Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-05-14 / 20. szám

hanem komoly munkáról tanúskodnak, az illető tudomány természetének megfelelő módon taglalják a kérdést. Szomorú volna, ha az ilyenek elöl ugranék szét a közönség; ez az én legjobb meggyőződésem ; ha erről is le fog kelleni mondanom, akkor már abba is bele nyugszojn, hogy az „irodalmi kör" „nem irodalmi kör", hanem „mulatóhely". Figyelmező. Nyilt levél a szerkesztőhöz. Tisztelt Uram! Furcsa az érzésem, mikor a tollat forgatom ebben a mi szép kis városunkban, az a sok conventionalis hazugság, a mit a nagyvárosban tolt rám az élet, a hol a tömegek orgiája dominálja az érzéseket, mely megköveteli, hogy a szerint alakuljon az élet-felfogásunk, az a hatalmas emberi absolutizmus, mely itt uralkodik, nem engedi, hogy objectivek lehessünk, undorit. A sok elnyomott érzés egyszerre kibontakozik, a lelkem legelrejtettebb ideáljai tolakodnak papirosra, mert ugy tudják, hogy most joguk van nékik is megszólalni itt a kis édes városban, hol az érdekek harcza, a létfentartás küzdelme nem követeli meg a hazugságot, a hol szabad szeretni, tisztán a lélek lángjával, hol szabad hinni az érzésekben, a hol a munka nem olyan lázas rohamos, hanem lassú tökéletes harmóniában halad a megvalósulás felé. Itt lehet az ideálok igéret földje, hol „emberek" laknak, nem lökdöső, egymást tépő atomjai annak a forrongó társadalmi gépezetnek, melynek nincs más életelve, mint amit a nagy Darvin foglalt abba a sensatiós szálló igébe : „hogy a fajok liarczában az erősebb megeszi a gyöngét". Itt lehet megvalósítani azokat a törekvéseket, amelyeket az igazság diktál, meghallgatják az embert és nem üldözik érte, itt nincs becsületrend — mint az erkölcsi hanyatlás Sodomájában, Páris városában, hanem a „becsület" mint hatalmas általános domináló erő igazgatja a társadalmat. — Egyszerűek az emberek, „lelkük" van, szeretik egymást, megbecsülik egymás qualitásait, és végre egyöntetűen alkotják meg azokat a feladatokat, melyekben résztvenni joga van mindenkinek. Nem az oligarchia dölyfös klikkje csinálja meg a közmunkákat. nem a conservativ czopf diktálja a culturát, kinek arra nincs más rátermettsége, mint holmi hivatali, családi vagy anyagi privilégiumok, hanem a ki „tud". Ennek a culturának intézményei befogadják a kebe lükbe a szeretet melegével mindazokat, akik azért jönnek el oda, hogy a költészet, a művészet ideális erejével frissitsék fel a hétköznapi küzdelmekben elpetyhüdt lelküket és nem emelnek a gőg pökhendiségével korlátokat egymás között, nem hozzák be ide is a soeiális ellentéteket, ami pedig keserűséget okozott a fajoknak, elég könnyeket facsart a szemekből — és nem aljasitják le azt a szent czélt, melyet minden culturális intézmény zászlajára ir azzal, hogy zárt pódiumokat csinál és a számozott széksorokra számozott embereket ültet, ostoba kasztbeosztás szerint sortirozza a tagjait, akiknek szerves együtt munkálkodásából kellene léterejét merítenie. Ugy-e ez mind nincs itt, ezek a kórok nem tépik a kis várost? Az áldott vidéket, melynek emberében tisztán élnek a magyar faj ősrégi szent qualitásai, az egyéniség szabad érvényesülésnek cultusa, melyet nem béníthattak meg a eosmopolita befolyások, nem zúzhatott össze a létküzdelem ? Az a szellem, amely lelkesedni bir az eszmékért, ha nem mágnás szájból hangzik is, a mely nem húzódik a nagyfejuek háta mögé, hol lehet máshol, mint a vidéken ? Vagy csalódtam ? Ez a naiv bizalom csak egy hazug illusió, melynek fátyolát, ha letépjük, meglátjuk itt is a bűnöket? Ugy engedje meg nekem, hogy az analisis bonczkésével keressem a sebet és az „Ön" lapjának mondjam el az én megcsalatott hitem keservét és az igazságok keresésének talán meg lesz az az értéke, hogy meghallgatják néha szavát. Most még hiszek, hiszek a mi kis városunk társadalmának tiszta erejében ... De ha csalódnék! .... el mondoln azt is. Felicziáii. A „Budapesti Napló" estélye. A fővárosban jelenik meg egy újság, a papirosa fehér, a betűi feketék mint a többi újságoké — de a soraiból valami csodás fiatalság olyan üde édes hangja árad ki, mely lebilincseli a lelket. Az a kis köztársaság, amelyetők „tizennyolczan" alkották meg pár esztendeje, igazi kifejezője a modern lélek, a fiatal művészet áspirátióinak, hordozója a szabad szellem zászlajának — nemcsak újság, hanem egy igazi társadalmi faktor. A pápai közönség megszerette és ha ünnepet ül mindig elhívja magához és ők jönnek örömmel, mert itt megértik, hogy ebben az üzleti hajszában elfajult journalistikában ;,Ők képviselik az ideális szellemet. Most is lejöttek a vörös-kereszt egyesület 11-iki estélyére, még pedig a vezérek (ha egy köztársaságban szabad vezérekről beszélni), Vészi József, Ábrányi Emil és Gergely István. A hangverseny, mely a Griff vigadótermében fényes közönség jelenlétében lett megtartva, igazi fényes finaléja volt a saisonnak. Az első szám „Nyitány a Szentiván-éj álomból" Mendelssohntól, melyet igazi bravourral interpretált a jeles művész quartett Kiss Vilma, Csoknyay Eliz, Gáthy Zoltán és Schulcz Vendel. Aztán Gergely István olvasta fel egy megrázóan sötét, az emberi hanyatlást igazi realismussal megrajzolt novelláját, a melynek czime „Utolsó állomás." Ábrányi Emil lépett ekkor a pódiumra, ez az édes szavú költő és elszavalta leírhatatlan lelkesedést keltve két költeményét „ Szerelem és Feltámadás"czimüeket. Az egyikből remény, boldogság és optimismus sugárzik, a másik pedig a legsötétebb pesszimismus vergődő zokogása. Ábrányi Emil az előadó művészetnek olyan erejével rendelkezik, mely igazán csodálatra méltó. Barthalos Olga következett ezután, ki bájjal adta elő Várady Antal „Petőfi a Hortobágyon" czimü melodrámáját zenekisérettel. Az elhangzott tapsok után Vészi József a „Budapesti Napló" vezére tartott egy csillogó esprittől szinte sziporkázó felolvasást „Párbaj egy asszonnyal" czimmel, melyben aczélos erővel vág vissza egy asszonynak, a ki megtámadja azt a szerinte hamis morált, hogy az asszonyt egyszeri vétke a hitvesi hűség ellen tönkreteszi, mig a férfinak szabad csapodárnak lennie. Kimutatja, hogy a férfi többet küzd az élet harczában, tehát megilleti őt a jogokból is egy nagyobb quantum. A kitűnő felolvasás frenetikus lelkesedést keltett, melylyel az estély véget ért, de az ünnep folytatódott az étkező termekben. A társasvacsorán egymást váltották fel a tósztok, melyek közül különösen tetszett Vészi József és Ábrányi Emil beszéde, felköszöntőt mondottak még Sült József, Steinberger Lipót, Mészáros Károly, Barthalos István. Csak éjfél után kezdődött még a táncz. Színház, Szombaton, f. hó 6-án az „Operabál" került szinre. A bécsi operette múzsa egyik legbájolóbb terméke, telve fülbemászó melódiákkal, sőt nem ritkán a szövege is értelmes és költői. A darab a párisi éjjeli élet ügyes kópiája egy pár sikamlós szójátékkal feleresztve. — Az előadásról szólva, csakis Miklósi Gyula brilliáns Beaubissonját és Lévay Margit temperamentumos Hortensét lehet kiemelnünk. A többi szereplők, nehézkes vergődések közt játszottak. Mányai Aranka indispoziczióval küzdött és játékából az érzés hiányzott. Csőreghím néhol meglátszott a szerepével való erős birkózása; Csáky pedig az elmondandó, vagy elénekelendő szöveggel állt hadilábon. Szecsényi Erzsi (Margerita,) nem birta vissza adni egy igazi párisi szerepét. Mozgása szegletes, beszéde színtelen, arczjátéka közömbös, alakítása kevésbé kielégítő volt. Igen fess és megnyerő alak volt Tóth Ilonka. Karmesterünk látható erőlködéssel igyekezett harmóniába hozni a zene- és énekkart, arai nem sikerült. A közepes számban megjelent közönség mind amellett hálásan tapsolt a premier szereplőinek. Vasárnap délután, (máj. 7-én) „Gyimesi ! vadvirág" Géczy népszínműve gerjesztette lelkes tapsokra a hálás vasárnapi közönséget. A szerepbeosztás a szokott kitűnő volt. Este, megismételték az „Operabált", melynek sikere a precisebb összjáték folytán nagyobb volt. Mányai hangja visszanyerte előbbi aczélos csengését. Lévay enni, Szecsényi Erzsi pedig megint kifogásolni való volt. Hétfőn, (máj. 8-ikán) a „Gyurkovics j lányok" élelmességének örültek az eladó leányok, immáron negyedszer. A szereplők jókedvvel és élénkséggel játszották végig szerepeiket, de Dobó Sárikán kivül nagyobb hatást elérni nem bírtak. Kedden, (máj.. 9-én) a .Szultán" került szinre Ledofszky Gizella a Magyar Színház valamint a mai szinész-generatio egyik legszeretetreméltóbb tagjának vendégfelléptével Roxelane szerepében. A művésznő egyéniségének bája, igazi temperamentuma, minden affectáltságtól ment kedvessége lebilincselte a közönséget. Mányai Aranka tegnapi debutját legnagyobb sikerei közé sorozhatja. Elragadó erővel, csábító érzéssel énekelte Szelim szerepét. Ritkán volt alkalmunk ilyen két briliáns alakításban gyönyörködni. Bimbas a rettenetes és Bül Bül a kellemetes hálás szerepét Miklósi és Pesti játszották nagy sikerrel. Az episód szereplők is kitettek magukért. A felemelt helyárak visszatartották a népet. Nálunk csak olcsó élvezetek kellenek. Szerdán, (máj. 10-én) a „Bányamester" került szinre Ledofszky Gizellával Nelli szerepében. A vendégművésznő brilliáns színpadi talentuma csak kevéssé érvényesülhetett e szerepben, de a hol alkalma nyilt erre, például a második felvonás belépőjével, excellált. Bámulatosat produkált azonban Mányai Aranka a contesse szerepében,