Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.
1949-04-10 / 15. szám
éfíolyum, i5» tfénii Ara: 60 fillér 1949 Április 10 A Magyar Dolgozók Pártja h e t i 1 a p j Tagtoborzassal erősítsük a Foldmí?e§saé5yetke2etei élei indult meg. Dolgozó pa rasztasszonyaink mindezideig nem volta* számarányukhoz mérten képviselve a fölüinívesszövetkezetben. Ezt a lemaradást be kell hozni. Biztosítani kell a MNDSz vei karöltve, hogy a szövetkezet tagságának legalább egyharmada parasztasszony legyen. Az ifjúság egy része eddig ki volt rekesztve a szövetkezet tagságából. Az új alspszabaly lehetővé teszi, hogy minden 16 évet betöltött ifjú tagja lehet a szövetkezetnek. Az Eposz szervezeteken keresztül bizto sítani kell, hogy a parasztifjúság részt vegyen a szövetkezet munkájában A középparasztság egy ré sze a muhban a szövetkezettel szemben passzív magatartást tanúsított. Azonban mind íöb ben vannak, akik felismerik, hogy a kulákság ellen vívott harcban a dolgozé parasztság nak egy táborban van a helye és belépnek a szövetkezetbe. El kell érni, hogy a középpa rasztság tekintélyes részét meg nyerjük a szövetkezet számára. A tagtoborzás során vigyáznunk kell, hogy a számszerű eredmények ne csökkentsék éberségünket és szüntelenül folytatni kell a kulákok, kupe cek és megfizetett embereik ki zárását. A tagtoborzás során különösen vigyázunk arra. hogy sz önkéntesség elvét mindenhol betartsuk. Tulkapásokkal szemben a legszigorúbban fel kell lépni. Az erőszak, vagy kény szer alkalmazása csak az el lenségnek, a fewlákoknak ked vez. A fő hangsúly az egyéni meggyőzésen van. A föl dm í vesszővetkezetek új vezetőségének jó munkáját bizonyítja, hogy felismerték a tagság felemelésének szüksé> gességét. A pápai Földmíves szövetkezet versenyre hívta ki a járás valamennyi Földmíves szövetkezetét és a versenyki, hívást minden szövetkezet el is fogadta. Bebizonyították az új vezetőségek, hogy „tapasz talt, gyakorlott" kulákok, Fu tura bizpmányosok és tarsaik helyeit jól megállják a helyű ket. A dolgozó parasztságnak mind nagyobb tömegei lépnek be a szövetkezetbe, felismerve annak nagy jelentőségét, ezzel is igazolják az MDP és a Függetlenségi Népfront politikájának helyességét,, azt elfogadják és résztvesznek annak megvalósításában. Készüljünk fel a tagtoborzási kampányra, hogy az előírt tervet minden Földmívesszövetkezet túl teljesítse. Nyerjük meg a versenyt, • Á Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata az ötéves tervről Uj üzemek, gyárak egész sora épül, 24000 traktort 1400 arató-cséplőgépet, 400 egészségházat kap a falu, 65.000 űj lakás, 2500 millió forintos kulturális beruházás az ötéves terv keretében A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége jóvá< hagyta Rákosi Mátyás beszámolóját a politikai helyzetről és elfogadta előterjesztett ja vaelatait. A MDP Központi Ve zetősége Vajda Imre beszámolója aiapján elfogadta az ötéves népgazdasági tervről szóló ha* tározatot, amelyet a Magyar Függetlenségi Népfrontba tömörült politikai és társadalmi szervezetek, az egész nemzet nyilvánossága elé" terjesztenek széleskörű megvitatásra. A hároméves terv megváló sütásávai lezárul az újjáépítés szakasza. A tervet száz százalékra teljesítjük az