Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-02-05 / 5. szám

Ily esetben szigorúan körülirt kötelességei vannak a felügyelőknek, a kik bizonyára a saját érdekeiket féltve megmenthetik a felügyeletükre bizott intézetet nagyobb mérvű vál­ságtól, sőt elő nem fordulhatnak oly esetek, mint Czellben, hogy az évi mérleg hamis tételekre alapítva lett már éveken keresztül felállítva. Egyaránt fontos egy pénzintézet vezetésénél az is, hogy túlzott biza­lommal ne viseltessünk az intézet vezetői iránt. Mi azt hisszük, hogy nem becsületes szándékú az az inté­zet vezető, ki nem szívesen veszi, ha működése nyilvánosan ellenőriztetik. A pénzintézetek vezetésénél kü­lönösen veszedelmes és válságos kö­vetkezményű lehet, ha az intézkedési jog egy ember kezében összpontosul; kétségtelen, egy pénzintézet élén ál­lani oly formán, hogy ott totum fac­tum egy ember legyen, ezen egy em­bernek a hatalom és befolyás birtok­lását jelenti, de egyenesen veszélyes a részvényesekre és a közönségre, mi­vel ezen egy vezető ember a legtöbb esetben visszaél azzal a bizalommal, melyet az igazgatóság és felügyelők neki előlegeztek; az intézetben lábra kap az emberi szeszély uralma és ezer szerencse, ha csak a szeszélynél ma­rad s nem követi ezt a gazdagodási Vágy is. Ugy hiszem, nem tévedüuk abban, ha azt állítjuk, hogy a kis­celli katasztrófa sem következett volna be, ha az intézkedési jogkört az igaz­gatók nem egy ember kezébe össz­pontosították volna, ki a hatalom és befolyás vágyának ellentállani képte­len volt. Istennek hála, a mi pénzintéze­teinknél nem kell válságtól tartani, mével s azt mondta: Igen lakik, — s oldalt mutatott. Pillanat alatt kész voltam tervemmel. S miután megtudtam melyik oldalon lakik, egy kis ideig még ott ólálkodtam, folyton a túloldali szárnyra pislogatva, hogy vájjon nem fogom-e ismeretlen szépem szőke fe­jét valami ablaknál megpillantani? Vágyam nemsokára teljesítve lön, a szélső ablaknál valóban láttam egy női főt, melyet szőké­nek néztem, ha még oly fekete lett volna is az . . . Tehát most már már a lakosz tály irányával is tisztában voltam, több nem­is kellett! Ma éjjeli zenét adatok, holnap ismét, holnapután virágcsokrot küldők és vizittelek ... A gondolatot tett követte, szépen sikerült minden . . . Harmadnap hej! nem hiába volt péntek, sohse fogom ezt elfelejteni, plén parádba csapva magam, siettem a tervezett nagy vizitre. A kapust pillantásra se méltatva, büszkén lejtettem a baloldali lépcsőn fölfelé s a szobacicustól beküldve névjegyem, pillanat múlva a fo­gadó szobában vártam őnagyságáékra. Azon­ban alig, hogy körülnézem magam, a szom­széd teremből rég nem hallott ismerős hang hiszen a vezető egyének múltja, va­gyoni állása, kötelességtudása elég garantiát nyújt nekünk e tekintetben. Sőt azt is látjuk, hogy nálunk a fel­ügyelők ellenőrzési kötelességüket fokozottabb mértékben teljesitik, a vezetők pedig nem kérnek bizalom­előlegezést, sőt követelik az ellen­őrzés szigorú teljesitését. A mi kö­zönségünk tehát nyugodt leliet; azon­ban jó lesz nekünk a kis-czelliek válsága után a mondottakat mégis megszivlelni. r. e. m. Család és iskola, Az ember mindama lelki tehetségeket és tulajdonságokat, melyek őt képessé te­szik arra, hogy az élet küzdelmei között és a társadalomban helj'ét megállhassa, hogy egyéni boldogulásának alapját meg­vethesse, már születése alkalmával magával hozza e világra, de épen úgy magával hozza azoknak a tulajdonságoknak a csiráit is, melyek őt, — ha azok kifejlődésökben meg­nem akadályoztatnak, — minden komoly, számottevő munkára képtelenné teszik. Az emberi léleknek eme kétirányú tulajdonsá­gát a jó és rossz cselekedetekre való haj­landóságnak nevezik. E két tulajdonság kö­zül a rossz, a tiltott utáni vágyódás, sok eset­ben, már a zsenge korban nagy erővel lép föl és ha nincs, a ki a gyenge fácskának ezt a vad hajtását gondos kézzel eltávolitsa, ha nőni engedik kénye-kedve szerint: jaj első sorban magának az illetőnek, de jaj annak a társadalomnak is, melynek ilyen tagjai vannak, az ilyen ember el van veszve önmagára, el a társadalomra. De váljon annak, ha az emberiség között romlott lelkű páriák élnek — pedig nagy számmal élnek — ki az oka? Talán lesznek sokan, akik azt mondják, hogy maga az