Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.

1949-05-01 / 18. szám

El Jen a le ^abadító Szpyjetunió, a Tilágbéke őre, a nép§zabad§á^ védelmezője! „Mindenáron megvédjük békénket' Beszélgetés a Dohánygyári munkásokkal a békénkért — mondja özv. | Nagy Istvánná élmunküsnö. — Álljon el a mi utunkból, mert olyan sokan vagyunk, hogy ha ; ellenünk tör, eltiporjuk. Mi a békét építjük, ezért küzdenek | velünk, magyar asszonyokkal, | az egész világ asszonyai. ;Ha kell, még a frontra is kimegyünk í a békénk védelméKen. Mi nem a háborút akarjuk, hanem a békés építőmunkát. Mi az új ötéves tervre készülünk, de ha kell, minden erőnkkel meg­védjük eddigi eredményeinket — feleli elszánt határozott arccal Ihász Kató gépmunkásnő. Szavazással mutatjuk meg I erőnket az imperialistáknak — mondja Zabö jőzsef lakatos. — Amit építettünk, azt csak a I Magyar Dolgozók Pártja veze­tésével tudjuk még nagyobb i sikerre vinni. Eredményeinket, szabadságunkat mégegyszer nem adjuk oda Erősítjük nép­hadseregünket és ha kell meg­mutatjuk fiatal demokráciánk erejét. így nyilatkoznak a magyar munkásemberek a béke védel mérői. Minden magyar dolgozó hazáját akarja építeni és fél* tőén őrködik az eddigi eted­mények felett, tudja, hogy ezt a nagy munkát csakis a Rákosi Mátyás által vezetett Népfront­tal viheti győzelemre. KIRAKAT VERSENY a béke szolgálatában A Kereskedelmi Alkalma­zottak Szakszervezete és a KíSOSz karöltve május 7 tői 16-ig országos kirakatversenyt rendez. Az immár hagyományossá vált májusi kirakatverseny min. den eddigi kírakatversenyt fe lül fog múlni, mert ennek jel szava : ,,Kirakatverseny a beke szolgálatában A kirakatok a 3 éves terv, népi demokráciánk sikerei és az 5 éves terv prespektivái mellett, be fogják mutatni az imperialisták fegyverkezését és háborús politikáját, azzal a tervszerű, békés termeléssel szemben, melyet mi a Magyar 450 mii HA tiiilm f Érettségizők! Képesítőzök! jelentkezzetek a Pedagógiai Főiskolára A kinai néphadsereg újabb és újabb győzelméről olvasha­tunk nap mint nap. Hatalmas erővel tör előre a Kinai Kommunista Párt által vezetett diadalmas hadseregTegnapelött még Pekingben, tegnap már Nankingban és ma már Sang­hajban tűzték ki a szabadsá­gért küzdő nép vörös zászla­ját. Honnan ered ez a min­dent elsöprő erő? Honnan ez a hatalmas lelkesedés, amellyel a néphadsereg tagjai harcol* nalc? Az erő, a -lelkesedés és a győzelem a nép élniakará­sában rejlik. A kinai nép mái­megunta a kizsákmányolás ne­héz jármát. Elég volt neki az idegen urak" parancsaiból. Látta, hogy a vele szomszédos szovjet nép milyen erővel, mi­lyen optimizmussal építi a kizsákmányolás nélküli, a dol­gozó nép országát. Évszázado­kon keresztül a legnagyobb sötétségben tartották a kinai népet. Évenként többszázezren pusztultak el a különböző jár­ványok és éhinség miatt. A legborzalmasabb középkort tar* tották fenn mindén erejükkel a kinai és idegen tőkések. ,,Természetes", mindennapos esemény volt, ha a nyílt utcán egy „fehér" megkorbácsolt egy kinai kulit. Ez volt amit nem volt hajlandó tovább tűrni a: nép. A több mint 450 millió ember életre vágyott. Olyan életre, ahol a dolgozó ember hátán nem áll korbáccsal, nagy hassal és szivarral az „úr". Es láncaiból kitörve hatalmas ök­lét felemelve elindult, hogy birtokba vegye jogos tulajdo­nát a kinai földet. Ma újabb lendülettel dolgozik a kinai munkás, már veti a földjét a kinai paraszt, már többet ta­nul a kinai fiatal mert már a boldog jövőre, a szebb holnapra készül. Miközben Párisban a világ dolgozói kibontják hatalmas békezászlajukat, addig kina fe­lől az égbolton egyre nagyobb területet