előirányNépgazdaaágunk újjáalakításának és továbbfejleaztésének terve zottnál hét hónappal rövidebb idő alatt. A nehéziparban a tervet jelentékenyen túlteljesítettük, a könnyűiparban valamelyest elma* radtunk. A mezőgazdaságban elérjük az elő* irányzatot. Az életszín* vonal emelkedése máris túlhaladta az előirányzatot. Ez év végére 200 gépállomásunklesz 3500 traktorral. Megindult a termelő szövetkezeti mozgalom. Három év start államunk döniőíeg a munkásság és a dolgozó parasztság, a nép államává fejlődött. Az ötéves terv főfeladatai : 1. Magyarország iparosításának meggyorsítása elsősoiban a nehéz és gépipar fejlesztése 2. Mezőgazdaságunk elmara dottságának felszámolása, ho zamának jelentős emelése. 3 Népünk életszínvonalának emelése. 4. A munkásosztály és vele szövetséges dolgozó parasztság kulturális felemelkedéséhez szükséges minden feltétel biztosítása. Az áliami, a gazdasági. a kultűráiis építőmunka irányítására új munkás- és parasztvezetők kiképzése. 5. A döntő gazdasági és társadalmi feltételek megteremtése ahhoz, hogy fokozatosan megszüntessük a város és a falu különbségét. 6. Honvédelmünk, véderőnk fejlesz'ése, hogy helytálljunk függetlenségünkért és a Szov. jetunióval, valamint a baráti népi demokráciákkal és a világ szabadságszerető népeivel egvütt megvédjük a békét az imperialista háborús gyújtogatókkal szemben. Az ötéves terv eredményeként hazánk agrár* ipari országból ipari agrár országgá lesz, ként túlsúlyra julnak az egész népgazdaságban a szocialista termelő viszonyok. E célok elérésére öt év alatt 35 milliárd forintot fektetünk be. Az iparban 17 milliárdot, a mezőgazdaságban 6 milliárdot, közlekedésben 6 milliárdot, szociális és kulturális célok elérésére 3'5 milliárdot, lakásépítésre 2-5 milliárdot. A mezőgazdasági beruházáshoz még hozzá kell számítani a mezőgazdaságot közvetlenül szolgáló ipari, közlekedési, egészségügyi, kultúrális és egyéb beruházásokat. A beruházások teljesítését biztosítja a növekvő nemzeti jövedelem, amely 1954 ben eléri a mostaninak 160 százalékát. Az ipari termelés értéke az öt év alatt 80 százalékkal emelkedik és ezzel elérjük az 1938 as ipari termelés 230 százalékát. A mezőgazdasági termelés értéke az 1938 as színvonal 128 százaléka lesz. Iparosítással a szocializmushoz tehát olyan országgá, amelynek JK bányászat, a kohászat, a gazdaságának az ipar súlya a gyáripar évi termelésének ér döntő és amelynek ugyanakkor i téke öt év alatt 18 7 milliárd fejlett, korszei ű mezőgazdasága forintról 34 milliárdra ernelkevan. Az ötéves te: v eredménye- dik. Iparunkban túlsúlyra juta | nehéz és gépipar. 1954-ben : hárorn és félszer annyi mezőgazdasági gépet gyártunk, mint i949 ben. A hatalmas építkezéseket lehetővé teszi az építő ipar termelésének nagyarányú fokozása. Élelmiszeriparunk termelésé* |nek évi értéke öt év alatt 50 százalékkal, textiliparunké 56 százalékkal, bőriparunké 65 szá» 'zalékkal emelkedik. öt év alatt egymillió kerékpárt, 85 ezer motorkerékpárt, 120 ezer varrógépet, 500 ezer rádiókészüléket állítunk elő. Az ötéves terv alatt új üzemek, gyárak egész sora épül. Felé* pül legnagyobb kohászati bázisunk Mohácson, a borsodi íparvi* déken az új nemes* acélmű. Felépül az új hídszerkezeti gyár