcz. 15-ikének varázsló ereje, legszebb, legragyogóbb emléke a magyarra nézve. A gigási harcz vérzivatarjában ez emlék szelleme edzette aczéllá gyermek-ifjak, családos apák, s hajlott korú férfiak, elaggott honfiak karjait. S midőn adáz sorsunkat a dicsőséggel teljes küzdelmek ellenére sem háríthattuk el, — a gyász napjaiban ez emlék szelleme hozta egygyüvé keservünk könnyeit s tette oly fönségesen meghatóvá, parancsolóváfájdalmunkat. Ugyancsak ez emlék szelleme