ragyog be a népek szabadságának vörösen izzó ötágú csillaga. MUNKÁBAN A RENPŐR-NÉPNEVELŐK ... a meg tét t fejlődés felér egy új honfoglalással. Csak most vette birto­kába hazáját a dolgozó nép, csak most nvllt meg előtte a szabad jövő MEGJELENT NÉPFRONTTAL, BOLDOG, ERŐS, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGÉRT CÍMMEL <,Uákeű .Mátyás beszéde A Magyar Dolgozók Pártja angyal­[ földi választási nagyülésén 1949 április 19-én. A Függetlenségi Népfront minden hivének olvasnia kell ezt a füzetet hogy megismerje eredményeinket és a követendő utat. melyet Rákosi Mátyás, a Népjront elnöke matat a dolgozó magyar népnek. 32 oldal 30 fillér, kaphitó: MDP pártszervezetekben, Szikra bi­zományosoknál. Megrendelhető : Propagandaanyag terjesztő Budapest, IV, .Deák Ferenc-u. 15, A Nap utca, Hold ut^a és a Kazinczi utca lakói örömmé! nyitottak ajtót a minap. A pá­pai rendőrkapitányság dolgo zói látogattak el hozzájuk, hogy barátságos beszélgetés közben ismertessék a Népfront mun­káját és a jövőbeni programm­ját. Mindenütt szeretettel fo< gadták őket és megértették azt a nagy célt, amit a mostani választás bizonyítani kíván. Hallgassuk csak mirői be­szélgetnek? — A férjem munkán van, úigazda, végzi a tavaszi mun­kálatokat — mondja Fejes Györgyné Kazii czi utcai lakos. — 8 hold földet ádott nekünk a demokrácia Életünk a fel­szabadulás óta más, mint a múltban volt. Magunk földjén, magunknak dolgozunk, shely zetün'k évről-évre jobb. Érez­zük, hogy nehéz munkánkban nem vagyunk magunkra hagyva, érezzük, hogy p törődnek velünk. Férjem, a DÉFOSz on keresz­tül eddig is belekapcsolódott a demokrác a munkájába, szava­zatunkat örömmel adjuk le azért is, mert háborút nem aka­runk. Tovább megyünk, meghall­gatjuk Gergely Istvánnét a Ka® zincziutcában Napszámos em­ber neje vagyok, semmiben hiányt nem érzünk és tudjuk, hogy a mai rendszer valóban képviseli az érdekeinket. Az egyik rendőr-népnevelő Bakos József Leipnik gyári munkással beszélget. — A de­mokráciának lelkes híve va­gyok, mert azt magaménak tu­dom. Családommal együtt a Balatonnál jártam tavaly üdülni. Most vettem rádiót. Életem nyugodt és kiegyensúlyozott. Szavazatomatöntudatosan adom le. Jezernicky Pálné dohánygyár munkásnő feleli.— Kislányom a VIII. általános iskolába jár. Havonta segélyben részesítik, mert igen tehetséges. Tovább fogják taníttatni gyermekemet — mondja — és lesz belőle valaki. Ezt a múltban én nem kaphattam volna meg, örülök, hogy leadott szavdzatommal is megköszönhetem ezt azoknak, illetve annak a rendszernek, amely bennünket így felkarol. És folyik tovább a felvilá­gosító munka. A rendőre ég tag­jai ma már boh ogan kopog­tatnak be a munkások és pa­rasztok ajtfíjain, hiszen nemrég még ők is a gyárakban vagy a földeken dolgoztak. Ők a nép fiai, a nép rendőrsége, szem­ben a régi munkás és pa­rasztverő rendőrséggel. Ésszerte az országban a népnevelők munkája nyomán minden be­csületes ember megérti, hogy csakis a Népfront mögött van a helye. Felbivom a város lakossága figyelmét, hogy Május 7-re a házakat mindenki lobogóssá fel, hogy ezzel is hozzájáruljunk a munka ünnepének méltó megünnepléséhez. Pápa, 1949 ápr. 26 Németh Imréné s. k. polgármester. Párisban ülésezik a világ hékekongresszusa. A dolgozó milliók hangja szólal meg egy* egy küldött felszólalása nyo­mán. Á békéért harcoló nép­tömegek nagy érdeklődéssel figyelik a kongresszus esemé. nyeit. Munkások, parasztok és értelmiségiek * százmilliói dol­goznak az üzemekben, a földe­ken és a tervezőasztalok mellett és el vannak szánva rá, hogy a végsőkig harcolnak a nagy szovjet nép vezetésével a béke