Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.
1899-11-26 / 49. szám
akar, de bármi ügyre nézve felvilágosítást kíván vagy panasza van: — elhatároztam, hogy minden közgyűlés előtti napon a számonkérő székülése után délután 6 órakor a vármegye kis dísztermében a vármegye t. biz. tagjai részére bizalmas értekezletet tartok, melyen az alispán ur, s az összes előadók, valamint a járások összes főszolgabirái és a rendezett tanácsú városok polgármesterei jelen lesznek és melyre Veszprémvármegye törvényhatóságának bizottsági tagjait ezennel tisztelettel meghívom. Veszprém, 1899. november hó 21-én. Dr. Fenyvessy Ferenez s. k., Veszprém vármegye főispánja. — Szabad lyceumi fölolvasás lesz ma d. u. 5 órakor a ref. főgymnasium zenetermében. Az előadást, melynek tárgya : „Történet és költészet," dr Körös Endre főgymn. tanár tartja. — Tanárköri ülés. A helybeli tanárkör f. hó 20-áii Dr. Kapossy Luczián elnöklésével látogatott közgyűlést tartott, a melyen több fontos ügyet tárgyaltak. Az egyik volt az eperjesi tanárkör indítványa, mely szerint szorgalmaztassék, hogy a törvény értelmében a VIII. fizetési osztály a jelen évben töltessék be, vagyis, minthogy a törvényileg kikötött 10 év letelt, a tanárok füle vétessék föl a VIII. fizetési osztályba. A második indítvány a bpesti tanárköré, a mely szerint hasson oda a tanárság, hogy az ötödéves korpótlók 200 frt. legyen, továbbá, a hol kell, helyi és drágasági pótlékot is állapítson meg a törvényhozás. Az ungvári kör a középiskolai tanárok gyermekei számára ugy a tandíjból, mint beiratásból bizonyos perczenteket kíván levonatni ösztöndíj számára tanárok gyermekei részére. A tanár-kör az indítványokhoz hozzájárult. Ezek után a kör kebelében megalakult Szabad Lyceum részére adott 156 frt. államsegély hováforditása került sorra. A gyűlés ugy határozott, hogy ebből díjazza a lyceumi előadásokat és pedig: egyes előadást egy drb. 10 koronás : sorozatos előadást pedig 20 drb. koronás aranynyal honorál. Ezután a kör a legközelebbi választmány ülésre Bpestre kiküldötte választott tagját dr. Kapossy Luczián elnököt. — A polgári kör közgyűlése. A helybeli Polgári kör f. évi deczember 3-án d. u. 2 órakor saját téli kelyiségeiben közgyűlést tart. a melyre az elnökség a tagokat meghívja. — Acetylén világitás. A magyar acetylén gáz r. t. arról értesít bennünket, hogy a próbavilágitás tartama alatt a Casino kertben elhelyezett gázfejlesztő szerkezet működés közben este, valamint nappal is mindenki által megtekinthető; esti 6 órától pedig a czég pápai képviselője Halász Gusztáv ur az érdeklődőknek bővebb felvilágosítással készségesen szolgál. — Az ovónőválasztás. mult vasárnap történt meg az arra jogosított választó bizottág ülésén. Az eredmény az, a mit előre lehetett látni t. i. Horváth Máriát, az első ízben is megválasztott óvónő közfelkiáltással újra megválasztották. — Rudnyánszky Gyula Pápán. A Leányegyesület révén felette érdekes és élvezetes estére van kilátása Pápa városának, mához egy hétre. Ugyanis Rudnyánszky Gyulát, az országszerte ismert és kedvelt kitűnő poétát látja vendégeül az egyesület, melynek ünnepies ülését Rudnyánszky költészete fogja uralni. A Leányegyesület két tagja költeményt fog szavalni