illető, vagy a sors, mely ő róla olyan mostohán gondoskodott. Óh nem, nem és százszor nem!! Ennek oka az, hogy az emberi szivekben még mindig csendül felém s az ajtón trillázva pördül be a népszínház egyik kardalnoknője, akinek ezelőtt hat évvel kurizáltam szentimentális diák módjára és akinek csupán kapufél ­fájától vettem bucsut annak idején. Majdnem kővé váltam rémületemben. — Ah ön az Csanády ? — Nem é-én . . . azaz hogy i-igen­hebegém zavarodottan, ideges mozgolódá­saim közt érintkezésbe jővén a pincsi lábá­val, mely erre fülhasitó orditással menekült úrnője védszárnyai alá. Most meg-már ugy megijedtem, hogy kétségbeesetten szoron­gatott cilinderem is kiesett kezemből s a mellettem levő zsöllere gurult. Szeretetreméltó háziasszonyom azon­ban nem jött ki sodrából s erőltetett, hogy üljek le, maga mellett mutogatván helyet. Hanem én, óh én szerencsétlen, mintna mindennek ellenkezőjét kellett volna tennem . . . szemközt ültem vele és — ebben a pillanatban 10 fitos cilinderem tönkre silányult örök időkre . . . Hanem erre aztán szomszédnőm sem bírta tovább állani s rettenetes kaczagásban tört ki a helyzet komikus voltán. De nem ugy én nincs meg a kellő meleg érzés embertár­saik sorsa és jövője iránt; oka a család, a a szülők, a kik majom-szeretettel beczézik gyermekeiket, nem szoktatják a munkához, elnéznek minden pajzán léhaságot, vag} T ha a létért való küzdelemben nem áll módjukban, vagy talán nem is képesek arra, hogy a gyermek lelki erői és tehet­ségei fejlődésének irányt szabjanak: okai ez esetben ama humanisztikus, culturális intézetek, melyeknek rendeltetése és czélja a sziv, lélek és ezáltal az erkölcsök neme­sítése. Ha mindama tényezők, kik e téren az együttes munkára hivaívák, megteszik kötelességüket: a javitó-intézetek fölállítása nem fog szükségessé válni; mert az erkölcsöket nem javítani, hanem oda kell hatni szivvel lélekkel, hogy az erkölcsök el ne vadul­janak. Ezt a munkát, mely nehéz ugyan, de hálás, már a kis gyermeknél a szülőknek abban a korban kell megkezdeni, amikor az ő szunnyadó lelki erői, képességei ébredezni kezdenek. Amint azok az ön­állóság magasabb fokára jutnak, a szülei nevelés mellé lép, annak segítségére siet, i az iskola. Család és iskola olyanok, mint a test és lélek, a mely pillanatban közöttük a kapocs megszakad: abban a perezben nem­csak stagnatió, de határozott visszaesés fog bekövetkezni a gyermek lelki életében. Ha a mai, úgynevezett modern neve­lési rendszert komoly bírálás tárgyává tesszük, ama megdöbbentő tapasztalatra jutunk, hogy bizony mindent csinálunk, csak nem nevelünk, pedig a nevelés az első ez a második, ez a harmadik és esak ez­után következik a tanitás. Egy laikus ember, bizonyos események elbeszélése után, azt kérdezte egy kartár­samtól: „Uram! mondja "meg nekem, hogy mit ér a sok diszes iskola, ha azokban csak tanítanak"? „Melyik jobb, a tudatlan tiszta erkölcs, vagy tudomány gazsággal, erkölcs­telenséggel" ? Azt hiszem, sem az egyiket, sem a másikat nem tartjuk jónak, hanem haladva az arany közép uton, azt feleljük, hogy: a tudomány a tiszta erkölcscsel pá­rosulva az egyedüli szilárd alap, melyre biz­ton építhetünk. bezzeg szegény fejem! . . . higyjék el ké­rem sírni szerettem volna mérgemben és nem is tudom mi történik még, ha az ál­dott szobacicus egy másik uj vendég érke­zését nem jelenti. Meg voltam mentve s fölragadva boldogult cilinderem rokkant ma­radványát, gondolom nem épen kecses bó­kok között hátráltam kifelé s nagy titok­ban épen azon kezdtem örvendezni, hogy hál' az égnek még elég szép szerével me­nekülhetek, midőn egy váratlan körülmény egy csapással vágta szét gondolatmenetem. Hogy ez mikép s hogyan történt, bajosan tudnám elmondani, csak egyszerre azon ve­szem észre magam, hogy egy óriási botlás következtében, egy a folyosó-ajtó mellé tett fránya nagy fürdőkád kebelébe cuppa­nok, ugy, hogy a hullámok magasra locs­csantak fejem fölött . . . Tönkre voltam silányitva . . . Elvesz­tettem azt a csekély lélek jelenlétemet is, ami még megmaradt. Nem birtam gondol­kozni sem. Csupán egy ösztönszerű mozdu­lat jutott eszembe, melyet hasonló balkö­rülmények között minden ember cselekszik, t. i. körülnéztem, hogy vájjon lát-e valaki?

Next

/
Oldalképek
Tartalom