Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-08-13 / 34. szám

PÁPAI UJSAG. 1899. augusztus 13. ban nem lett, sürgetni kezdették, hogy a színházi ügyeket ki kell venni annak az embernek a kezéből, a ki a színművészet kárára dolgozik és intézkedik (mintha a szivarzás eltiltása oly rettenetesen tönkre tenné a művészetet; és mintha csak az lehetne nagy színész, aki szivarozni tud. Szegény nagy színészeink, akik szájatokba sohasem vettetek szivart és még most sem vesztek, lássátok: uem voltatok s vagytok ám olyan nagy művészek, mint a világ mondja. Markírozni csak a pipázdst szabad, de a szivarzást nem. Pedig mi a külömbség a pipázás és szivarzás között? Semmi, egyik is füsttel jár, a másik is.) Ezen sürgetésnek lett is sikere annyiban, hogy a legközelebbi városi közgyűlésen csakugyan kivették egy részét a szinházigazgatásnak a kapitány kezéből és 5 tagból álló intendantúrára bizták. A többit nem vehették el, mert azt az országos törvény is a kapitányra bizta. Azonban ez fél siker volt, mert nem intendanturát akartak, hanem egy színügyi bizottságot és pedig nem városi képviselőkből és tisztviselőkből, hanem magán egyénekből. Ez a tendencziája annak a czikknek, a melyre czikkirónk ma felel. Természetes, hogy ilyen szinügyi bizottságot könnyű elképzelni, de megalkotni nem. Igaz, hogy sok ember érzi magában, hogy ő tudná csak itt Pápán a szinművészetet magasra emelni, de ez a szerénység még kevés hozzá. Ennyit a szinügyi bizottság kérdéséről. A mi azt illeti, hogy az a tendencziósus czikk a színészet pártolásában magasztalja a polgármestert és nagy reménységgel bízná a szinészeti ügyek vezetését a városi tanácsra, — azon hibában szenved, hogy nem következetes. —Mig ugyan is a kapitányt a színpadi szivarzás eltiltása miatt, a színművészet üldözésével vádolja, addig a polgármestert, aki utasította a kapitányt e tilalom megtételére és a tanácsot, a mely — mi igy hallottuk — szintén közreműködött a szivarzás megtiltása érdekében, dicsőíti, s a színművészet biztos reménységéül tekinti; holott mind a ketten ugyanazon sérelmet ejtették Thalia temploma ellen, mint a kapitány. Igen, mi is bízunk ügyes polgármesterünkben és derék tanácsunkban, hogy a szinművészetnek csak javára munkálkodhatnak, de kapitányunk érdemét nem akarjuk kisebbíteni. Ha e két faktor nem vétkezett a szivarzás eltiltásával a színészet ellen, akkor ő sem hibás. Külömben is nem intendantúrával kellett volna elintézni ezt a dolgot, ha már a kapitánytól annyira féltették a színészeket, hanem inkább e helyett valósították volna meg azokat az óvóintézkedéseket a színházunkban, amelyeket az 1882 évi. 6221. sz. ministeri rendelet előir. Ezek végrehajtásával sem a szivartűztől rettegni nem kellene a színházban, sem pedig nem vádolhatnák a r. kapitányokat a szivarzása miatt színészet üldözéssel. Lehet, hogy akkor talán mást hoznának fel ellene. Mert annyi tény, hogy mi a kapitány elleni e támadásban megokolatlan személyes üldözést láttunk s látott más s szivünk parancsolta, hogy a törvényes okokkal támogatott ügyét védelmezzük. Városi élet. A bőripar-szövetkezet újból megalakulása, Olvasóink előtt nem ismeretlen, hogy a mult hóban nálunk keletkezett bőriparszövetkezet abban maradt főleg azért, minthogy maguk a vagyonosabb csizmadiák és czipészek, különösen, akiket igazgatósági tagsággal is kitüntettek, nem mertek belemenni a dologba. E bizalmatlansághoz még hozzájárult, hogy az egész ügyet nem készítették jól elő ; megjelentek ugyan nagy számban az alakuló közgyűlésen meg is alakult a szövetkezet, de egy jó része nem kedvellette meg az eszmét, a másik része pedig meg sem értette a dolgot! Igy jutott tehát az első megalakulás rögtönösen a megbukás örvényébe. Azonban a szegény bőriparosok, akik e szövetkezetben látták végső megmentési kisérletöket, sürgetni kezdették újra az ügy megvalósultát és dr. Hegedűs Lóránt, orsz. képviselőnk s dr. Horváth János központi kiküldött segítségével és támogató jóakaratával ismét nyélbe ütötték a szövetkezetet másodszor. F. hó 8-án d. u. tartották meg az alakuló gyűlést a róm. kath. elemi iskola udvarán. Már maga a hely szokatlannak tűnt föl, de még jobban szemet szúrt, hogy egyetlen izraelita czipész sem volt jelen. Kérdezősködésünkre azt a választ adták sokan, hogy nem hivták meg őket. Mások meg azt, hogy az illetők nem jöttek el, bár tudták a gyűlést. Később azonban mégis kisült, hogy az izraelita tagtársakat bizony nem értesítették erről a gyűlésről. Ezt legjobban igazolja a gyűlés azon része, amelyen az egyes tisztviselői állásokat betöltötték és a részvények előjegyzőit összeírták. Mintha meghaltak volna, még irmagját sem találtuk alisztákban a zsidóságnak. Ha annak a pár izraelitának nevét a mult névjegyzékből fölolvasták, kórusban zengték rá: nincs itt, de Különben sem fogadja el a tisztséget, vagy : be sem állna. Igy maradtak ki azok, cfc'knek legnagyobb bűnök, hogy zsidók. S oly ügyesen csinálták ezt a tagok, hogy sem dr. Hegedűs képviselő, sem dr. Horváth János, központi kiküldött észre sem vették a manővert. Mert hisszük, hogyha ezt látták volna, akkor sem az egyik, sem a másik nem hagyta volna e különös jelenséget szó nélkül, hanem utána tapogatódzott volna, s ha ki nem elégítő választ kaptak volna, ugy abba hagyták volna az egész szövetkezetet, mert nekik, akik közül az egyik szabadelvű párti, hozzá református vallasu képviselő, a másik pedig a szabadelvű kormánytól függő szövetkezetnek kö z ponti képviselője — nem szabad főleg Pápán, felekezeti jellegű társulatnak elősegitőivé lenniök. De, hogy a targyra térjünk : a gyűlés előtt bevett szokás szerint előértekezlet volt dr. Hegedűs Lóránt, dr. Horváth János, Mészáros Károly, polgármester részvéte mellett, ahol megállapították előzetesen újra a szövetkezet tisztikarának lajstromát s megbeszéltek egyet-mást. Ezután d. u. 5 óra tájban megnyitották a közgyűlést, amelyen bevezető beszédet városunk követe dr. Hegedűs Lóránt tartott. Ideális, ifjú lélek szárnyaló szavai voltak azok, amelyeket a gyűléshez intézett. Kifejezte, hogy ő mint képviselő kötelességének tartja többször is választói közé jönni, velők beszélni s hözzájok hasonló, velők egyenlő polgártársként viselkedni. Nem akar olyan lenni, mint sok más, aki a választás előtt mindenkivel kezet fog, sorra csókolúdzik, de aztán, ha megválasztották, 4—5 évig a szegény választók még szinét sem látják. Kijelentette továbbá, hogy e szövetkezet ügyeit szivén viseli s érte mindet megtesz, amit eddig meg is tett. 8 ha esetleg bukni fog ez egyesület, neki lesz legnagyobb vesztesége. (Ez utóbbit az iparosok egy része ugy magyarázta, hogy ha a szövetkezet 20—25 ezer frtig bukik, ezt az összeget a képviselő fizeti ki. Lelkes szavait megéljenezték, valamint igy kisérték dr. Horváth János beszédét is, amelyben követünket magasztalta. E két beszéd után csakhamar megalakult a szövetkezet, elfogadták alapszabályait, fölolvasták tagjai névsorát, megválasztották tisztikarát és szétváltak. Hogy teljes képét adiuk a főbb mozzanatoknak, legnagyopb tetszést a központi kiküldött azon kijelentése aratta, hogy rögtön a végleges megalakulás után kapnak a kormánytól szervezkedési költségül 2000 frt; utánna hamar 3000 frtot kamat nélküli kölcsönképpen, ezzel aztán megindulhat a gépezet a boldogság utja felé. Mi is szivünkből óhajtjuk szegény bőriparosaink boldogulását, de hazánk üdve érdekében kérjük e szövetkezet vezetőit, hogy a felekezetiséget száműzzék ki onnan. Nem elég csapás, hogy a különféle nemzetiségek agyarkodnak ránk s megölnének egy kanál vízben: hát még saját magyarjaink, vallási fanatizmusból is tépjék drága hazánk szent testét! A magyar bőriparosok mindig honszeretők voltak, s most sem hisszük, hogy hónukról megfeledkezve a felekezeti villongás bizonytalan s átkos terére lépnének. Különben is résen áll a jók, az igaz ember szeretők tábora. Sőt tudjuk, hogy ugy a kormány, mint a központi szövetkezet az esetben, ha csakugyan felekezeti lesz a társulat, megvonja segítségét tőle.