Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-03-05 / 9. szám

is beronditsa — a járókelők gyönyörködtetésére, s talán abból a czélból is, hogy megtudjuk, hol mit főztek és mikor van nagy mosás — egyenesen az útra kerül minden mosádék és képződik az ujakon egész folyam rendszer. Ha még ehhez hozzá veszszük az utak közepén napokig heverő elhullott kisebb házi állatoknak a nagyszámban közlekedő kocsik által szétzúzott földi maradványait — látható volt három napig egy szép macskapéldány a főiskolai nyomda -előtt — készen van a kép, egy olyan kép, a melyben gyönyörködnünk egyátalán nem valami élvezetes dolog. Mit szóljunk az udvarok egy részéről'? Ezek valóságos muzeumok, össze van itt halmozva, a képzelhető legnagyobb rendetlenségben, minden: rongy, szalma, szemét, csont,, cserép és trágya szép egyetértésben pihennek, kellemes illattal töltve be a levegőt. Az ilyen udvarok a mellett, hogy a fertőző betegségeket terjesztő bacillusoknak — különösen nyáron — melegágyul szolgálnak : tűzveszélyesek is. Isten óvja városunkat a vésztől, de ha egyszer sújtani talál bennünket a sors: ezeknek az udvaroknak lakói megsem tudnak mozdulni; mert egy pillanat alatt lángba fog borulni az egész udvar, arra pedig, hogy itt mentési munkálatot lehetne végezni: mégcsak gondolni sem lehet. A házak'? no ezek azután veszedelmes állapotban vannak sok helyen. Leszámitva azt, hogy az ablakok a földtől épen egy arasznyira vannak és hogy a meszet csak meséből ismerik, némely részök olyan poziturába vágta magát, hogy ha az ember kénytelen mellette elmenni, okvetlen keresztet vet magára; mert nem tudja, hogy melyik pillanatban szakad nyakába ez az egész rozoga alkotmány. Az ilyen lakásnak gúnyolt alkalmatosságokat igen melegen ajánljuk rendőrségünk figyelmébe. Nem h agy hatj uk emlités nélkül azt sem, hogy ha valakit sorsa arra kárhoztat, bogy az esteli órákban kénytelen városunk utczáin végig menni, különösen női társaságban : kösse be mind a két szemét; mert különben látni fog sok olyan dolgot, a melyek arczába kergetik a vért. Az éjjeli duhajkodás, az utakon részeg fővel való csatangolás napirenden van; mondanunk sem kell, hogy egy-egy ilyen diszes társaság milyen éktelen lármát, dörömbölést csinál; az ember sokszor f'ölretten álmából, nem tudva, valyon nem földindulás van-e készülőben? Mindezeket pedig nem azért mondottuk el, hogy talán valakit bántani, sérteni akarnánk ; nem, ez távol van tőlünk, hanem igenis — a tényeket fölsorolva — elmondottuk 1-szor azért, hogy városunk közönségének ama részét, a mely többé-kevésbbé ezeknek az állapotoknak megteremtője, figyelmeztessük, hogy ezek első sorban ő reájok fognak veszedelmet hozni és hogy kinek-kinek a saját és mindnyájunk közös érdeke parancsolja, hogy ezeknek az állapotoknak minél előbb vége vettessék. Deha — a mit nem akarunk hinni — mégis lennének azok kőzött, kiket jóakaratú figyelmeztetésünk illet, olyanok, a kik az emiitett látványosságokban tovább is gyönyörködni óhajtanak; elmondottuk 2-or azért, hogy kérjük az illetékes hatóságot: — noha megvagyunk arról győződve, hogy saját hatáskörében eddig is kifogástalanul járt el ezirányban — mikép a lehető legnagyobb szigorúsággal lépjen föl mindazokkal szemben, a kik részéről azt tapasztalná, hogy a köztisztaság ellen vétve, a lakosság egészségét és városunk jó hírnevét meg nem engedhető módon aláássák. Lig&rt Mihály. A nyomor, „Apám, ehetném! Erőködöm, hogy elaludjam, Erőködöm, de el nem alhatom ; Apám, az éhség fáj, adj kenyeret, Vagy csak mutasd meg, az is jól esik." „Várj holnapig, kedves kicsiny fiam, Várj holnapig, holnap kapsz kenyeret, Kakastej jel sütött fehér czipót" . . . „Inkább ma száraz barna kenyeret, Mint holnap lágy fehér czipót, apám, Mert holnapig meghalhatok, Meg