Rudnyánszkytól. A nagyne\ ü költő hosszabb verses csevegését adja elő „Mese két nőről meg a harmadikról" czimen, melyet a Leányegyesület számára irt. Rózsa Miklós Rudnyánszky költészetét fogja méltatni. Lesz még zene-, ének-, s végül thea-estély. A ritka élvezetesnek ígérkező felolvasó ülés híre a Leányegyesület tagjainak és híveinek körében rendkívüli örömet keltett, a mi érthető is, mert Rudnyánszkyt az ország a legelső dalnokai közt emlegeti és számos művét, különösen a „Szerelem" „Ujabb költemények"' „Nyár" és „Mária dalok" czimü verses könyveit — legkedvesebb könyvei közé sorolja. A fényes estélyt, mely deczember hó 4-én este nyolez órakor lesz, a tagok díjtalanul fogják élvezni; nem tagok egy korona beléptidijat fizetnek A tanuló ifjúság ennek is csak felét fogja fizetni. — Gyászünnepélyt rendezett vasárnap, folyó hó 19-én az izr. tanítótestület és iskolaszék. Nem a sablonnak hódolunk, hanem a valóságot tolmácsoljuk, ha azt mondjuk, hogy ez az ünnepély a maga magasztosságában teljesen méltó volt ahhoz a nagy nőhöz, kinek emlékét megünnepelni nagyszámú és előkelő közönség gyűlt egybe az izr. iskola nagytermébe. A megnyitó beszédet dr. Steiner József iskolaszéki elnök tartotta. A nő hivatásáról beszélt s remek módon fejtette ki, hogy boldogult királynénkban minden női erény egyesítve volt. Az iskolaszéki elnök beszéde után gyászdal következett, majd Schor Annin tartotta meg gyászbeszédét, melyet lapunk más helyén vesz az olvasó. A gyászbeszéd mély hatással volt a jelenlevő közönségre, azok a szavak, melyek a szónok ajkáról elhangzottak, a szívből szóltak s a szívbe találtak. A gyászbeszédet a „Hytnnus" követte, majd a szokásos ruhakiosztással a szép ünnepély véget ért. Érdemesnek tartjuk itt megemlíteni, hogy az „Izr. krajczáregylet" ez évben 103 tanulót látott el a szükséges téli ruhával. Nem végezhetjük jelentésünket a nélkül, hogy elismeréssel ne adóznánk Blau Henrik tanítónak az énekszámok mintaszerű betanításáért. — A pápai vörös-kereszt fiókegylet f. hó 21-én, a Jókai-kör helyiségében, Weber Rezsőné úrnő elnöklete alatt választmányi ülést tartott. Első sorban is a megüresedett választmányi tag helyét töltötték be, Galamb Józsefné úrnőt választván meg egyhangúlag. Azután a választmány 50 korona adományt szavazott meg a Pápán feállitandó „Petőfi-Jókai szobor"-ra. Végül elhatároztatott, hogy az egylet a helybeli szegényeket a folyó évben is tűzifa segélyben részelteti, mely karácsony hetében lesz kiosztva. Minden egyes választmányi tag v 4 öl tűzifa segélyre 1 — 4 helybeli szegényt ajánlhat. Az ajánló lapot azonban a szegény nevével, lakásával és a fasegély mennyiségével ellátva, 2 példányban kell kiállítani, az egyik deczember 15-ig Wéber Rezsőné elnökhöz küldendő, a másik pedig a segélyezendőnek adandó át; mert csak az fog tűzifát kapni, ki ilyen ajánló lapot tud felmutatni, melyet a kiosztáskor, a fakiosztó tőle be fog vonni. E határozat közlésével Körmendy Béla, e. jegyzőt bízták meg. — Gyászünnepély. A helybeli áll. tanitóképző-intézet hétfőn 9 órakor dicsőült Erzsébet királynénk névnapja alkalmából gyászemlékünepélyt tartott, melyen az énekkar a „Hymnus" és „Szózat" eléneklésével szerepelt, Kardhordó László tanár pedig emlékbeszédet