megvédéséért. A béke kérdése a magyar munkásokat is erősen foglal koztatja, A munkapadok mel lett, az utcán és otthon a há­borús uszításokról és a béke erőinek újabb és ujabb erősö­déséről beszélgetnek. A Dohánygyárban Ragyák Mihály né raktári mun> kással beszélgetünk. — Én a második viiághá borúból kivettem a részemet, hadiözvegy vagyok. Mi, a dol gozó emberek, nem akarjuk az ájabb háborút és a dolgozó milliók vannak ma már több ségben. De tu lom, hogy nem elég békét akarni, azt meg is kell tudnunk védenünk. Ezért kell mindnyájunknak a Nép­frontra szavazni és erősítenünk kormányunk politikáját, mert, csak így fogjuk tudni meg­őrizni eredményeinket — mondja kemény arccal. Ha beszélhetnék Trumannal megmondanám neki, hogy mi békét akarunk és harcolunk is A letéat osztálytársadalom egvik legszánalmasabb rétege volt a népiskolai tanítóság. Bár megkövetelték tőle, hogy va­lamennyi tantárgy anyagát és módszerét ismerje és tanítsa, munkáját nem értékelték, to­vábbtanulását, művelődését megakadályozták. Szakmai kép­zettsége a középiskola fokán mozgott s ezért lenézett, „úr* nak paraszt — parasztnak út' volt. A szamár-létra" legalsó fokán tengődött, küzdve az anyagi gondokkal s kényre­kedvre kiszolgáltatva annak az ári társadalomnak, mely „nap­számosként" kezelte. A népi demokrácia Lenin átmutatása nyomán, — ,, .. a nevelőnek nálunk olyan magas polcon kell állnia, mint ami­lyen magas helyet a polgári társadalomban sohasem ért el és soha nem is érhtt el. . — egészen más szerepet szán az általános iskola nevelőinek. Az állami pedagógiai föis kólák szakmailag jólképzett, mfivelt, harcos szellemi taná­rokat nevelnek. Az általános iskolai tanár tehát kepzett szak* ember, aki demokráciánk íeg. drágább és legféltettebb nyers­anyagával : az emberrel dolgozik. Bátran reábízza a népi demokrácia azt a szép feladatot, hogy felnevelje és kiformálja azt a nemzedéket, mely megvalósítja országunk­ban is az új társadalmi rendet. Nevelőnek lenni ma már nem csupán foglalkozást jelent, ha­nem népünk boldogabb jövő­jének megteremtésére irányuló harc egyik legfontosabb őr­helyén való helytállást is. Éppen ezért mondotta Révai József: „.. . a népi demokrá­ciában a nevelők nem a nem zet napszámosai, hanem a nép szakmunkásai..A rövide­sen megvalósuló kollektív szer­ződés ennek megfelelő javadal­mazást biztosít az általános iskolai tanárságnak. Munkás, paraszt, haladó ér­telmiségi fiuk és leányok! Je­lentkezzetek felvételre a pápai Pedagógiai Főiskolára! Dolgozók Pártjának útmutatá sai és célkitűzései szerint végzünk. A kirakatversenyre a Keres­kedelmi Alkalmazottak Szak­szervezete „Ligeti László ván­dor serleget", 20 emlékérmet és 20 oklevelet ajánlott fel. A ju talmak között szerepel Rónai Sándor kereskedelemügyi mi­niszter vándorserlege, a Terv hivatal 2 x 500 forintos nyere­ménye és 50 oklevele, valamint a KISOSz 22 zászlója, 22—22 arany, ezüst, iiletőleg bronz­érme. A díjak felajánlása még folyamatban van és még szám­talan nyeremény felajánlása várható a Nemzeti Vállalatok és egyéb kereskedelmi szektor* bin lévő vállalatok részéről is. A kirakatversenyre már eddig tömegesen jelentkeztek a Nem­zeti Vállalatok, Á lami Áruhá zak, Közért, valamint a kis kereskedelem üzletei, ami bi zonyiíja, hogy kereskedelmünk valamennyi rétege minden le< hetőséget megragad arra, hogy népi demokráciánk eredmé­nyeit hirdesse. A kirakatversenyben a fő. város mellett a vidék is részt vesz. A kirakatversenyre a ne­vezés díjtalan. Nevezéseket el* fogad a Kereskedelmi Alkal­mazottak Szakszervezete és a KISOSz helyi csoportja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom