Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-04-02 / 14. szám

kiterjedő gondossággal teljes, alapos szakismerettel gondozták a családi tűzhelyet s egyik legszebb tulajdonuk a szeretetreméltóság volt. A szeretetreméltóság alapja mindig s mindenkor az igazi önzetlen szivjóság, a keresetlentermészetesség ; a túlságosan édeskés nem természetes; aki érzéketlen minden iránt: nem természetes ; alkalmazkodás első sorban minmagunkhoz

; tehetségeinkhez, hajlamainkhoz, állásunkhoz, majd az emberekhez, körülményekhez teszik a jóságon alapuló szeretetreméltóságot; a külső csin, kellemes hang, udvariasság, a kifogástalan tisztaság, szellemes társalgás, a szeretreméltósághoz tartoznak ugyan, de éppen nem ezekből alakul; szivjóság, természetesség nélkül nincs igazi szeretetreméltóság; a mesterkéltségben mindig föllelhetők a szinezés s árnyalás apró fogásai, hibás bennük egy-egy vonás, vagy a világításban rejlik a hiba, s a hatás, melyet első pillanatban okoz, teljességgel nem aránylik a benső értékhez s csakhamar csalódássá válik. E gondolatok hullámoztak lelkemben, midőn szemléltem azt a képet, melyen a 'háztartás növendékei vannak megörökítve. E háztartási iskolák mutatják, hogy leányaink nevelésében nagyon eltértünk a nő igazi hivatására való neveléstől, a természetestől; e háztartási iskolák — ha jói vannak szervezve (nem a háztartási kézikönyvek alapján) akár nyilvánosak, akár esetleg otthoniak bő alkalmat nyújtanak minden rendű s rangú nőnek, hogy gyakorlatilag megismerhesse a háztartás titkát, hogy lelke lehessen a családi tűzhelynek, hogy oly szeme lehessen a családi életnek, a mely mindent lát, igazgat; hisz elbűvölő a nő báli öltözetében, vonzóan kedves, midőn a szalonban szellemesen cseveg, tiszteletre méltó, ha tudománnyal ékeskedik, de sehol sem oly szép, mint az otthon tűzhelyénél. Bámulattal tölthet a tudós nő, csodálattal adózhatunk a művésznőnek, de az emberiség összes érdekét tekintve, a nő több jót sehol sem tehet, mint a családi tűzhelynél, mint a ringó bölcsőnél; az az asszony, ki nem unalmat, de gyönyörűséget talál hivatása apró-cseprő gondjaiban: szó nélkül is buzdító lelke férjének, áldás, fény s meleg a házban, melyet ép ezekkel igazi otthonná varázsol; dajkálója a vallásosságnak, a hazaszeretetnek. Igaz, hogy a mai nehéz megélhetés viszonyai sürgősen követelik, hogy a nő a családon kivül is találhasson életpályát, tehát erre is kell őket képeznünk; de éppen ebben rejlik a mai iskolák tévedése, mert azok mindegyike csak a családon kivül való életpályákra nevel, nem a nő első hivatására ; ismereteket s ismereteket közölnek, halmoznak anélkül, hogy éreztetnék a nőknél a nőkben a nőt; gondosan kellene ápolniok nem az általános emberi lelket, hanem a női lelket, melynek természetét eléggé jelzi gyengédebb testi szervezetük, szivökbe kell csepegtetni a kedvet, a szeretetet a családi feladatok iránt; vagyis alapos elméleti ismeretek mellett ki kell őket képezni erkölcsileg, megtanitani a mindazokban való ügyességekre, melyekre a ház asszonyának, a feleségnek, az anyának szüksége van hivatása teljesitesénél; a férfi a kereső, a nő a megtakarító, a keresményt a nő osztja be s éppen e beosztástól függ a család jóléte, de e beosztást látnia, tanulnia kell, hogy megértse, hogy a szükségesekre, kényelmi dolgokra mennyit kell fordítania, s mennyit fordíthat; az olyan munkában, melyben jártasak vagyunk gyönyört találunk, az ilyan nőnek háza tiszta, ételei Ízletesek, gyermekei jól neveltek, maga csínnal öltözködik, mindenen az ő szivének, jó kedvének, világos, üde hatásai érezhetők, kellemes melegség hat át körében mindent s mindenkit; igazi áldás a háznál; ne Kicsinyelje senki a nők háziasságát, szerény otthonias munkásságát, mert kétségtelen, hogy bármi nagy jövedelem mellett is a nő serény munkásságán, a jövedelem okos, bel es beosztásán alapszik a család létele és boldogsága. Okunk volt e röpke gondolataink kifejezésére, mert hisz szőnyegen forog a leányiskolák reformja, szóljanak hozzá S' ' a, hogy a jónál a jobb minél biztos?