is halok, tudom ..." „Nesze fiam, nesze, E kis darab kenyér, egyél, Edd jó izün, ez a végső darab, Holnapra szántam, s ha most megeszed, A jó ég tudja, holnap mit eszel." „Mohó örömmel Kapott a kis fiu utánna, Az ágyra vissza guggolt, S oly jó izüen falatozta Az Isten adta' száraz kenyeret, Hogy csillogott belé szeme, Mint két szerelmes szentjánosbogár" . . . A nyomorról igy irt a nemzet dalnoka. Ti, kik jólétben úsztok, talán el sem hiszitek, hogy ilyesmi az életben megtörténhetik. Pedig hogy lássátok, nem is kellene messze fáradnotok. E sorok irója tegnap volt egy hasonló látványnak szemtanúja. A rendőrbiztossal — mint orvos, megjelent a nyomornak egy ilyen tanyáján, s ott a következőket látta. Az egyetlen szobában, hol ágynak, széknek semmi nyoma, egy anya volt három gyermekével. Sápadt, beesett arczukról kirítt az éhség. Azon kérdésre, hogy mikor ettek, a két nagyobbik gyermek mohón felelte, hogy „tegnap". „Tegnap ettünk krumplit" mondották, s az ő szemük is ragyogott hozzá, mintha képzeletben most is előttük volna az az istenadta sovány kis eledel. Anyjuk ezenközben a rajta levő rongyokkal testét takargatta; mert ruhájuk s egyéb ingóbingóságuk, miket még el nem adtak, a zálogházban hever. Az apa valamelyik hivatalban körmölget napidíjért, s mivel szerény kis jövedelme egyik hónapban kevés volt a családnak, bizonynyal adósságba mászott, s megélhetésük innentől kezdve még nehezebb lett. Ekkor aztán az történt, a mi az ilyenfajta embereknél történni szokott. Erőtlennek érzi magát a bajból kieviczkélni, s még jobban belé megy. Vigasztalást a borban keresett, a mámor elaltatta lelkiismereteiét, szivét fásulttá tette a szesz, egyszóval az.elzüllés lejtőjéhez jutott. A társadalomnak kötelessége ez embert itt megállítani és visszatérésre bírni. Ezt — ha nem magáért a férfiért, akkor meg kell tenni feleségeért és ártatlan gyermekeiért. A férfit elöljáróságára bizzuk. Ez találni fog módot, hogy alkalmazottjában a lelkiismeret újra felébredjen és szivébe családjáért ismét a szeretet melege költözzék. De mig ez egyensúly helyreáll, a nyomorgó családot ajánlanunk kell ama jószivü emberbarátok pártfogásába, kiknek a jó Isten annyit adott, hogy, abból másokon is segíthetnek. A rendőrkakitány urnái e czélra ma rövid pár perez alatt 13 frt 30 kr. gyűlt egybe, mely összeget a rendőrbiztos jelenlétemben rendelkezési helyére juttatta. Kik adakozni akartok, forduljatok e czélból a rendőrkapitány úrhoz, — ő útba igazit. n. Mezőgazdaságunk érdekében, (fo'ytatás) A gümőkór betegséget mindig annak baczillusa terjeszti. Hogy milyen SZÍVÓS csírázó képesség van a gümőbaczillusban, azt kísérletezés utján Koch Berlin városi tanár következőleg találta. A levegőnek kitett bomló anyagban 40 nap, a levegőtől elzárt anyagban levő baczillus 90 nap, ilyen anyag beszárítva 186 nap múlva is fertőz; mivel pedig a gümő-baczillus olyan kicsiny, hogy ezerszer való nagyitásnál is csak két-három milliméter hosszú igen vékony pálezika alakot mutat, és ha tekintetbe vesszük, hogy a köpettel vagy egyébb nyákös anyagokkal milyen nagy számú jöhet ki e betegségben szenvedőkből, beláthatjuk, hogy ezen anyagok mily veszélyt rejtenek magukban az egészséges környezetre. Koch tanárnak sikerült ugyancsak egy olyan anyagot is előállítani, amivel e betegséget az abban szenvedőknél könnyű módon állapithatjuk meg, ezen anyagot Tuberculin elnevezés alatt bocsátotta közre. A Tuberculin felfedezése után sokan azt hitték, hogy azzal a gümőkór betegséget sikerül kigyógyítani, bár Koch ismételten kinyilatkoztatta, hogy az ezenbetegségneknemgyógyitó, hanem olyan szere, mely annak alkalmazásba vételével az egyébbként egészségesnek látszó, de tényleg gümőkóros egyéneknél a betegség határozott megállapítására használható.