Csepelen, új nagy villamos* ! gépgyár, új mezőgazdasági gépgyár és hat új villamoserőmő. ! Felépül az új műtrágyagyár, a bükkszéki szódagyár, öt új fonó-szövőgyár, tizenkét konfekció üzem. Gyártani fogunk egész sor olyan gépet és ipar; cikket, amit eddig hazánkban nem gyártottak. Az ötéves terv alatt ipart, gyárakat üzemeket kapnak az elmaradt mezőgazdasági jellegi vidékek, a Tiszántúl, Duna— Tisza köze és a Dunántúl iparban szegény megyéi. Ipa! rosodó város lesz Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szolnok, Kecske* mét, Kaposvár, Zalaegerszeg, • Esztergom, Kalocsa, Eger, Veszprém, Syombathely és mások. A nagybucrapesti ipari központ mellett két új nehézipari góc alakul: a Lorsodi és a pécs mohácsi. Az ötéves terv megváltoztatja as egész ország társadalomgazdasági 1 térképét. ' Fejlett, korszerű közlekedés Az ötéves terv végén közfekedésünk másfélszer nagyobb áruszállítást bonyolít le, mint 1949 ben. Megépítjük a bátarnmms FŐISKOLAI KÖNYVTÁR PÁ. PA (V. K.) A földmívesszövetkezetek közgyűlés sorozatai befejeződtek. A demokratizálás és fúziós gyűlések a pápai járásban lényegében jól sikerültek. A vezetőségeket, de általában a szövetkezet tagságát is sikerült megtisztítani a kuíá j koktól, kupecektől és egyéb nem odavaló elemektől. Az új vezetőségekbe a dolgozó pa rasztság legöntudatosabb tagjait választották be. Azzal, hogy a dolgozó parasztság szilárd an kézbevette a fö dmíves szövetkezetek vezetését, megkezdje az ellenség, a í ulákság kiszorítását, fokozott mértékben részesévé vált a hatalomnakj A közgyűlési kampány során azonban feladataink egy részét 1 oldottuk csak meg. £Jem elég | séges a vezetésből, a tagság soraiból a kulákot ei*á\olítani, j hanem feltétlenül szükséges, j hogy minden becsületes dol- í gozó parasztember tagja legyen i a ffcldmivesszövctkezetnek. Feladatunk, hogv a közgyű | lések eredményeit, a szegény- j parasztság vezetését biztosít suk és a dolgozó parasztság széles tömegeit a szövetkezetbe beszervezzük. Április elsejével megindult egy tagtoborzási kampány. A pápai járás 46500 lakosából nem egészen 5000 dolgozó parasztember tagja a földmívesszővetkezetnek Ezt a számot április hónapban 1300 taggal kell növelni. Nagy és komoly lehetőség nyíiik minden községben a tagtoborzásra. Egyes helyeden a földmívesszövetkezet jó mun kája következtében a dolgozó parasztság komolyan megin dult a szövetkezet felé. Döbrönte községben pl. 300 szá zalékkal emelkedett a taglétszám. Mihályházán, ahol 150 tagja volt a szövetkezetnek, újabb 1Í0 dolgozó paraszt lé pet be és ebből 87 nő. Nagyacsád községben 58 an léptek be újólag a szövetkezetbe és ebből 27 parasztasszony. Ezek a példák is azt mutatják, hogy a dolgozó parasztság felismerte a szövetkezés hatalmas lehetőségeit és résztvesz annak munkájában. A népi demokrácia a nőket egyenjogúvá tette. Egyes helyeken ugyan még idegenkednek attól, hogv a dolgozó parasztasszonyok is résztvegyenek a szövetkezet munkájában. Pedig az eddigi eredmények fényesen bizonyítják, hogy jól j megállják a helyüket. Döbrönte és Ugod községben nő az igazgatóság elnöke, Bakonyjákó községben pedig paraszt, asszohv a szövetkezet ügyvezetője és azóta a községben a szövetkezeti munka teréu új'