Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-01-29 / 4. szám - Melléklet

kifejezze drága élettársának tiszteletét, becsülését és szerelmét és hogy az esetleg közelben tartózkodó versenytár­sán tultegyen s előre is meggyőzze azt, hogy minden kísértése sikertelen leend ! Minden madárdal tulajdonképpen sze­relmi dal ; megostromlása a választott szivének, vagy mulattatása a fészeképi­téssel vagy költéssel elfoglalt páracská­nak. Innen van, hogy a mint a szülői gondok növekednek, vagyis a mint a fiókák mind nagyobbak és nagyobbak lesznek s többet s többet kérnek enni, a dal is elhallgat. Éppen mint az em­bernél ! A madarak teszik az állatvi­lágnak legköltöiebb csoportját. A madár szive választottjának hóditása idején vagyis az udvarlás boldog, napsugaras időszakában egészen megváltozik, más egyénné lesz, felül emelkedik önmagán. Sok, erre az időre díszesebb tollazatot kap, nászruhát ölt. Vidáman felhangzó dalával, édes csevegésével, a szárnyai re­megtetésével megszégyenít bennünket üres hízelgő bókjainkkal, szegényes ér­zelmeinkkel és rideg számításunkkal, a kik, mielőtt szerelmesekké lennénk, megnézzük előbb a — telekkönyvet. Nemcsak a him, hanem a tojó is megváltozik ebben a boldog időszak­ban. Nincs asszony, a ki túl tudna tenni egy szerelmes kanári-nőcske kiszámított kaczérkodásán! A szerelmi hódítás általában nem egyéb, mint hogy mindegyik fél igyek­szik a legszebb és legértékesebb tulaj­donságait feltüntetni. A ragadozó ma­darak, a milyen pl. a vércse, a sólyom, nem tudnak énekelni, de művészek a rö­pülésben Ők a tojó szivéért a művészi rö­pülésben versenyeznek. Itt lehet ám csak igazi légprodukcziókat látni ! Majd hi­hetetlen gyorsasággal, majd nagy ke­csességgel kivitt gyönyörű ivekben ke­rülgetik a szép nemből valót ; majd éles rikoltozással szökik merőlegesen föl­leié a levegőben vagy pár száz lépésnyire s onnan aztán, mint a nyil csap le függőlegesen lefelé, hogy azt hisszük, összezúzza magát a földön. De a mint közel ér a földhöz, kiterjeszti szárnyát, farkát s szép hajlással száll megint fölfelé. S a tojó ahhoz szegődik, a melyik a legmesteriebben röpül ! A tyúkféle madarak sem nem éne­kesek, sem nem jó röpülök, ezek tánczczal igyekeznek megnyerni a tojót. A fajdkakas híres különösen erről. Ivek kellenének ahhoz, ha ennek kü­lönböző tánczlépéseit és testmozdula­tait, tipródását és szökéseit s az ezeket kísérő hangjait le akarnók írni. Ezen udvarlása közban valóságos extázisba jö s a végén már valóságos dühvel végez minden mozdulatot. Végtelen felindulásában ez óvatossága miatt máskor megközelíthetetlen madár se lát, se hall s rendesen ilyen állapot­ban esik áldozatúl a vadász golyójának, halálával bizonyítván, hogy: „vak vagy oh szerelem \ a Kevésbbé költőiesek, de azért nem kevésbbé hevesek az emlős állatok ud varlásai. Ök főképpen testi erejükkel igyekeznek imponálni a szép nemnek. A nagy patás állatok, mint pl. az ele­fántok, a vad lovak, a szarvasok, to­vábbá a ragadozók hímjei rettenetes párviadalokba keverednek a nő miatt. Tehát náluk is csak ugy van, mint az embernél, hogy : muüer est hominis confusio, a férfi minden bajának oko­zója a nő. — Nem kis mértékben mu­latságos lehet a czetnek vagy bálnának szépievése. Ez a kolosszus, az állatok legnagyobbika, mely 20 m. hosszú és egymagában olyan nehéz, mint 200 hizott ökör, a saját hite szerint bizo nyára igen elegáns mozdulatokban for­golódik a nő közül ; majd a hátára fekszik, majd függőlegesen félig kiemel­kedik a vízből, sőt egy-egy ugrást a levegőbe is megkoczkáztat, majd meg úszóikkal gyengéden meglegyintik egy­mást, a minek csattanása azonban a nyugodt tengeren