mondott. — A Jókai kör f. hó 28-án tartandó estélyének, mint jó forrásból értesülünk, gondosan összeállított műsora mellett, különösen az a körülmény kölcsönöz érdekességet, kogy azon Hegedűs Sándor kereskedelm minister, Ihász Lajos ág. ev. kerületi főfelügyelő, Hegedűs Lóránt orsz. képviselő családjaikkal, jelen lesznek s előkelőségek is meg fognak jelenni. — Esküvő. Fényes esküvő folyt le f. hó 22-én d. e. l/ 212 órakor a helybeli kath. templomban. Ugyanis városunk egyik legelőkelőbb polgárának, Hanauer Béla vaskereskedőnek bájos leányát, Iluskát vezette oltárhoz Zarlovitz Adolf városi gyógyszerész. A polgári kötést a templomi áldást megelőzőleg, a városházán a főanyakönyvvezető Lamperth Lajos v. tanácsos előtt kötötték meg. Zavartalan boldogságot kívánunk őszinte szívből az uj párnak. — A kath kör hangversenye. Az a fényes hangverseny, amelyet a helybeli kath. kör rendezett f. hó 18-án a „Griff''szálló nagytermében, egyike az idei legemlékezetesebb, legfényesebb művészi estéknek A közreműködők csodálatos ambitióval és sikerrel igyekeztek a hangverseny fényét emelni, a melyet a distingnált előkelő közönség zajos, lelkes tapsokkal jutalmazott. A programm első pontja Trió, Volkmannból, melyet a mi kitiinö művésztársaságunk Gáty Zoltán, Schulz Vendel és Csoknyay Eliz játszottak perfekt művészettel. Paur Ödön hirlapirótársunk, egy i hangulatos kis novellát olvasott fel, mely megérdemelt tapsban részesült. Az estély fénypontja következett ezután, Bárdi Gabiné a népszínház isteni grófnéjának éneke, a kit megjelenésekor hosszú, lelkes tapsvihar üdvözölt. A pesti színházak Venusának nevezik azt a csodás termetű asszonyt, de művészi qualitásai révén is megérdemli az elismerés pálmáját. Fényesen iskolázott és soubrette mértéket magasan felülhaladó hangjának tiszta trilláival igazán bámulatba ejtette a közönséget. A Czigánybáróból „Vigyázni kell" dala után orkánszerüen zúgott a taps. Káldy w Csalogány dalával" alig bírtunk betelni, Kedves ismerősünk Miklósi Gyula homeri kaczajt varázsolt „Induló valzer" kupiéival és pompás mókáival. Majd Nayy Gábriella szavalta el Váradi Antal „Melyiket?" czimü megható szép versét könnyekig megindító bensőséggel és nemes pathossal. Aztán ismét a bájos primadonna gyönyörködtett bennünket egy pikáns elragadó franczia dallal, melyben „disense" talentumáról tett tanúságot s a lelkes közönség tapsaira meg kellett ezen számot ismételnie. Elénekelte még Major Gyula „A hamis juhász leány" cz. gyönyörű magyar dalát végtelen finom érzéssel. A programm utolsó pontja Trio, Haydntól, melyet Gáty Zoltán, Schulz Vendel és Csoknyay Eliz játszottak el igazi művészi bravourral. Dicsérettel kell megemlékeznünk Kis József zenetanárról, ki a zongora kíséretet szolgáltatta művészi Ízléssel és diskrétióval. — Felülfizettek: Langraf Zsigmond, Serédy Dénes 3—3 frt. Ocsoszky Kázmér, Margulith Lajos (Podár), Gestner N. plébános 2—2 frt. Schulz Vendel 1*50 frt. Németh Gyula, Nóvák Ede 1—1 frt. Összesen 16 frt 50 kr. — Megrendítő haláleset történt a mult hétfőn d. u. Antos Géza, helybeli huszárhadnagy, a kaszárnya udvarán a lovaglóiskola terén gyakorolta mvgát s a mint a korlálon átakart ugratni, lova felborult és I maga alá temette gazdáját ugy, hogy az