^! i m valósulhasson. Helyes l: nevelés 'án fog nagyra, erőssé igazzá sarjadazni a vai. szeretetreméltóság s természetesség s igy I majd minden családnál testben erős, lélekben tiszta nemzedék körében virág nyit, dal fakad. Szabad Lyceamuak ünnepe. Valóságos ünnepe volt a helybeli Szabad Lyczeumnak márcz. hó 25-én. Ugyanis ekkor tartotta mint társulatunk tagja előadását városunk nagy műveltségű szeretett országos képviselője dr. Hegedűs Lóránt. Kedvelt előkelő személyisége, a lyczeáíis előadások terén szerzett hírneve, előadásának tárgya a roppant zordon téli orkán ellenére igen nagy és előkelő hallgató közönséget vonzott a főiskola tornatermébe, hol előadását tartotta. A többek között megjelentek: dr. Fenyvessy Ferenez főispán, Gyurátz Ferenez püspök, Pongrácz Anselm báró, Mikovinyi Ödön táblabíró, számos ügyvéd, orvos, tanár és igen nagy és előkelő hölgyközönség. Az előadás a társadalom törvényeiről szólt. Magában foglalta azon társadalmi jelenségek okfejtő magyarázatát, amelyek eredeti fontos szerepléséről gondolkodni eszünk ágában is alig van. Ilyen egyik általános szokásunk a jobb kéznek használata az üdvözléseknél és a kézadásoknál. Ennek okát azon fiziológiai tényben kell keresni, hogy a jobb kéz idegei a balagyban, tehát a fej tegjobban kifejlődött részében futnak össze s igy a jobb kéz mintegy a természettől van a kézmozgatás által jelölni szándékolt dolgok kifejezésére. Sőt innen magyarázható ki etimologice a „jobb" kéz szó fogalma, amely végelemzésében és történeti adatok alapján is tulajdonképen : jog-kezet jelentett. Ugyancsak fiziologiai törvényekkel magyaré íató ki azon tény is, hogy a nevetés a szájunk mozgatásával történik. Ezen kérdés akkép oldható meg, hogy az ember a szájával tépi szét a legnagyobb élvezetet nyújtó tárgyat: az ételt. Tehát a mindarra, a mi jól esik nekünk, először is szájidegeink jönnek a megszokott mozgásba s mivel a nevetés minket csak kellemesen Teszünk, avesztesegyleend,deazse mink, — (félre) Hanem anyámnak büszkesége csak 1 Venczel. Helén ! Kivánsz-e tőlem esküt arra nézve, hogy Az érzelem, mi ajkamon kitört, nagyobb, Miként királyi kegy: mivel szivem mélyén Fakadt ? Helén. Miért? Ha mondod, ugy is elhiszem. De mig előbb a hála volt előttem az, Mi szólni késztetett, szerelmed most az ok. Ki trónra ül, kivétel az a nép közül. A mit akárki megtehet, legyen pór, vagy Legyen nemes, követni lelke vágyait Előtte áll áz ut. Nektek nem ugy, szegény Király fiuk! A mit az érdek ir elő, Hogy védje gyönge trónotok': ti nektek azt Vakon követni kell. S a többinél nem vagy Te sem külömb ! A trón alattad is inog, S elég nagyon ! Vigyázz, nehogy leroskadjon! Mi egynek alkotott: nehéz suly arra két Király; pedig ti rája ketten ültetek. Ma még e nemzet és hon nem tiéd, előbb Kívánja, hogy legyőzd, s ha nem tudod, te légy Legyőzve akkor ugy ! Hiszen a hódolat Nem oly nehéz: a nemzet egy, s tiéd leszen, Mihelyt arádat elveszed ! Venczel. Erzsébetet ? Mi jut eszedbe lány, hogy igy beszélsz? Hiszen Te őt nem ismered! Való ugyan, hogy én Se még ; de más, — ki ismeri — lefösté már. Haját vörösnek álütá; szemöldökét Kereste, s nem találta meg. Parányi csöpp A két szeme, mig orra, szája, jó nagyok; Hanem előbbi görbe, — s ebben a fogak Zománcza sárga már. A mell s a hát kinőtt. Egyik kezére béna, s lába is hibás. Helén. Ki mondta ezt? Venczel. Anyád ; de mások is . . . Helén. Szegény Király leány! Venczel. S a végzet ezt a lányt adá Arául énnekem! Hiszen e torz szülött — Habár királyi vér — királyi trónra nem Való ! Helén. Magadnak akkor oly frigyet keress, Mely oszlopot emel az ingó trón alá, Különben öszszedől. Venczel. Ne félte te engemet! Apám arany csikói szépen csengenek, Nem egy fülecske hallja édesem. S apád, Ki megszerezte trónomat, vigyázni fog Reá, kivált ha arra lánya is fölült. De hogyha veszve volna is; a lengyel és A cseh, e kettő megmarad, s enyém maradsz Te is azoknak ékéül! Helén. Uram, király . . . . Venczel. Fogadd e gyűrűt addig is, helyén leend Az ujjadon. Helén. Ne még! Ereszsz előbb! Szivem E perezben ugy dobog, hogy azt kiállni nem Birom, s a vér belőle mind agyamra szállt. Elhágy a szó, a gondolat. Bocsáss ! Szobám Magánya fogja csak megadni nyugtomat! Venczél. Tudod, miért van ez ! Azért, mivel szeretsz! (A gyűrűt Helén ujjára húzza) De már a gyürü ujjadon, s arám vagy igy! Arám, s ím' ez a mátkacsók! Helén! Szeretöz? Helén. A gyűrűd ujjamon .... megőrzöm holnapig.