mérföldnyire elhallat­szik. — S a halak hihetetlen úszási kunststücköket végznek a házasodás idejében. Gyönyörűség nézni azokat az elegáns kanyarulatokat és iveket, a miket egy pisztrángpár enyelgés közben produkál. Az elragadó játék csak akkor szakittatik meg, ha egy harmadik hal mutatkozik a közelben ; mint a czikkázó vitlám rohan, hol az egyik, hol a má­sik neki a tolakodának. Ez idötájt alig látni hímet, mely nagy, véres sebekkel ne volna borítva. Az udvarlás és a választás után következik a házasság és a családi élet, mely az állatoknál nem sokkal áll mögötte a bensöséget, az egymás iránti és a gyermerkek iránti szeretetet, általá­ban az összes családi erényeket illetőleg, az ember családi életének. E tekintetben is a madarak válnak ki. Ezt a nép is kifejezi dalában : „A madar is azt da­lolja az ágon, Páros élet a legszebb a világon." A madarak legnagyobb része egész életre kötött házasságban él. Az a pár, a melyik egyszer egyesült, rend­szerint egész életén keresztül híven együtt marad. Néha azonban náluk is előfordul a hűtlenség a midőn meg­ható családi drámák játszódnak le kö­zöttük. Miután eddig mindig a mada­rak életét fényes oldaláról mutattam be, most néhány sötétebb vonást is fogok életükből felhozni. Egy fecskepár egy vendéglőnek vendégszobájában épített fészket. Az ajtó sürü nyitogatásánál fogva elég szabadon járhattak kí és be. A paracska boldog családi életben él­degélt több éven keresztül, midőn egy­szer csak a vendéglős, ki szerette és folyton figyelte őket, azt látta, hogy a him egy idegen nöcskével tér haza fészkére. A törvényes hitvestárs ezen természetesen módfelett megbotránko­zott és családi szentélye védelmében heves küzdelmeket vívott a verseny­társnővel. Fészkét oly erővel és állha­tatosan védte, hogy a hűtlen pár azt elfoglalni nem tudta és annak közelé­ben uj fészek építéséhez fogott. Az el­hagyott nőcske csendes bánattal nézte munkájukat és fészkét csak rövid időre és csak akkor hagyta el, ha azok mindketten oda voltak. Azon közben egyre-másra jöttek idegen fecskék a szomorú és botrányos helyzet megszem­lélésére. Néhány napi szomorú egye­dül és a bánat úgy látszik, megtörte az eltaszított nőcske erélyét és elszánt­ságát ; az uj pár ismét megtámadta és kegyetlenül megtépdesve kiűzte öt a fészekből és a szobából, mire a győz­tesek felhagytak az uj fészek 1 építésé­vel, elfoglalták a régit és vidáman él­tek tovább. Az eltaszított, nőcske pedig sohasem került elő többé. Es ist eine alte Geschiehte, doch bleibt sie [ewig neu, Und wem sie just passiret, dem bricht das [Herz dabei. (Régi történet, a mely mindig uj marad, • S a kivel éppen megesik, annak szive meg­hasad.) Nagyon érdekes történet a kővet­kező : Egy park taván szép egyetértés­ben élt együtt három hattyú, egy gu­nár és két tojó. Az egyetértés azonban megbomlott, midőn elkövetkezett a növálasztás ideje. Mihelyt ez megtör­tént, a magára maradt második tojót a gunár nagy dühvel elűzte. S vala­hányszor a megvetetett, fészkük tájé­kára jött, mindannyiszor a gunár ellene fordult s tovább üldözte. A mint azon­ban a hűséges élettárs a költés mun­kájával egészen a fészekhez lánczolta­tott, a gunár az üldözést mind tovább és tovább folytatta, mindaddig mig üldözött és üldözö a fészken ülö hü ' pár tekintete elöl el nem voltak takarva. Ekkor az üldöző magaviselete egészen ellenkezőre fordult és a megtestesült szeretetreméltóság lett belőle. Egy hölgy, a ki ezt szemlélte, önkénytelenül igy kiáltott fö 1: „Hja, ilyenek a férfiak-­Talán hallottak már igen tisztelt hall­gatóim a híres „gólya-törvényszéki ek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom